Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának 12h. ülése 1936 május 6-án, szerdán. 197 nem szűntek meg a trianoni szerződéssel sem. En a legmesszebbmenő mértékben magamévá teszem azoknak az optimizmusát, akik meg vannak győződve arról, hogy a jövő igazságot fog szolgáltatni a magyarságnak é» hogy Magyarország vissza fogja szerezni azt a pozíciót, amelyet az európai államok sorában és kivált itt a Dunavölgyében és Közép-Európában régebben elfoglalt. Hitem és meggyőződésem, hogy ezt idővel el fogjuk érni és én egész lelkemmel és. minden erőmmel kész vagyok közreműködni mindabban, amivel csak e nagy cél elérésére szolgálatot tehetünk. De sohasem szabad e mellett megfeledkeznünk arról sem, hogy a mi létező birtokállományunk is, ame-. lyet a -békeszerződés nekünk meghagyott, sincs olyan feltétlenül biztosítva, hogy szemethunyhatnánk azok előtt a. kellemetlen lehetőségek előtt, amelyek ebben a tekintetben a jövőben érhetnek bennünket. (Ügy van! balfelől.) En azt tartom, hogy egy okos és helyes külpolitika első feladata az, hogy védekezzék azok ellen a veszélyek ellen, amelyek a nemzet létező birtokállományát érhetik. Ennek a feladatnak negligálása mindig súlyosan megbosszulhatja magát. Tökéletesen osztozom azoknak nézetében, akik a békeszerződések revíziójában látják a magyarság, a mai nemzedék legsúlyosabb és legfontosabb feladatát. De éppen azoknak szempontjából, akik a revíziót nemcsak hangoztatni akarják, hanem megvalósítva is látni szeretnék, figyelmeztetnem kell azokra a káros hatásokra, amelyek ennek a szempontnak túlságos előtérbetolásával keletkezhetnek. Ennek a kérdésnek túlságos előtérbe tolása a külföld nyilvánossága előtt esetleg egy-egy új téglát rak ahhoz a falhoz, amely bennünket a revíziótól elválaszt. Ha hallgatunk a kérdésről, ez nem: jelenti azt, hogy lemondunk arról, ami efelé a cél felé, a revízió célja felé vezet. Take Jonesou volt román külügyminiszter írja az ő emlékirataiban, hogy egy íziben, a 90-es évek vége felé látogatást tett báró Bánffy Dezső akkori magyar miniszterelnöknél és ott, a miniszterelnöki palota teraszán állva Bánffy Dezső az ő szokott nyers őszinteségével egyenesen megkérdezte tőle: »Ugyebár, maguk románok aspirálnak^ Erdély birtokára?« Erre Take Jonescu, az ő saját előadása szerint, ezt mondotta: »Ha én azt mondanám, hogy mi nem aspirálunk Erdély birtokára, ön vagy azt (mondaná rólam, hogy hazug vagyok, vagy azt, hogy nem vagyok jó roimán hazafi; mi igenis aspirálunk Erdély birtokára, de miután ezt nem tudjuk elérni, mi -minden együttműködésre önökkel magyarokkal készek vagyunk.« Erre az álláspontra kell helyezkednünk nekünk is. Azt hiszem, bármely magyar embert kérdeznénk meg a revízióról, ő is azt vallhatná, hogy ha azt mondaná, hogy nem kívánja a revíziót, akkor vagy hazug vagy hazafiatlan^ volna. (Ügy van! balfelől.) De mindaddig, amíg ez a kérdés meg nem érik, igyekeznünk kell megtalálnunk azokat a megoldásokat, amelyek azoknak a napi feladatoknak az elintézését teszik lehetővé, amely napifeladatok helyes megoldásától függ a mi biztonságunk és függ az, hogy létező birtokállományunkat, azt, amit nekünk a békeszerződés meghagyott, ne fenyegesse újabb veszély. Amikor a trianoni szerződés ^érvénybe lépett, Magyarország két különböző politika között választhatott. Választhatta a szomszéd államokkal való együttműködés politikáját, kereshette ennek az együttműködésnek lehetőségeit azokkal az országokkal, amelyek az osztrák-magyar monarchia területéből alakultak vagy abból megnagyobbodtak és követhette azt a másik politikát, amely abban állott, hogy dacolva a magyar nemzet izoláltságából eredő veszélyekkel, kivárja azt az alkalmat, amikor a külföldi hatalmak sorában olyan országokra fog találni, amelyek megértéssel vannak Magyarország törekvései iránt az új renddel szemben való álláspontja tekintetében és ahol támogatást fog majd találni a maga nagy céljának, a békeszerződések revíziójának eléréséhez. Választhatott a középeurópai politika és az európai között. Mindkét politika mellett lehetett érveket felhozni. Azok, akik abból indultak ki, hogy a szomszéd államokhoz való közeledés volna politika, amely Magyarország; érdekeinek a legjobban megfelel, egy bizonyos pesszimista alapfelfogásból indultak ki, abból, hogy ez a számbelileg gyönge, izolált, befolyásos barátokkal nem bíró ország a legnagyobb veszedelmeknek lehet kitéve egy a jövőben mindig lehetséges nagy európai konfliktus esetében, ha azokat a feszültségeket, amelyek a katonailag túlsúlyban levő szomszéd államokkal fennálianak, nem sikerül megfelelő módon enyhíteni. Azok, akik az ellenkező politikát követték, bizonyos bátor optimizmussal azt remélték, hogy ha Magyarország kitart a mellett az álláspontja mellett, amelyet elfoglalt és nem fogadja el a békeszerződések által megteremtett állapotokat állandóaknak, azoknak az államoknak a körében, amelyek maguk részéről szintén nincsenek megelégedve a békekötés által teremtett állapotokkal, meg fogja találni azokat a barátokat é& azokat a támaszokat, amelyek segítségével idővel vissza tudja nyerni regi pozícióját és bizonyos mértékben régi hataAz'első politika előtt inkább negatív célok lebegtek, az a cél, hogy bizonyos veszélyek, amelyek Magyarországot érhetik, elharitassaüak, a másik bizonyos pozitív célokat tűzött maga elé, a békeszerződések revíziójának a kiharcolását. Akik a szomszéd államokkal való együttműködés politikáját képviseltek, azok Közép-Európának megszervezését valami olyan módon képzelték, hogy bizonyos közösség alakulna ki a dunai államok kozott, amely azután önállóan, a hatalmak segítsége nélkül tudná a maga érdekeit megvédeni. V íszont tartottak attól, hogy abban az esetben, ha ilyen együttműködés itt Közep-Europaban létre nem jöhetne, az egyes középeuropai államok között fennálló ellentétek mmdig jobban és jobban ki fognak élesedni s hogy ennek folytán minden ország külön-kulon meg lógja keresni a maga pártfogóját, a maga barátját a nagyhatalmak sorában, amivel azután olyan helyzet fog keletkezni, hogy minden konfliktus, amely a nagy európai hatalmak között támad, egyszersmind visszahatással lesz Közép-Európára is és minket is konfliktusba fog hozni szomszédainkkal, ami pedig azzal a veszéllyel is járhat, hogy esetleg kénytelenek leszünk idegen érdekekért síkra szállani. Akik viszont ezt a politikát helytelenítették, azok nem tagadva ugyan, hogy a szomszéd államokkal való együttműködés kívánatos és szükséges volna, azt tartottak, hogy szükséges, mielőtt egy ilyen összefogás megtörténhetnék, a békeszerződés legkirívóbb igazságtalanságainak jóvátétele, mert ha e nélkül mennénk bele egy ilyen együttműkö-