Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

332 Az országgyűlés képviselőházának Itt azután megkülönböztethetjük a védett gazdák csoportját és megkülönböztethetjük azokat a gazdákat, akik a védettség (határát még nem érték el, vagy akik annyira még nem voltak eladósodva, vagy nem kérték a védettséget s akik most kétségbeesve várják, mi lesz a sorsuk, mert természetszerűleg adósságaiknak kamatját sem tudják fizetni, nem tudják a .sok részletet törleszteni, nem tudnak közteherviselési kötelezettségüknek eleget tenni; így aztán bizony ők is nagyon szomorú és nehéz helyzetteni és itt elsőisorban a terményárak biztosítáben vannak. Ezeken a kisbirtokosokon is kell tehát segísára kell gondolni. Ennél a kérdésnél is örömmel kell üdvözölnöm azokat a gazdasági szerződéseket, amelyeket a miniszterelnök úr és a kormány erre hivatott tagjai legutóbb is Rómában kötöttek, ami által — amint tudjuk — a termények árát biztosították. Ez azonban még nem elegendő; biztosítani kellene ugyanis az állat- és sertésállomány árát is: Mert mi a helyzet ezen a téren? Az a helyzet, hogy amikor a kisgazda meghízlalja a maga sertését, akkor a legalacsonyabb a, sertés ára és nagyon kevés pénzt kaphat belőle. De ha kiszámítjuk azt, amit a sertésért kapott, bizony azt mondhatjuk, hogy talán nincs semmi haszna rajta. Sajnos, nálunk eddig sem^jut^el a kisgazdák nagyrésze, mert a sertésvész évek óta elpusztítja a ^sertésállomány tekintélyes részét és ha dorgáljuk és szemrehányást teszünk neki amiatt, hogy nem oltatja be sertéseit, akkor azt mondja: uram, olyan drága és magas az oltóanyag ára, hogy nem tudok ennek eleget tenni, nem tudom sertéseimet beoltatni. Azért kérném a földmívelésügyi miniszter urat, .ihogy ezen a téren is, ha lehet, siessen segítségére ezeknek a szegény gazdáknak. Hiszen jól tudjuk, hogy a gazda tulajdonképpen adót fizetni, ruhát, csizmát venni vagy a legszükségesebb dolgokat beszerezni éppen a sertések és az egyéb állatok árából tudja. Ha tehát lehetővé tesszük azt, hogy a, gazda olcsó oltóanyagot kapjon és ha lehetséges volna az is, hogy ennek az anyagnak árát majd csak az új termésből fizethesse ki, akkor biztosan tudom, hogy mindenki el fogja végeztetni az oltást és nem megy pusztulásba a gazda sertésállománya, így teljesítheti jobban állampolgári kötelezettségeit is, sőt egy kis ruhát és lábbelit is vehet magának, ami által a falusi kisipar és kereskedelem segítségére is siethet, tehát sokszoros célt szolgálhatunk ezzel. Különösen nagy figyelmet érdemel ez éppen az Alföldön, ahol mint tudjuk, a sorozatos aszály, fagy és más csapások miatt alig tud a gazda annyi terményt összekaparni, hogy a kenyere 'szűkösen meglegyen. (Ügy vaun! Ügy van!) A gazdákon és általában iá falusi termelőkön segíteni lehetne még az agrárolló további szűkítésével is, vagyis a gyári, iaz ipari és kereskedelmi cikkek árának leszorításával és azoknak a terményárakkal való összhangbahozásával., (Meskó Rudolf: Elsőrangú szükségesség.) De a legnagyobb segítés rajtuk föltétlenül egy egészséges és alapos adóreform lenne, amelynek főelve^ az volna, hogy mindenki tényleges vagyonértékének és keresetének imiegfelelően adóztass ék aneg, (Ugy van! Ugy van!) vagyis az adóztatás- igazságos és arányos, az adóikezelés pedig a lehető legegyszerűbb legyen. (Ugy van! Ugy van!)

f Itt az adóreform kérdésénél ismét hangsúlyoznom kell a kultúrádé Ibe vezetésének 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken, szükségességét. Hangsúlyoznom kell nemcsak aziért, anert az iskoláztatás biztosítása elsősorban állami kötelezettség, hanem hangsúlyoznam kell azért is, meiert az iskolafenntartó egyházak nagyrésze nem képes tanítóit, lelkészeit fizetni, mert az iskolafenntartó egyházak nem képesek a fenntartással járó legelemibb dologi szükségleteket sem kielégíteni, nem képesek az iskolákat rendesen karbantartani, fűteni, abba szemléltető képeket, térképeket és fizikai szereket beszerezni. De hangsúlyoznom! kell ennek szükségességét éppen a közteherviselés arányossá és igazságossá tétele szempontjából is. Mert az imár csakugyan nem mondható igazságos adóztatásnak, hogy míg a falusi kisember sok helyen százszázalékot is megjhaladó egyházi és iskolai adót fizet, sőt egyes helyeken, mint nálam, hozzájárul az állami iskolák fenntartásához az állami adóban,, a községi iskolák fenntartásához a községi pótadóban, a felekezeti iskolák fenntartásához az egyházi adóban,, vagyis 'háromféle iskolafenntartási adóit is fizet, addig az érdekeltségek,, bankok, szövetkezetek, gyárak, részivénytársaságok csak az állami iskolák fenntartásához járulnak hozzá, de ahhoz is csak olyan arányban, amilyenben a falusi kisgazda, vagy falusi ember, amely — mondom — még ezenkívül kétfelé iskolatípusnak nagy terheit is viseli. Erre könnyen kaphatnék olyan választ az érdekeltségektől, hogy mi közünk nekünk különböző felekezetek és községek iskoláihoz, imi nem tartozunk egy vallásfelekezethez sem, azok autonóm testületek és ha jogaik vannak, viseljék a jogokkal járó kötelezettséget. Erre én csak annyit mondok, hogy az autonómia már csak papírosfortma, mindenben a minisztériumi, tan felügyelőség és a szakfelügyelőség dirigál és ezt az iskolafenntartók egyáltalán nem is kifogásolják, hiszen államsegélyt élveznek. Ami pedig azt illeti, hogy mi közük az érdekeltségeknek a felekezeti iskolákhoz, erre csak azt lehet mondani, Ihogy hát a falu népének mi köze az egyetemekhez, az Operához és más kultúrintézményekhez, ahová soha foe nem teszi a lábát, sőt soha meg sem látja, de mégis hozzá kell járulnia azoknak fenntartásához. Természetesen én nem azt mondom ezáltal, hogy ezek nem szükséges kultúrintézmények, ezeket fenn kell tartani, csak rá akarok mutatni arra, hogy milyen kirívóan igazságtalan mértékkel mérünk ezen a téren, amikor a falusi kisemberre mindenféle adót, amit csak lehet, rányomunk, míg azok, akik jobban bírnák, kibújnak az ilyen természetű adózások alól. Az »egymás terhét hordozzátok« nagy keresztényi elvnek kell itt is érvényesülnie az igazságosság alapján és ha ez az elv érvényesülni fog, akkor meg vagyok róla győződve, hogy a falu népének tekintélyes része helyett másokra, sokkal illetékesebbek vállára hárul át az adó egyrésze, ami által lényegesen megkönnyebbül a falu népe és ezáltal talpraállását is elő fogjuk segíteni. A kultúrádé behozatala tehát hármas nagy célt szolgálna. Először arányosabbá és igazságosabbá tenné az adózást, ami által nagyban könnyítene a falu népén, másodszor segítene az iskolafenntartás miatt eladósodott és végső nyomorba^ jutott egyházakon és egyben lehetővé tenné, hogy az egyházak — lehullván róluk a személyi kiadások nagy terhe — az iskolák dologi és tanügyi szükségleteit a mai m kulturális követelményeknek megfelelően teljesít-