Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-128

414 Az országgyűlés képviselőházának l spekuláció nincs, ma egy kéz irányítja az exportot, és ennek az egy kéznek főparancsnoka a Nemzeti Bank. Es hogy uniért esett a búza árra, erre személyes tapasztalatból tudok egy eklatáns példát felhozni, ímert magam olvástasn a Nemzeti Banknak március 14-én a budapesti nagyimalmokhoz kiadott körrendeletét, amelyben értesítette őket, hogy a külföldre irányuló 500 vágón lisztexportot csak az esetben engedélyezi, ha a malmok kötelezik magukat, hogy ebből kifolyólag a budapesti tőzsdén a búzaár nem fog emelkedni, (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) vagyis a 2 pengő 50 filléres áresés ellenére ilyen exportlehetőségek esetén is a Nemzeti Bank a búzaár emelkedését tiltó rendelekezésekkel akadályozza. (Zaj a baloldalon. — Horváth Zoltán: Mecsér úr mit szól ehhez

1

? — Rakovszky Tibor: Mecsér elmecsérli az egészet! — Rupert Rezső: A Nemzeti Banknak már törvényhozó hatalma van! — Egy hang a baloldalon: Több!)" En tehát azt a kívánságot fejezem ki — és azt hiszem, ebben a kívánságban nemcsak az agrártársadalom, de minden elfogultalan s közgazdaságilag képzett embere az országnak egyet kell, hogy értsen — hogy jussunk el végre odáig, hogy a mezőgazdaság számára a termelési költséget biz- } tosító olyan stabil árszínvonal teremtessék meg, amely mellett ez az ország a maga gazdálkodását észszerűen és kellő előrelátással vihesse. (Propper Sándor: A józan ész kívánja!) T. Ház! Besœélnem kell egy másik kérdésről is, amelyet szeretnek a velünk szemben álló oldalon mint túlzott agrárkövetelést feltüntetni, amely azonban meggyőződésem szerint megint az egyetemes gazdasági élet posztulátuma és ez a íhankkoncentráció kérdése. Vidéken tényleg egy pár bank fuzionált, sőt elbukott, sőt volt közöttük olyan is, .amelyért kár, mert szükség lett volna rá, Budapesten azonban, — eltekintve a múlt hetekben itt letárgyalt agrárintézetek fúziójától, amely elvileg helyes intézkedés volt — az a két nagy bank, amely ma az országban döntő szerepet játszik a hitelélet terén, még mindig hét különféle adminisztrációt tart fenn, s a maga túlméretezett apparátusával, a maga békebeli dimenziókhoz szokott és méretezett igényeivel megdrágítja ennek a szegény és eladósodott országnak hitellel való észszerű ellátását. (Rakovszky, Tibor: .'Sőt lehetetlenné teszi! — Zaj.) Sőt nemcsak .megdrágítja, hanem — nagyon helyesen mondja Bakovszky t. képviselőtársam — r meggyőződésem szerint az új hitelezés lehetősége egyenesen attól függ, hogy ezek a bankkoncentrációk mennyiben történnek meg. A gazdasági válsággal kapcsolatban a bankkérdést a különböző államok meglehetősen különbözőképpen kezelték. Ha Angliában, de főleg Amerikában egy bank bajbajutott, hagyták elpusztulni, de ma már Angliában és Amerikában is a hitelélet rendben van, szanálva van, mindenki talpraállt. Ezt a módszert nem tudnám Magyarországon ajánlani, mert ezt a módszert csak gazdag és ellenállóképes nemzetek organizmusa képes elviselni, de elismerem, hogy ez a radikális kúra a leggyorsabban oldja meg a helyzetet. A második metódust látjuk Olaszországban és Németországban és ez az volt, hogy amikor a bankok nehéz helyzetbe jutottak és az államtól bizonyos alátámasztási hiteleket kértek, az állam ezt megadta nekik, de nem betét, nem szubvenció formájában, hanem a részvénytőke 28. ülése 1936 május 13-án, szerdán. felemelése formájában, vagyis az állam segítségére sietett az intézeteknek, az irányítás és a beleszólás jogát azonban magának tartotta fenn és ezzel a jövőt illetőleg egy hatalmas irányító lehetőséget biztosított magának. Egyesegyedül Magyarországon látom azt a helyzetet, hogyha a banknak jól megy, akkor a haszon az övé, ha a banknak rosszul megy, a deficitet fizesse az állam, vagy a közönség. (Úgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az a rendszer,; amelyet sem helyeselni, sem megoldásnak elfogadni Hem lehet, mert az elmúlt években, amikor valóban komoly nehézségek között éltek bankjaink, főleg a budapesti nagybankok egy része — nem mindegyik — a megoldás és a megkönnyebbülés valóban nem a normális metódusok alkalmazásával jött létre, hanem azoknak a sokszor illegális kereseteknek a lehetővé tételével, amelyek zálogleveleknek, kötvényeknek olcsó pénzen való összevásárlásával és drága pénzen való viszonteladásával állottak elő. Ha kevesebb bank volna, kevesebb ilyen; manipulációra volna szükség, kevesebb rezsit kellene a hitelt igénybe vevő közönségnek viselnie és a bankjaink is megszabadulnának attól az odiózus szereptől, amely ma nagyon sok esetben, a végrehajtó szerepére degradálja le őket, mert nem lévén hitel, a bankok évek óta nem tesznek egyebet, mint behajtják, kipréselik az adóstól a kamatot, a tőketörlesztést s fenntartják belőle adminisztrációjukat, közérdekű gazdasági tevékenységet azonban immár rem fejtenek ki. A magyar hitelélet mobilitása és a hitelnyújtás lehetőségeinek az újabb megnyitása pedig immár elkerülhetetlenül szükségessé vált és ennek az előfeltétele egy észszerű bankkoncentráció. (Helyeslés a baloldalon.) T. Ház! Miután beszédidőm már a végefelé jár, (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon; Meghosszabbítjuk! — Derültség. — Rupert Re^ zso: Most mi vagyunk az urak! — Vázsonyi János: Néhány percig még többség vagyunik! — Élénk derültség, — Elnök csenget) még csak egy olyan kérdésről akarok szólani, amelynek megoldása érdekében valóban szükség volna egy pártok feletti nemzeti együttműködés létrehozására, és ez a tiszántúli agrárnincstelenség és munkanélküliség'' észszerű és tisztességes megoldása. (Egy hang a baloldalon: És sürgős megoldása!) Dunántúli vagy városi képviselőtársaim nem is tudjak, hogy milyen embertelen helyzetbe süllyedtek le a tiszántúli agrárnincstelenek. (Ügy van! Ügy van!) Az a karitatív megioldás, amely a Dunántúlon teljesen kielégítő, és amely még a Duna—Tisza közének jelentékeny részében is legalábbis úgy, ahogyan a szükségleteket ki tudja elégíteni, a tiszántúli részeken és a Tiszántúltól északra levő részeken teljesen csődöt mondott s az anyagi és erkölcsi romlás és pusztulás olyan állandósult állapotába taszította azt a népet, amelyet akkor is emberi megindultsággal kellene tudomásul vennünk, ha Abesszíniáról volna szó, de mint magyar emberek, csak szégyenkezve, pirulva nézhetjük ezt. (Rupert Rezső: A magyar testvérek!) Angliában, a boldog, gazdag Angliában, ahol még munkanélküli segélyeket is adnak. szintén vannak bizionyos, úgynevezett ínséges vidékek. Bár icsaik félolyan ellátásban részesül nének a mi ínségeseink, mint ott a leginségesebbek. (Rupert Rezső: A mi középosztályuink színvonalán élnek!) De én láttam, hogy az ottani Ínséges vidékeken is tettek bizonyos ész-