Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-119
Az országgyűlés képviselőházának 119. határrendezéséivei kapcsolatos területátcsatolásról szóló jelentésemet benyújtani. Kérem, a t. Házat, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni is tárgyalás és jelentéstétel végett a közigazgatási bizottsághoz utasítani. Elnök: A Ház ia belügyminiszter úr által benyújtott törvényjavaslatot, illetve jelentést kinyomatja, szétosztatja 'ÜS let belügyminiszter úr által javasolt bizottságokhoz utasítja. Zsindely Ferenc képviselő úr, mint a pénzügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Zsindely Ferenc előadó: T. Képviselőház! A pénzügyi 'bizottság három jelentését van szerencsém tisztelettel bemutatni. Az első jelentés az Országos Földhitelintézetről szóló törvényjavaslat tárgyában kelt, a második az 1936/37. évi állami költségvetés tárgyában, a harmadik pedig az egyes közmunkák költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a javaslatok kinyomatását, szétosztását és napirendre tűzéséit. Kérem egyben mindharoimi javaslatra vonatkozólag a sürgősség kimondását. t Elnök: A Ház mindhárom jelentést kinyomatja s tagjai között szétosztatja. Tekintettel arra,, hogy az előadó úr mindhárom jelentés tárgyalására nézve a sürgősség kimondását kérte, kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ahhoz hozzájárulni'? (Igen!) A Ház (mindhárom jelentés tárgyalására nézve a sürgősséget kimondja. Napirendre tűzésük iránt annak idején fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. Temesváry Imre képviselő úr, mint a zárszámadásvizsgáló bizottság előadója kíván jelentést tenni. Temesváry Imre előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém a zárszámadásvizsgáló bizottság jelentését benyújtani a magyar állam 1934—35. évi zárszámadásáról és a magyar királyi legfőbb állami számvevőszéknek úgy a zárszámadásra vonatkozólag, mint a törvényhozás által az 1934—35. költségvetési évre engedélyezett hitelekkel szemben az 1934/35. I., illetőleg II. félév végén mutatkozó eltérésekről beadott 32. és 232. számú jelentései tárgyában. Tisztelettel kérem, hogy a jelentés kinyomatása, szétosztása és napirendre tűzése iránt méltóztassék intézkedni. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja, tagjai közt szétosztatja. Napirendretűzése iránt annakidején fogok a t. Háznak előterjesztést rtenni. , Napirend szerint következik a magyarholland légiforgalmi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Vojnits Miklós báró képviselő urat, mint előadót illeti a szó. Br. Vojnits Miklós előadó-: T. Ház! Valamennyien tanúi voltunk annak, hogy a repülőgép az elmúlt negyedszázad' alatt veszélyes sporteszközből komoly közlekedési tényezővé fejlődött. Ez a pályához nem kötött közlekedési eszköz, amely mindig a legegyenesebb útvonalon a legnagyobb sebességgel képes közlekedni, új problémák egész sorozatát vetette fel. A világháború befejezése után az egyes országoík között megindult kereskedelmi légiforgalom vezetett azután az 1919. évi párizsi általános légiforgalmi egyezményhez, a Convention International de Navigation Aériennehez. Magyarország nem csatlakozott ehhez a légiforgalmi egyezményhez, hanem az egyes álltamokkal külön-külön kötött kétoldalú szerülése 1936 április 28-én, kedd&n. 27 ződésekkel, nemzetközi egyezményekkel iparkodott légi járóműveinek útját legalább nyugat felé biztosítani.,, Mostanáig a következő országokkal kötöttünk légiforgalmi egyezményt: Ausztriával, — ez becikkelyeztetett az 1926. évi XII. törvénycikkel — Olaszországgal, — becikkelyezve az 1933. évi XXV. törvénycikkel — Lengyelországgal, — becikkelyezve az 1934. évi VI. törvénycikkel és Németországgal, becikkelyezve az 1934. évi VII. törvénycikkel., Ezenfelül pedig inartikulálás alatt áll a most tárgyalás alatt álló magyar-holland egyezmény, a magyar-svájci és ia magyar-francia nemzetközi légügyi egyezmény. Az európai légihálózatba való bekapcsolódásunknak igen jelentős állomása a tárgyalás latt álló és a Budapesten 1935 június hó 8. napján ^ kelt magyar-holland légiforgalmi egyezmény, amelynek rövid tartalma a következő. Az egyezmény a lajstromozott légi járműveknek békében laz inoffenzív légiközlekedés jogát biztosítja. A rendszeres járatokra az egyezmény nem vonatkozik. Az egyezmény csak a magán légijáróművekre vonatkozik,, továbbá az államiak közül azokra, amelyek nem katonai, vám- vagy rendőri szolgálatra vannak hivatva. Minden egyéb légi járó műnek az átrépüléshez külön engedélyre van szüksége. •Ügy a gép, mint annak személyzete, utasai és rakománya addig, ameddig a másik magas szerződő fél területén tartózkodik, a szóbanforgó állam hatályban lévő rendelkezéseinek van alávetve és pedig a légiforgalomra, a vámokra, az illetékekre, a ki- és beviteli tilalmakra, a személy-, áru- és poggyászszállításokra, a közrendre,, a közbiztonságra, a közegészségügyre és az útlevélre vonatkozó intézkedések tekintetében. A ibe- és kirepüléskor szabványos tartányokban lévő tüzelőanyag és kenőanyag vámés illetékmentes, vámmentesen azonban semmit sem lehet kirakni. A magas szerződő felek mindegyike megtilthatja a légiforgalmat területének bizonyos részein, ezenfelül pedig békeidőben is mindegyik szerződő fél fenntartja magának a jogot arra, hogy ideiglenesen, de azonnali hatállyal is korlátozza vagy 'megszüntesse a légiforgalmat, rendkívüli körülmények között egész területe felett. Tiltott terület fölé került repülőgép tartozik azonnal, mihelyst ezt észrevette, vészjelt adni és a legközelebbi légi kikötőben leszállani. Ugyanez a kötelezettség terheli azt a repülőgépet is, amely tiltott terület fölé került ugyan, de nem vette azt észre, elleniben különleges jelzéssel figyelmeztették őt erre. A légi járóműveknek azonosságuk megállapításához jól látható megkülönböztető jelzéssel kell ellátva lenniök, ezenfelül pedig alkalmasságukat, lajstromozásukat feltüntető, valamint minden olyan okmánnyal is bírniok kell, amelyek hazájukban elő vannak Írva. A légi járómű ^személyzetének oly igazolványokkal kell ellátva lenniök, amelyek hivatásukat, személyazonosságukat és állampolgárságukat igazolják. A személyzet azon tagjainak, akik külön engedélyhez kötött tevékenységet végeznek, tehát pl. a rádiósnak, speciális igazolvánnyal kell eHátva lenniök,, ezenfelül pedig úgy a személyzetnek, mint az utasoknak a nemzetközi forgalomban megszabott okmányokkal is bírniok kell. Az egyik magas szerződő fél által kiállított 4*