Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-128
Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1936 május 13-án, szerdán. 437 Pedig nincs ezeréves a puszta. Az Alföldet pusztává csak a török hódoltság tette és az Alföld a puszta képét, jellegét a XVI. században mutatja először, amint azt Hóman—Szekfü történelmének V. kötetében olvassuk. A török hódoltság előtt sűrűn egymás niellé épült virágzó falvakat és mezővárosokat találunk, hatalmas erdőségeket, kies ligeteket, általában olyan tájakat, a flórának és a faunának olyan gazdagságát, amelyet az egykori utazók valóságos földi paradicsomként írnak le. Ha az egykori utazó után mi járjuk most az Alföldet. akkor a nyomtalanul eltűnt virágzó falvak helyén kietlen pusztaságot találunk, az erdőik és ligetek helyén kopár, szikes legelőket, a nyári hőségben, méteres szakadékokkal, a török hódoltság és az azt követő gyászos korszak emiekéül- Sivárabb képet talán csak a Karszt vidéke mutat, pedig valamikor ez is erdőborította termékeny vidék volt, amelynek erdőit, fáit a hódító ^ velenceiek, mint kitűnő építőanyagot hajóépítésre használták fel, az erdőket kipusztították és misem állván többé a bóra pusztító erejének útjába, az a termőföldet is elhordta és ma Isztria kopár szirtjei hirdetik az egykor oly büszke velencei hajóhad dicsőségét. Ha végignézünk csonka hazánk térképén, akkor az első pillanatra megállapíthatjuk, hogy a természettől megáldott szerencsés helyzetben vagyunk, mert hazánkat hatalmas folyók szelik át hosszában és széltében. KözépEurópa leghatalmasabb folyój a, a Duna, hazáinkon folyik keresztül, ez és ennek mellékfolyói olyan hatalmas víztömegekkel rendelkeznek, ^hogy ezek célszerű felhasználá&a hosszú évek szívós és kitartó munkájával vissza tudja nekünk adcni azt, amitől mostoha sorsunk megfosztott. Komolyan gondolkodóba kell esnünk, hogy amikor folyóinkon évente milliárd és milliárd köbméter víz hömpölyög a tengerbe, hogyan lehetséges az. hogy ugyanakkor iá folyóink partjain elterülő mezőgazdasági kultúrának az aszály száz és százmillió pengőre menő kárt okozhat, mint tette azt az elmúlt két évben, amikor is — mint tudjuk — az aszály 380 millió pengővel károsította meg mezőgazdaságunkat. Komolyan gondolkodóba kell esnünk, vájjon nemtörődömségünk, vßgy tehetetlenségünk-e nagyabb? Nem 1 a mostani, hanem a régebbi időkre gondolok; ezekre a tényekre és körülményekre ugyanis kiváló szakférfiaink már régen nyomatékosan felhívták a köznek és az illetékes- tényezőknek a figyelmét. Hogy csak egyet említsek, Gallasz János műsziaki tanácsos a Berettyó- és a Kőrösvölgy ármentesítés érői írott monográfiájában 1896-ban rámutatott ezekre a tényekre, a vízrendezéssel és ármentesítéssel kapcsolatos öntözőberendezések óriási nemzetgazdasági jelentőségére, hangsúlyozva, hogy !ai vízimunkálatok, az ármentesítés, a víziszabályozás, a tavak és mocsarak lecsapolása csak úgy tekinthető befejezettnek, ha ennek nyomában az öntözés jár. Ennek már negiyven esztendeje és bár törvényhozásunk az 1900: XXX. tc-kel, majd :az 1914 : XXXVIII. tc.-kel igyekezett megoldásokat találni, végeredményben azonban semmi sem történt. így annál inkább örömmel kell üdvözölnünk a miniszterelnök úr nemzeti munkatervét, amely az öntözés fejlesztéséről ós kiépítéséről gondoskodik. Az öntözés problémája, t. Ház, nem az a probléma, amelynek megoldása Alföldünk klimatikus, vagy meteorológiai viszonyait megváltoztatni képes lenne. Ezek emberi kéz munkájától függetlenek, kozmikus erők befolyása alatt állanak, mint azt Réthly Antal tudós professzorunk, a Meteorológiai Intézet igazgatója, egyik tanulmányában világosan megjelölte. De nem lehet beszélnünk elsivatagosodasrol sem, mint ahogy újabban annyiszor halljuk az ármentesítő társulatok lecsapoló munkálataival kapcsolatban. Lehet ugyan, hogy tekintettel e területek respektábilis nagyságára, az itt végzett lecsapoló munkálatok hatásaképpen ezek közvetlen közelében valamelyes klímaváltozás észlelhető, — mert hiszen csak a Tiszántúli Mezőgazdasái Kamara területén működő 21 ármentesítő társulathoz kereken 2,600.000 katasztrális holdnyi terület tartozik, amiből a 480.000 katasztrális holdnyi összterületű csonka Bihar vármegyére 430.000 katasztrális hold esik — de ebből az Alföld klímaváltozására éppen oly kévéssé lehet következtetni, mint az elsivatagosodásra. Hazánk csapadékviszonyai ugyanis 1850 óta semmit sem változtak, azóta az idő óta, amióta a csapadékmérés be van vezetve és pontos feljegyzések állanak rendelkezésünkre. Mutatnak szélsőséges kilengéseket, de végeredményben az évi átlagos csapadékmennyiség semmit sem változott, bizonyítékául annak, hogy sem klímaváltozásról, sem elsivatagosodasrol beszélni nem lehet. De klímánk megváltozása tragikus következményekkel járna a mezőgazdaságra. Mert, hogy egyes terményeink egyedülállóak a világpiacon, ezt klímánknak köszönhetjük. Klímánknak köszönhetjük azt, hogy az 1932-ben Kanadában rendezett világkiállításon a bánkúti 1201-es vitte el az első díjat, saját hazájában verve meg a manitobát. «Ezt klímánknak és földstruktúránknak köszönhetjük, amit dr. Kossutány Tamás pontos kísérletezéssel minden kétséget kizáróan bebizonyított. De klímánknak köszönhetjük azt is, hogy egyes terményeink íze, aromája, ellenállóképessége utolérhetetlen, igazolva gróf Teleki Pálnak, kiváló geográfusunknak azt a, találó megjegyzését, hogy hazánk Európa csemegéstálja. És mert ez így van, ebből látjuk, hogy milyen nagy hibát és mulasztást követünk el, amikor természetadta pozicionális előnyünket nem használjuk ki kellőképpen és az ebből származó anyagi előnyöket nem biztosítjuk be, hanem hagyjuk és mindent az időjárás szeszélyére bízunk, nélkülözve minden reális kalkulációs alapot, amelynek pedig egyetlen biztosítéka az öntözés. Ami ennek gyakorlati keresztülvitelét illeti, vigyáznunk kell, mert nálunk rendszerint úgy szokott lenni, hogy nehezen kezdünk hozzá valamihez, de ha hozzáfogunk, akkor agyonkomplikáljuk. A legegyszerűbb és a legcélravezetőbb módszereket kell követni, amelyek a legkevesebb tőkebefektetéssel a legnagyobb anyagi hasznot képesek biztosítani; azt az elgondolást, amelyet a miniszterelnök úr is magáévá tett, hogy mindenekelőtt vizet kell tárolnunk, vízgyűjtő medencéket kell létesítenünk, amelyekből mindenki úgy és akkor használja fel a vizet, amikor és ahogyan akarja. Csak helyeselni lehet Ruttkay Udó elgondolását, aki az Alföld öntözésével behatóan foglalkozva, ilyen vízgyűjtő medencékül a folyók árvédo partjai között elterülő hullámteret tartja a legalkalmasabbnak, mert ebben az esetben a legegyszerűbb eszközökkel és módokkal, duzzasztó-zsilipekkel tudjuk a vizet tárolni, onnan azután minden különösebb tőkebefektetés nélkül gravitációs úton nyerhetjük az öntözéshez szükséges vizet.