Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának lí "ÊlZr cl iSipőcz-leves. A székesfővárosinak tehát, amelynek százezrei vannak a kurzus sajtó támogatására, nincs napi 3 pengője lairra, hogy ezeknek a (munkásoknak megfizesse azt a munkát, amivel a parkot megiosináljak. En itt egy alkalommal már adatokat és bizonyítékokat is hoztaim fel arra, hogy iparosoktól vesznek el munkát és ina már az iparosság is kénytelen soríbanállni az inségmunkáhál azért, 'mert iá városok vezetői egyszerűen elveszik az iparosok elől a munkát. Egy pengős napihérért, legfeljebb két pengős napiibérért olyan munkát végeztetnek, amely munkát, ha iparos végezne, atkkor annak mégis megfelelő munkaibért kellene fizetni. Súlyos hiba, hogy hiányzik a munkanélküli segély. Mi ezekről a padokról az érvek tömegével bizonyítottuk, hogy az ország gazdasági érdekében áll az, hogy nálunk is bevezessék a munkanélküli biztosítást. Rámutattunk arra és itt az agrárius urak figyelmét hívom fel, hogy a mezőgazdaságba hiába pumpálnak be milliókat, ha a tömegek vásárlóereje éivről-évre csökken. Mióta én képviselő vagyok, már sok száz milliót szavazott meg ez aa Ház a mezőgazdaság felsegítésére és csodák-csodája: az árak mégis mindig csökkentek. Ennek igen egyszerű az oka. Például az angol agráriusok a saját* jól felfogott érdekükben, amikor kormányon voltak, igyekeztek arra, hogy az iparosok által fizetett munkabérek magasak, a munkaidő pedig alacsony legyen, hogy minél több munkás foglalkoztatást nyerjen, hogy minél nagyobb legyen a belső fogyasztás és így az árakat minél magasabb szinten lehessen tartani. Ezzel szemben a magyar agráriusok mint a megszállottak, csak a külföldi exportot nézik, csak azt nézik, hogy hogyan lehetne Magyarországon 3 pengőt kapni 1 kilogramm sertésért, amit azután Németországnak kiszállítanak írótollakért és különböző alkatrészekért. Ez még a mezőgazdaság édekében sem racionális, mert csökkenti a munkásság vásárlóképességét azzal, hogy a munkanélküli nem kap segélyt és késik a folgyasztásból, a munkanélküli tartaléksereg pedig leszorítja a béreket, ami a munkában, az állásban levők bérét szorítja le és teszi őket is munkanélküliekké. A búza, a tej, a hús árának alátámasztása helyett ugyanazzal a költséggel sokkal gazdaságosabban lehetett volna munkanélküli segélyekkel a magyar gazdasági életet felszínen tartani. A magyar agráriusok — nem értem alattuk a kisgazdákat és a középbirtokosokat — és a nagybirtokosok kétségkívül össze vannak hangolva a kartelkapitalizmussal és testvéries egyetértéssel törekednek arra, hogy a bérek alacsony szinten maradjanak, nem törődve azzal, hogy ezúton a fogyasztóiképesség is csökken. (Propper Sándoor: A GyOSz különösen nagyon vigyáz az alacsony munkabérekre!) csökkentik a forgalmat és saját húsukba vágnak. (Propper Sándor: Jaj annak a miniszternek, aki ettől el akar térni!) Dicsekedünk azzal, hogy emelkedik a forgalom. Én analizáltam a magyarországi három legnagyobb szövetkezet forgalmát, a Hangya, a Köztisztviselők és a Budapesti Altalános Fogyasztási Szövetkezet forgalmát. Ennek a három szövetkezetnek, ha nem tévedek, közel 100 millió forgalma van. Az Altalánosnak 16, a Köztisztviselőknek 26, a Hangyának valami 58 millió pengő forgalma. Az élelmiszerárak emelkedtek, pontosan 12%-kal egy esztenKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ. VII. '. ülése 1986 május 8-án, pénteken. 347 dő alatt, a forgalom pedig ebben a három hatalmas szövetkezetben emelkedett 3.6%-kai, vagyis ez azt bizonyítja, hogy ennek a szövetkezetnek tagjai keresetükkel még nem tudtak 'kiegyenlíteni a drágaság tempóját. Pénzben kifejezve, a forgalom emelkedett ugyan, azonban a mennyiségekben kifejezhető forgalom csökkent és pedig azért, mert erősen csökkent a fogyasztók vásárlóképessége. További hiba az, hogy szabadjára engedték a karteleket 'anélkül, hogy a bérek és keresetek eltüntetni. Sajnos, az idő nem engedi meg, rítették volna. Egy tanulmányt olvastam, az egyik előkelő közgazdasági tudós fáradságot vett magának és minden lehető kimutatásból összeállította a magyarországi kartelek keresetét. Megállapította, hogy alaptőkéjüket az utóbbi 10 esztendőben 4 milliárdról 8 milliárd pengőre tornászták fel s a hasznokat igyekeztek eltüntetni. iSajnos ,az idő nem engedi meg, hogy felsoroljam, mennyivel emelkedett a tőketartalék, az értékcsökkentési tartalék, és a rendkívüli tartalék; mindezek a tartalékok, amelyek nem esnek adó alá, hihetetlen mértékben emelkedtek. Megállapítható, hogy a munkabérek ugyanezen idő alatt több, mint 30%-kal csökkentek. Ilyen könnyelműséget az embergazdálkodásban még sehol sem láttam. En is láttam már az életben valamit, a korom is arra mutat, hogy láttam valamit, de az embergazdálkodásban ekkora pazarlást még nem láttam. Szabadjára engedik a munkanélküliséget, egy fillér segély nélkül hagyják ezeket a munkanélkülieket, s ugyanakkor a leghevesebb izgatást fejtik ki a szakszervezetek ellen, amelyek tagjaiknak munkanélkülisegélyt adnak, milliókat fizetnek^ ki munkanélküli segély címén. Másfelől az élelmiszerárakat és a belső fogyasztást egyáltalában figyelembe nem venni és kiszolgáltatni a munkásságot a monopoltőkének, ez mind egy címen: nemzeti és keresztény kormányzat. (Krúdy Ferenc: Mi köze ennek ahhoz!) Mindjárt felelek rá. Azt mondotta például Wolff úr, a legkeresztényibb urak egyike, hogy nem fizethetünk munkanélkülisegélyt, meirt a gazdasági élet nam bírja el egy felől, másfelől pedig azért nem fizethetünk amunkanélküli segélyt, mert az embereket lustaságra csábítja. Engedelmet kérek, ami ennek a dolognak anyagi részét illeti

s csak annyit, hogy a sok millió szubvenciót és segélyt, az alátámasztást, a vámkedvezményt és vamtakedivezményit az ország mind elbírta, de párszázezer pengő imunkanélküli segélyt nem bír el az ország. Már pedig az visszament volna a gazdasági élet forgatagábai, a belső piacot támasztotta volna alá, az árak és élelmiszerek ára nem süllyedt volna olyan mélyen, ha kaptak volna munkanélküli segélyt a munkások. Angliában 1913^ban vezették be a munkanélküli biztosítást, Belgiumban a városok genfi mintára már 1907 óta bevezették a imunkanélküli segélyt. Ott sem fakírok, ülnek a miniszteri székben, ott is érző emberek ülnek, akik hazájuk sorsát szívükön viselik; a különbség csak az, amit már Széchenyi gróf megállapított, hogy Magyarországon az urak (mindenről beszélnek, csak a parasztról feledkeznek nneg. Ezt travesztálni lehet a munkásságra is. Az urak jobban szeretik a profitot, mint a népet és jobban szeretik a kapitalistákat, mint a saját vérüket, akik pedig t valamikor, ha rákerül a sor, megint kényszerítve lesznek az országot fenntartani. (Zaj a jobboldalon.) 49