Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 1, ről a kérdésről a költségvetés általános vitájában kár bővebben beszélni. Ká kell világítanom még egy gondolatra és pedig, hogy miért szűkültek meg tulajdonképpen 1931-től kezdve, különösen a hitelélet csatornái, miért keletkezett és miért lett intenzívebb a tulajdonképpeni bankellenes hangulat éppen 1931-től kezdve és kinek hozott konjunktúrát és hasznot a bankzárlat. Legyen szabad emlékezetükbe visszaidéznem, hogy 1931-ben Magyarországon nemcsak bankzárlat volt, hanem devízamoratórium és pengőmoratórium is, ami azt jelentette, hogy sem a külföldi adósságokat nem kellett fizetni, sem pedig a betevők pénzét nem kellett a bankoknak visszaadni, mint ahogy mindenki tudja, limitálva volt, hogy milyen összegeket lehet kivenni a takarékból. Eddig nincs is bajodé mi történt azóta? Talán egy-két évvel azelőtt indult meg a délamerikai államok csődje, nagy derout következett be az amerikai tőzsdéken, úgyhogy a kötvények és záloglevelek értéke 10—15 százalék volt, sőt volt olyan, amely 5 százalékon cserélt gazdát vagy 5 százalékos kínálat mellett sem talált vevőre. Kérdem én, ki tudott vásárolni! Amerika nem, mert hiszen ott különböző csődök merültek fel, a magyar betevők szintén nem tudtak vásárolni, mert nem kapták meg a pénzüket. Vásárolni egyedül csak a bank volt képesemért hiszen nem kellett kifizetnie a betéteket és abban az időben tele voltak pénzzel. De én itt nem akarok minden ódiumot a bankokra kenni, hanem inkább a spekulációra, mert hiszen a bankoknak — mint ahogyan el fogom mondani — készen szállították ezeket a kötvényeket. Ez a nagy pénzfelesleg megindított egy repatriálási folyamatot, amelyet a pénzügyminiszter úr a Nemzeti Bank vezetőségével, szerencsés kézzel, a nosztrifikálásról szóló rendelet életbeléptetése útján most már, hála Istennek, megszüntetett, mert különben adósságaink nemhogy fogytak, hanem növekedtek volna, mint ahogyan ezt meg fogom magyarázni. A repatriálási folyamatban kicsinyek és nagyok egyaránt résztvettek, javarészt magánkezek voltak, akik szabadságukat, becsületüket, vagyonukat hagyták ott, mint ahogyan ez ismeretes a valutarendőrség jelentéseiből, míg végeredményben a kötvény idekerült, amit drága valután megvettek és az utolsó kéz, ^ a bank legálisan, törvényszerűen, pengőért vett át. Miben áll ez a repatriálási folyamat? Kezdem ott, hogy mondjuk, egy nagyobb pénzintézet amerikai tőkéből — hogy egy számot mondjak — 5 millió dollár értékű záloglevelet bocsát ki s a hazai földbirtokosok, ingatlantulajdonosok, gyárosok ezt igénybeveszik bizonyos kamat mellett, pl. 35 évi annuitásra. A hazai pénzintézet itt tulajdonképpen csak közvetít, nem a saját tőkéjét használta fel. A hasznát megtalálta elsősorban a kibocsátási differenciánál, azután azzal, hogy ő az adóstól olcsóbban vette vissza a záloglevelet, mint ahogy az amerikai záloglevéltulajdonösnak adta, megtalálta a számítását a 35 évi annuitás mellett, a kezelési költségben, a stornó díjban, de eddig nincs is semmi baj, ez annak rendje-módja szerint mindenütt így van. Mi törtónt azonban ezután? A spekuláció Amerikában ráfeküdt ezekre a kötvényekre és kérdem, mivel vették meg? Zugban felhajszolt dollárokkal és így következett be az a bizonyos lassú, de annál biztosabb koronaromlás, mert 15 millió dollárt fizettek, 50 millió névértékű kötvényért. '. ülése 1936 május 8-án, pénteken. 309 Azután a végén jött a bank. Nem támadom, mert neki készen -szállították a kötvényeket és át is vette legálisan azokért a pengőkért, amelyeket az elején nekünk nem adhatott oda, mert hiszen bankzárlat volt, tehát nem vehettük ki. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy később ez enyhült, akkor pedig azt mondom, hogy azokat a pengőket 15 millió dollár értékben a termeléstől vonták el különböző spekulációra, mint ahogy a kötvénysíbolás bizonyítja. Az egyik budapesti pénzintézet abban az időben — nomina sunt odiosa — megszorult, erre a Pk. annak rendje-módja, szerint segítségéire ment, Minden rendben van, de mi történt? Felvette a milliókat, az adósság maradt, megvette ezeket a külföldi kötvényeket, mert ez nagyszerű üzletnek bizonyult és ígynem egy, nem kettő, nem három hitelintézet járt el. Más üzletekkel nem is kellett foglalkozni. Ezzel magyarázom én azt, hogy 1931 óta igenis, megszűkültek a hitelélet csatornái és 1931 óta házra, ingatlanra, építkezésre, vállalkozásra alig lelhetett tőkét kapni, mert hisz ez briliáns üzlet volt, össze lehetett vásárolni 15—20%-ért akár 100% névértékű kötvényt, amelyet ide hazahoztak. (Zaj.) Téved a képviselő úr, nem vették vissza, mert ha az adós hozta, a fennálló akkori rendelkezések értelmében nem volt köteles elfogadni az adóstól, de megvolt viszont az a joga, hogy Amerika felé százszázalékos fizethetett ugyanezzel a kötvénnyel. (Br. Berg Miksa közbeszól.) Nem védem a bankokat, sőt azt mondom, hogy igazuk van. Kérdezem, hogy amikor pengőért vásárolták meg itt ezeket a kötvényeket, legálisan vásárolták-e meg? Nem tudták-e, hogy ezek a kötvények Amerikából jöttek? Olyan mesét nem lehet mondani, hogy nem tudták volna; nem tudták, hogy ezekért pengő—dollárokat kell adni és nem tudták, hogy akkor ezeket a dollárokat csak zugforgalomban lehetett itt megvenni? Nem tudták-e, hogy a pengőrontást szolgálják ezzel a művelettel? Nem tudták-e azt, hogy az akkor 14—15%-kai jegyzett amerikai értékekért mit fizettek? Az ide-oda tologatás, a különböző postacsomagok és futárok révén idekerült kötvényekért esetleg a dupláját, 30—40%-ot kellett fizetniük a bankoknak, amelyek páholyban ültek, semerre fizetniök nem kellett, a sí-berek hozták a kötvényeket, azokat átvették még 30—40%-ért is, míg az adóstól nem fogadták el a százszázalékos fizetést, hanemm ég pluszokat követeltek. Ez egy briliáns üzletnek bizonyult és tényleg agyon kellett volna ütni azt a bankigazgatót, aki ezt nem tette volna meg a saját hank ja érdekében. (Friedrich István: Ezért lettek dekorálva a bankvezérek!?) Hogy a haszon hogyan oszlott meg, azt nem kutatom, de nem is érdekel. (Friedrich István: Most kezdem megérteni, miért dekorálták őket! — Gr. Festetics Domonkos közbeszól. — Friedrich István: Schöne Wirtschaft, lieber Graf! — Derültség.) Mélyen t. Ház! Nagyban elősegítette ^ezt a tranzakciót az, hogy a Budapesti Érték- és Árutőzsdén akkoriban nem is jegyezték ezeket az értékeket, így azután az adós nem is tájékozódhatott a felől, hogy ezek a kötvények tulajdonképpen milyen kurzuson állnak, és akkor, Iha az adósságát' egyö s szegben vissza akarta fizetni, mely összeg az, amely az ő részéről elfogadható fedezetet képez. (Friedrich István: Az én időmben az ilyet letartóztattam, de nem dekoráltam.) Ez az éremnek az egyik oldala. (Friedrich István: Ha igaz, akkor le kell fogni, de dekorálni semmiesetre sem szabad. Nagyon is igaz ez!)