Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-125
258 Az országgyűlés képviselőházának 125. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. abba az illúzióba, hogy amikor az Ausztriával való vámközösség volt a magyar mezőgazdaság éltetőeleme és gazdaságának forrása, akkor követelte az önálló vámterületet — és hirdesse a gazdasági tszabadság gyönyörű igéit akkor, amikor körülöttünk mindenki autarchisztikus gazdasági rendben él. Az autarchiával szemben csak autarehisztikus eszközökkel lehet védekezni és egy döntő bizonyíték is áll itt rendelkezésünkre. Ha mi az autarchia rendszere értelmében, nem csináltunk volna egy magyar iparosodást, akkor mi lett volna a helyzet 1931-től kezdődőleg. Nem tudtunk volna behozni iparcikkeket devízanehézségek folytán, tehát két lehetőség lett volna, vagy az életünk standardját mélyre kellett volna leszállítani, amit szociális nyugtalanság nélkül alig tudok elképzelni, vagy pedig egy olyan devízanehézségbe kerültünk volna bele, amely olyan nyomást jelentett volna a devizákra, hogy valószínűleg az infláció eszközéhez kellett volna nyúlni, aminek morális és gazdasági romboló hatásait pedig még a tagjainkban érezzük. Ebből levonom további következtetésemet és ez az, hogy nézetem szerint Magyarországot tovább kell iparosítani. Iparosítani kell nem az ipar, hanem a nemzet egyetemének és nem utolsó sorban a mezőgazdaságnak érdekében, mert a belföldi piac az egyetlen biztos piac a mezőgazdaságra nézve is és az iparoslakosság a legjobb vevője a mezőgazdasági cikkeknek. Indokolja ezt az általam hirdetett politikát a népsűrűség is, amely Magyarországon immár négyzetkilométerenkint a százat elérte. A mezőgazdaságban népfeleslegeink nem találnak elhelyezést, a másik eszköz pedig, amelyhez Magyarországnak évtizedekig nyúlnia kellett: a kivándorlás egyrészt nem kívánatos, másrészt pedig nem is áll rendelkezésünkre. Fontos az iparosítás még — és ez érdekelni fogja a kultuszminiszter urat is — értelmiségünk elhelyezése szempontjából. Igen érdekes számaim vannak e tekintetben, amelyek kevéssé kerültek a közvélemény elé. Az iparban foglalkoztatott tisztviselők száma 1920-ban 27.800-at tett ki, 1930-ban pedig 43.300-at, tehát 10 év alatt 17.000 diplomás, legalább is középiskolai képzettséggel rendelkező tisztviselőt tudott az ipar elhelyezni ugyanakkor, amikor sajnos, a mezőgazdaságban alkalmazott tisztviselők száma, ugyanezen idő alatt, 5300-ról 5100-ra csökkent és a 100 holdon felüli önálló birtokosok száma — mert ez jelenti a középosztályt — 8Ö00-ről körülbelül 7000 : re. Ezek nagyon szomorú számok akkor, amikor az országnak leggyötrőbb és legkínzóbb problémája az értelmiség elhelyezése. Ebből a szempontból az iparnak elsőrendű fontossága van s éppen ilyen a devízahelyzetnek kiegyensúlyozása szempontjából. Az ipari termelés ma már a maga egymilliárdnyi értékével megközelíti a mezőgazdasági termelés értékét, exportunkban pedig 40%-ot képvisel. Ma már nem beszélhetünk csak mezőgazdasági Magyarországról, mert ma legalább annyira iparosország vagyunk, hiszen a lakosság 23%-a él az iparból, tehát új iparoknak a kreálása és pedig a lehetőséghez képest decentralizálása szükséges. TXj iparoknak kreálása, nem a mammutipároké, hanem olyan iparoké, amelyek elsősorban, mondjuk, a mezőgazdasági cikkek nemesítése irányában haladnak:^ mint például a magtisztító ipar. Mint csekélységet említem meg, de nagyon érdekes, hogy például a paradicsom pure-jét korlátlanul lehet Angliába importálni. Ilyen iparok ezenfelül a festék-, üveg-, műselyemipar stb. Csak meg kell néznünk a (behozatali lisztát, hogy milyen készárukat hozunk be. Amikor el is búcsúzom ettől a témától, csak röviden azokat a statisztitkai adatokat akarom a t. Házzal közölni, hogy amíg 1928-ban Magyarország behozatalában a készáruk 51%-kai szerepeltek, addig 1935-ben ez a százalék 31-re csökkent le, ami mutatja, hogy milyen mértékben haladunk a magunk önellátásának útján és én Magyarországot erről az útról nem is merném eltéríteni a jelszavak hatása alatt. Persze az önellátás jelent bizonyos állami beavatkozást, de ne méltóztassék az ellenoldalon azt képzelni, hogy állami beavatkozás alatt mi az állami mindenhatóságot hirdetjük a gazdaságban, vagy pedig hogy az individuális energiák^ kifejlesztését ez az álláspont csökkenteni akarná, mert az helytelen, tőlünk teljesen távol áll. A határ a következőkben van. Az úgynevezett liberális korszakban mindenki termelhette azt, amit akart s azt szabadon exportálhatta oda, ahová akarta. Jelenleg ezek a lehetőségek nincsenek meg. Jelenleg az állam biztosítja az iparnak a belföldi piacot, tehát az állam beavatkozására szükség van abban a tekintetben is, hogy az export irányában hogyan termeljen az ország, tehát őrt kell állani az ország termelési rendje mellett. Itt még erős feladatok várnak az államhatalomra mezőgazdasági téren is. Azt hiszem, hogy mezőgazdasági termelésünk átállítása bizonyos tekintetben szükségessé fog válni. Nem lehet olyan mértékben a magtermelésre helyezni a súlyt, mint azt az utolsó évtizedben, sőt 67 óta tettük, hanem bizonyos specialitásoknak nagyobb szerepet kell juttatni, mert látjuk azt, hogy egyes specialitások hatalmas számokkal jelentkezhetnek exportunkban. Gondoljunk a tojás-, a vaj-, a húskivitelre, gondoljunk arra a szépen fejlődő kiviteli ágra: a magtermelésre, és még^ sok egyéb másra. Természetesen ez az iparnál is jelentkezni fog, azonban itt is határvonalat kell megjelölni. Nem kérdéses, hogy az állam ellenőrizze és irányítsa a termelést, elsősorban felvilágosítással és meggyőzéssel, de ha nem megy máskép, a kényszer erejével is, nem lehet azonban az államnak feladata, hogy a termelés terén a magángazdaság^ versenytársává váljon. Ezzel túllépné szerepét, mert hiszen az állam mint versenytárs nem lojális és nem egyenlő versenytárs, nem is hivatása, hogy termelő legyen, hivatása, hogy irányítson, de nem hivatása, hogy közvetlenül vegyen részt a termelésben. Röviden még pénzpolitikánkkal kívánnék foglalkozni. A kötött gazdálkodás természetes következménye mindenhol egy bizonyos egyenlőtlenség a pénz belföldi és külföldi vásárlóereje között, Mi kénytelenek voltunk kötött devizagazdálkodásra áttérni. Elismerés illeti meg kormányunkat, hogy ebben a kötött devizagazdálkodásban szakavatottsággal járt el és különösen az utóbbi évben olyan intézkedéseket tett, amelyek pénzünk értékét belföldi és külföldi viszonylatban közelebb hozták egymáshoz. Itt az általános feláraknak rendszerére gondolok, amely tagadhatatlanul magasabb nívójú rendszer, mint amilyet eddig követtünk és ennek eredménye azonnal mutatkozott abban, hogy a rendelkezésre álló devizák a Tyler-féle jelentés szerint, amelyből ezt az adatot merítem, az év első három hónapjában
