Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-125

Az országgyűlés képviselőházának 125,. ülése 1936 máius 7-én, csütörtökön. 255 Amikor ezekben az igazságokban a Quadragesimo anno és a Eerum Novarum ihletett szerzőinek gyönyörű felfogásait hallottuk itt a reális mindennap bajaival és gondjaival foglalkozó Házban felcsendülni, akkor valójában nekünk is csak az lehet az álláspontunk, hogy ha vannak is a gazdasági életnek autonóm és mint ő is elismerte, sajnos, az erkölcsi törvényektől független törvényei, egy nemzet a maga életét ezeknek a gazdasági törvényeknek kizárólagos függőségében nem tölheti és előbbutóbb pusztulásra van ítélve az a nemzet, amely az etikai ideálok szolgálatát nem helyezi — amint ő magát, kifejezte — primáciává, elsőbbségbe a gazdasági érdekek és a gazdasági mindennapi szempontok szolgálata fölött. Amit a család védelmében elmondott, ahhoz hozzátehetem, hogy mi, akik az individualisztikus felfogás hívei vagyunk, a családot, mint a társadalom celláját már csak azért is védjük és minden politikai élet bázisává akarjuk tenni, mert éppen azok az irányzatok, amelyek az individuumot meg akarják semmisíteni, az emberből egy egyelőre ismeretlen célok felé haladó hangyabolyt csinálnak, a gyereket elveszik a szülőktől, a feleség és a férj viszonyát megbontják és egyelőre atomizálják, tehát látszólag individualizálttá teszik a társadalmat bevezessék abba a hangyabolyba, amelynek útjait egyelőre még^ senki sem ismeri. Amit a tőke és a munka viszonyáról mondott, természetes, hogy a római jognak a rerum dominiumról vallott felfogása, a korlátlan tulajdonjog fogalma a XX. században szociális tartalommal kell, hogy megtelíttessék. A tőke oldaláról •— es talán ezért hangsúlyozom ezt a magam részéről és örülök, hogy a magam részéről is ennek az igazságnak itt tszószólója lehetek — elismertetik egy még az eddigieknél fokozottabb mértékben szociális politikának a szükségessége is. Mert, sajnos, Magyarországon ezen a téren egészen 1914-ig semmi sem tétetett, a háború utáni politikában nagy lépést haladtunk előre — ne méltóztasisék ezt el nem ismerni — az egész szociális biztosítás nagy gondolatával, amelyet a 20-asévek végén megvalósítottunk, de Magyarország ezen a téren még mindig ^nem áll ott, amely irány felé mutat a jövő fejlődése mindenütt. Engedje meg ezek után az én mélyen t. képviselőtársam, hogy ne sokat foglalkozzam beszédének azzal a részével, amelyben ő is letért a nagy ideálok szemlélelétről és egy politikai realitás felé vitte a maga politikai beszédét, nem azért, mintha ebben a tekintetben elvi ellentét okvetlenül fennforogna köztünk és mindazok között a képviselőtársaim között, akik a Háznak ezen az oldalán ülünk, hanem azért, amit ő mondott a magyar nemzet aktivitásáról és passzivitásáról a külpolitikai területen, azzal egyetértek: mi a múltban passzív tényezői voltunk a külpolitikának és aktívvá a magyar külpolitika csak 1918 után vált, sohasem volt annyira aktív a maga célkitűzéseiben és a maga akarásaiban, mint azóta, viszont, sainos, sohasem volt annyira passzív a lehetőségek tekintetében. En ezen kormány egyik nagy érdeméül sorolom fel azt, hogy mindenféle olyan kísérlettől, amellyel a meglevő Besitzstand elvesztésének veszélye járt, mindenkoron tartózkodott. Itt utalok a mélyen t. képviselőtársamat megelőzően Gratz Guisztáv igen t. képviselőtársamnak tegnap hasonló világfelfogásból elmondott beszédére, aki óvó szavát emelte fel ebben az irányban: vigyázzunk, hiszen százszázalékosan még az sincs biztosítva nekünk, amink már van, tehát ne haladjunk kockázatokkal előre. Mi a Ház ezen oldalán mindnyájan monarchisták vagyunk és mi nem a restauráció kérdéséről, hanem a magyar királyság kérdéséről akarunk beszélni, (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) ami nem okvetlenül zárja ki egymást, de ezt a kérdést olyan időben véljük és akarjuk megoldhatni, amikor ez külföldi befolyásoktól mentes lesz. Itt is citálom, amit Gratz Gusztáv képviselőtársunk mondott, hogy az elmúlt év folyamán hányszor igyekeztek Magyarország szekerét befogni idegen államok céljainak szolgálatába. A restauráció sem olyan kérdés, amelynél idegen célok szolgálatába Magyarország szekerét befogni volna szabad. Mi tehát olyan időben akarunk ehhez a királykérdéshez nyúlni, amikor azt a magyar érdekek, a magyar szempontok fogják megkövetelni. Amikor a t. képviselőtársam beszédének ezzel a részével való foglalkozásomat befejezem, befejezem azzal, hogy citálom egy mondatát: nem a jogfolytonosság kérdése a döntő, nem egy dinasztia kérdése a döntő, bármenynyire tiszteljük is azt a dinasztiát, bármilyen hosszú emlékek is fűződnek ahhoz, hogy ezen dinasztia uralma alatt Magyarország prosperált és nagy volt, hanem »döntő a nemzet életének és jövőjének a parancsa«. Ha a nemzet élete és jövője ezt fogja parancsolni, akkor mi ezzel a kérdéssel azzal az elfogulatlansággal fogunk foglalkozni, amely kötelessége minden magyar embernek, amikor nemzete életkérdéseihez nyúl. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Ezek után alacsonyabb régiókban kell folytatnom a magam beszédét, mert témám köréül a reális politikában rejlő kérdéseket választottam. Az a felfogásom, hogy egy általános költségvetési vita során lehetőleg a nemzet életének nagy irányelveivel foglalkozzunk, mert ez az, amit tőlünk megkíván .a közvélemény. Ez a közvélemény felvilágosítást kér tőlünk, hogy a nemzetközi nagy politikai és gazdasági problémákkal f szemben milyen legyen a magyar állásfoglalás és milyen lesz Magyarország szerepe az adott nemzetközi és belpolitikai helyzetben és különösen várja ezt az útmutatást most^ amikor annyira bonyolulttá és annyira áttekinthetetlenné vált a nemzetközi helyzet, hogy joggal tehetjük fel magunknak azt a kérdést, van-e valaki, aki magáról azt állíthatná

; h,ogy a nemzetközi helyzetben valamelyes módon is tisztán lát? Mit látunk? Azt látjuk, hogy az európai politika nagy alapvető kérdéseiben az egyes problémák annyira keresztezik egymást, hogy döntésről szó sincs. Tárgyalnak^ de megoldások helyett körben való mozgást látunk. A kimondott szó ritkán fedi az intenciókat, az intenciók pedig igen rövidlátó érdekeket vetítenek fel. A világ ebben a helyzetben folyton fokozódó bizalmatlansággal nézi az eseményeket, amely bizalmatlanság jut azután kifejezésre abban a fegyverkezési lázban, amelyben az egész világ szenved. Azt hirdették az emberiségnek, hogy egy új korszak következik, a kollektív biztonság korszaka és a béke korszaka és bekövetkezett az, hogy a világ hadikiadásai, amelyek 1913-ban — és. itt egy német statisztikai adatra koll hivatkoznom, ezért márkában van kifejezve — 10 milliárdot tettek ki, 1935-ben 30 milliárd márkára emelkedtek. Méltóztassék ebből kiszámítani, hogy az emberiség munkájának milyen 36*