Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

340 Az országgyűlés képviselőházának igazi nagyhatalmak sorába akkor fog belépni, amikor nyersanyagszükségletét saját maga tudja fedezni, (Úgy van! a jobboldalon.) amikor nem lesz rászorulva más nagyhatalmak támogatására, amikor Olaszország valóban a Földközi-tengeren a maga hatalmával és erejével léphet fel. Katonailag, t. képviselőtársaim, ma Olaszország mondhatja magáénak az egyetlen olyan hadsereget, amely a világháború óta megtett technikai fejlődés egyes kérdéseit saját maga kipróbálta, az első olyan hadsereg, amely a legmodernebb harci eszközöket alkalmazta és azoknak horderejével tisztában van. Politikailag helyzeti energiája a mostani orosz és francia szövetség között, azután az angol és német viszony mellett rendkívül felemelkedett, ezért tehát, amikor mindezeket az igazságokat leszegezem, meg kell állapítanom, hogy Magyarország részéről roppant szerencsés volt az a gesztus, amelyet egy esztendővel ezelőtt tettünk, amikor nyíltan leszegeztük magunkat Olaszország igazsága mellett. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Hónapokkal ezelőtt Gömbös Gyula miniszterelnököt több oldalról ócsárolták, vagy ha nyíltan nem merték, akkor titokban azt remélték, hogy az olasz narancshéjon fog elcsúszni, mert Olaszország mellé mert állni, olyan dolgokat vetettek szemére, olyan dolgoktól féltek, hogy a pulykát nem fogják megvenni a külföldön stb., stb. és kiderült, hogy ennél szerencsésebb külpolitikai lépést régóta nem tettünk (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) és bebizonyítottuk Olaszországnak azt, hogy reánk, mint barátaira mindenkor számíthat a legnagyobb veszélyek idején is, mi nemcsak jóban és szerencsés helyzetben tudunk barátok lenni, hanem ennek a barátságnak és a nemzetközi összeműködésnek, a nemzetközi kapcsolatoknak vállaljuk a kockázatait is. (Meskó Rudolf: Amikor pedig ugyancsak nehéz volt a helyzet!) Meg kell állapítanunk, hogy egyébként az Olaszország mellett való kiállásunkból sem gazdaságilag, sem politikailag semmi kárunk nem keletkezett. Ez bebizonyította azt, hogy Magyarország a szabadkéz politikája mellett is tudja gyümölcsöztetni a maga összeköttetéseit, amelyek nemcsak a mi számunkra, hanem a másik fél számára is értéket jelentenek. Ugyanekkor meg kell állapítanunk azt is, hogy az elmúlt esztendő másik legnagyobb külpolitikai eseménye Németország rajnai lépése volt. Eden angol külügyminiszter megállapította nemrég mondott beszédében, hogy az elmúlt év legnagyobb európai eseménye Németország óriási megerősödése katonai, gazdasági és politikai téren. Németország ma már az európai kontinens egyik legnagyobb hatalmát jelenti, amely a hadviseléshez szükséges másodrendű eszközök birtokában és azok kifejlődése mellett olyan hatalmat jelent, olyan orőt reprezentál, amellyel ma már korántsem lehet úgy eljárni, mint lehetett 15 esztendővel ezelőtt a weimari Németország ideje alatt. (Úgy van! a jobboldalon. — Meskó Rudolf: Azért vannak az ellenfelei megijedve!) Ha ezeket a fejleményeket nézzük, ha látjuk, hogy Németország képes volt ezt a katonai egyenjogúságot önhatalmúlag életbeléptetni, a rajnai demilitarizált zónába bevonulni és ha az egész világ kénytelen volt a befejezett tények erejét elismerni, akkor meg kell állapítanunk, hogy az elmúlt egy esztendő alatt Nyugat-Európa két legnagyobb demokratikus és polgárig kapitalista országa, Anglia és Franciaország, meghátrálni volt kénytelen a két 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. európai fasiszta nagyhatalom, Németország és Olaszország előtt. Annyira látszik ennek a kiélesedett helyzetnek minden szimptomája, hogy a háború utáni liberális kapitalizmusnak és a nyugati demokráciáknak legnagyobb nemzetközi szerve, a Népszövetség is válságba került és jellemző, hogy az angol külügyminiszter maga mondja most, hogy ezt a Népszövetséget revízió alá kell venni és a régi helyett új Népszövetséget kell alkotni. Akik a kormány külpolitikai működésével nincsenek megelégedve, — mondom — azt remélték, hogy a magyar kormányt isúlyos vereség fogja érni a római gesztus miatt. Ugyanezek a körök rendszerint azt szokták a kormány ellen felhozni, mintha az a külpolitikai vágyunk, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök úr annakidején kifejtett, hogy a magyar külpolitikát a Berlin—Róma tengelyre akarja építeni, megdőlt volna. Azt mondják ennek a külpolitikai iránynak az ellenzői, hogy Magyarországnak nem sikerült ezt a német-olasz együttműködést megteremteni, hivatkoznak arra, hogy a^ hitlerizmus és a fasizmus között milyen ellentétek merültek fel nemrégiben, egykét évvel ezelőtt főleg a két ország sajtójában. Azóta a két ország helyzete, egymáshoz való viszonya külpolitikailag a legszívélyesebbé vált és a legnagyobb mértékben megjavult. Németország nem tagja a Népszövetségnek, nem vett részt a szankciós politikában és ezért a lehető legközelebb került Olaszországhoz. Egyébként is azonban ki kell jelentenünk azt, hogy mi, a kis Magyarország, Európában nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy csak akkor vagyunk Németország vagy Olaszország barátai külpolitikai téren, ha ők egymás között is szövetségi viszonyt tartanak fenn. Mi a legjobb viszonyt tartjuk fenn mindkét országgal és a Berlin—Róma tengelyt akkor is megvalósíthatónak tartjuk magyar szempontból, ha egyébként Olaszország és Németország a maga külpolitikáját nem bazírozza egymásra. Néhány esztendeje már annak, hogy Magyarország a római paktumban a legszorosabban lekötötte magát az olasz-osztrák-magyar együttműködés mellett és körülbelül ugyanezen idő óta mélyült ki viszonyunk gazdaságilag Németországgal. A két nagyhatalom tehát tudatában van a mi másik nagyhatalommal való viszonyunknak, ez ellen soha semmiféle^ megjegyzést nem tett, soha nem protestált és így állíthatjuk, hogy Magyarország biztonsága szempontjából jobb külpolitikát valóban nem követhetünk, mint ha Németországra és Olaszországra támaszkodunk. Ugyanez a helyzet gazdasági téren: amikor a imiagyar búza, árát és ezzel f a magyar gazdasági élet egész rentabilitását a római paktum jelenti, ugyanakkor pedig más mezőgazdasági cikkeinknek legnagyobb piaca Németország, akkor gazdaságilag sem' tudjuk nélkülözni e két nagyhatalom támogatását. E mellett kétségtelen, hogyha mii olyan nagyhatalmakat keresünk, amelyekben bíznunk ke)l, hogy az európai jog fejlődésnek előharoosai lesznek, akikor azokat nagymértókiben találhatjuk meg e pillanatban éppen Olaszországban és Németországban. Ezeknek a tételeknek leszegezése mellett ki kell jelentenünk azonban, hogy a magyar külpolitikát csak igen lassan, nagy kitartással és nagyon-niagyon türelmes munkával lehet olyan révbe vezetni, amely európai biztonsá« gunkat, további fejlődésünket, gazdasági éle-