Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-126
302 Az országgyűlés képviselőházának érdeklődik, ami iránt a béke esztendőben érdeklődött, hogy t i. van-e valakinek autója, vagy motoros járműve. Vegyék tudomásul a magyar pénzügyi hatóságok, hogy az autó és a motor nem luxus, hanem közlekedési eszköz. Ne tessék elriasztani az embereket az autóhasználattól akkor, mikor látjuk, hogy a szomszédos államokban, Szerbiában, Romániában az államhatalom minden úton-módon elősegíti a motorizálást és arra törekszik, hogy minél több autó, minél több motor legyen üzemben. Pénzügyi hatóságaink ilyen körülmények között ne viselkedjenek ilyen brüszkül és ne üldözzék formálisan azt, akinek autója van. A kereskedelmi- és közlekedésügyi tárca költségvetésének fontos tételét képezi az utakra fordított költség, örömmel kell megállapítanom azt, hogy az utóbbi időkben a kereskedelemügyi minisztérium útügyi politikája jó és helyes úton halad. De hátra van méig egy megoldandó feladat és pedig az, hogy az utak építését centralizáljuk. (Antal István közbeszól.) Igen t. államtitkár úr, nagyon köszönöm, hogy közibeszólt, nem DaJbas kapta azt az utat, sem Gyón, hanem az transzkontinentális út volt. és ott ment ez az út keresztül rajta. Igen t. államtitkár úr, tőlem soha senki nem hallotta azt, hogy azt az utat én építettettem és én jártam ki. Pedig tényleg sokat talpaltam, sokat jártaim 1 utána, hogy az az út úgy épüljön meg, mint ahogy megépült, és a hivatalos körök elismerték, hogy az én intervencióm helyes volt, az idő és a technika haladása nekem adott igazat. (Antal István: Minden él nélkül mondtam !) Köszönöm. Az útügyi kérdést — mint mondottam, — centralizálni kell, mert lehetetlen állapot az, hogy különböző törvényhatóságok, közületekés községek mindenféle vicinális okokból csipricsupri utakat építenek, amelyeknek semmi értelmük nincs. Ezeket a kérdéseket szervesen centralizálni kell. A kereskedelemügyi minisztérium illetékes útügyi osztálya már ki is dolgozott egy tervet, amely nemcsak a fontakra, hanem a törvényhatósági utakra is előírja,, hogy mely utak szükségesek, nem a képviselő urak szempontjából, hanem a köz szempontjából. Szükségesnek tartanám, hogy egy szerves egész keretében, egy előre megállapított Programm szerint folytassuk az útépítést. A belügyi tárca egyes részleteire már voltam bátor kitérni. A főispánok dotációját, őszintén megmondva, az utolsó fillérig sajnálom. A belügyi tárea különösen a népbetegségek leküzdése tekintetében szűkösen van dotálva, pedig a mai időben a magyar jövő éirdekében, — amelyről folyton hallunk kormány- és miniszteri nyilatkozatokat is — a népbetegségek elleni a legélesebb harcot kell folytatnunk. Egy statisztikát hozok fel. Budapest székesfőváros tisztiorvosi hivatalának április havi kimutatása szerint a főváros területén 1936 április havában az élveszületettek száma 1072, a halálozások száma pedig 1125 volt. Ha pedig most a további halálokokat nézzük, akkor meg kell állapi tájiunk azt, hogy tuberkulózisban, amely ellen az orvostudomány már évek óta erélyesen küzd, 150-en balták meg, különböző tüdő- és mellhártyagyulladásos haláleset 184 fordult elő, és az agyvérzésben elhaltak száma 82 volt. Szomorúan kell megállapítani azt, hogy a. tüdő vész, a, vérbaj és más népbetegségek után egy újabb népbetegség jelentkezik, ez pedig az 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. úgynevezett szívrokkantság, illetőleg szívbaj, amelyben Budapesten 236-an haltak meg. Ez egy olyan kérdés, amellyel komolyan kell az orvostudománynak foglalkoznia, és felhívom itt az igen t. belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy amiként a, tuberkulózis ellen évek hosszú során át, évtizedek óta egy szukcesszív küzdelem folyik és folyik a harc a különböző vérbajok és más betegségek gyógykezelése terén, ugyanúgy felvetem azt a kérdést, hogy a belügyminisztérium közegészségügyi osztálya a szívbaj kérdésével is foglalkozzék. Méltóztassanak felállítani egy osztályt akár a centrumban, akár valamelyik vidéki városban, amely tanulmányozás tárgyává tegye, hogy az em 1 béri szervezet fontos része, a szív milyen módon reagál különböző eseményekre, és mik azok a gyógymódok, amelyekkel mintegy mankót lehetne adni annak az emberi szívnek : , amelynek gyengesége már odáig ment, hogy Budapest székesfővárosban 236-an haltak meg szívbajban. T. Ház! Felvetem a gondolatot, hogy célszerű volna Balatonfüreden, a szívbetegek Mekkájában, ezt a kérdést a hivatalos körök részéről vizsgálat tárgyává tenni, hogy az emberi szervezetnek ez a fontos szerve, a szív, mankót kaphasson s meg lehessen állapítani a nép széles rétegeire vonatkozóan —miként a tuberkulózisnál és más népbetegségeknél — azokat a gyógymódokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a szív szerepe a halálozási arány szempontjából minél kisebb legyen. A reformkormány idejének kezdetén a Marcia su Tattersallban hallottunk olyan ígéreteket is, hogy adóreform fog bekövetkezni. Sajnosán kell azonban megállapítanom, hogy az adóreform bekövetkezéséről szóló ígéret megint csak igéret maradt, pedig mi vártuk, hogy azok közül a bizonyos és sokat hangoztatott ígéretek közül legalább az igazságos adóreformot hozzák be. (Friedrich István: Azt mondotta Bud János, hogy a mi adórendszerünk a legjobb Európában!) Ma ott tartunk, hogy az ingó tőke még ma is sokkal kevesebb adózással van megterhelve, mint az ingatlantőke. Az adóbehajtások terén is azt látjuk, hogy a kisadózókkal, a kisgazdákkal, a kiskereskedőkkel és kisiparosokkal szemben az adóhatóságok a legszigorúbban járnak el. Kérdem: ez az az új stílus? (Friedrich István: Bud Dárius korában is így volt!) Továbbmegyek: minden pénzügyminisz| ter, azzal kezdte meg az expozéját, hogy a névtelen adófizetőnek szobrot akart állítani. Minden héten tiszteletet és elismerést nyilvánítunk ! a névtelen adófizetővel szemben, levesszük a kalapot előtte, s még is azt kell látnunk, hogy napról-napra a legszigorúbb^ adóbehajtások folynak, napról-napra szaladgálnak az emberek, szinte erejük utolsó megfeszítésével, hogy prolongálják az életüket. Félnek, hogy jön az adóvégrehajtó, akit nálunk a falun már a kutya sem ugat meg, mert mindennapos vendég nagyon sok gazdánál. Legalább egy becsületes és tisztességes adóreformot hozott volna a Ház elé az igen t. kormány, amelynek az életére olyan sokan esküsznek önök közül, hogy ne történhessék meg az, hogy amikor ma a gazdatársadalom, a kisiparos- és a kiskereskedőosztály olyan súlyosan meg van adóztatva, akkor különböző vállalatok és nagybankok a legminimálisabb társulati adót fizetik. Mindenképen helyeslem ^ Kassay Károly képviselő úrnak azt a megállapítását, hogy tessék az örökösödési illetéket oly mértékben
