Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának l£4 hogy ínég az úgynevezett napi érdekeket, az ország népének napi érdekeit tekintve is, és ezeken túlmenően úgynevezett messzebbmenő nemzeti céljaink, vagy mondjuk magyarán, külpolitikai helyzetünk is olyan, hogy ezt is megkövetelné a mai viszonyok és a mai kor­mányzati rendszer helyébe a demokratikus orientációt és a demokratikus irányban való haladást. Hogy ezt közelebbről is szemügyre vehes­sük, engedje meg a mélyen t. Ház, hogy ezzel kapcsolatban az ország külpolitikai helyzeté­vel ós a kormányzat külpolitikai gesztiójával foglalkozzam, abban a szűk körben, amelyet a felszólalási időtartam megenged. A leg; utóbbi római tanácskozások óta külpolitikai területen az az új helyzet állt elő, hogy abból a laza kooperációból, amely eddig Olaszország, Magyarország és Ausztria között fennállott, egy úgynevezett új államcsoport megalakí­tásáig jutott el a három kormányzat. Ez lát­szólag fejlődést jelent, nagy kérdés azonban az, hogy tulajdonképpen hová és merre vezet ez a fejlődés, hová és merre vezet az út ennek a fejlődésnek folyamán. T. Ház! Három esztendővel ezelőtt, amikor a Gömbös-kormány a kormányzatot átvette, külpolitikai programmnyilatkozataiban állan­dóan azt hangoztatta, hogy külpolitikai tekin­tetben az úgynevezet szabadkéz politikáját óhajtja folytatni. Emlékszünk arra, hogy még két esztendővel ezelőtt is, amikor az első ilyen nevezetesebb kooperatív tevékenység e három állam között megkezdődött, s amikor a kül­földi sajtó annak a véleményének adott kife­jezést, hogy itt e három állam között valame­lyes úgynevezett konzultatív paktum jött létre, akkor a magyar hivatalos és félhivatalos sajtó szükségesnek látta még, hogy ez ellen tilta­kozzék és azt állította, hogy még egy ilyen laza természetű szövetkezés sem történt, még ilyen konzultatív paktum sem keletkezett. Ma ott tartunk, hogy a nagyantant és a kisantant mellet egy úgynevezett új középantantról is beszélhetünk, amelyet ez az új római egyesü­lés képviselne s amelyet azóta a miniszter­elnök úr is és a magyar sajtó is új államcso­portnak nevezett el. A dolognak ebben a fejlődési stádiumában azt kell kérdeznünk, hogy ez a tény nem je­lenti-e voltaképpen azt, hogy a magyar kül­politika olyan hamis vágányokra jutott, ame : lyen aligha tudja az ország igazi külpolitikai érdekeit megvédeni. (Felkiáltások jobbfelől: Nem orientálódunk Franciaország felé! — Zaj, — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalion.) A magam részéről kénytelen vagyok annak a szerény felfogásomnak kifejezést adni, hogy ez az iij alakulat, ez az új úgynevezett állam­esoporti formában való szervezkedés és szö­vetkezés szerencsésnek egyáltalában nem mondható. (Farkas István: Provokálni akar­ják a háborút! — Felkiáltások jobbfelől: Men­jenek Moszkvába!) Ezt a felfogásomat azok­ból a tényekből szűröm le, amelyek a mai vi­lágpolitikai és európai politikai helyzetben láthatók. Egyszerűen utalok arra, hogy Európa helyzete ma olyan, hogy, különösen Európa délkeleti részén, azon a részén, amelyen mi élünk, a külpolitikai viszonyok még soha olyan feszültségről nem tettek tanúságot, nem szol­gáltattak bizonyságot, mint éppen napjaink­ban. Ha szemügyre vesszük az európai külpoli­tikai helyzetet, akkor azt kell mondanunk, hogy olyan dolgok és olyan események vannak ké­szülőben, amelyek tagadhatatlanul azt jelentik ülése ÎÙêê május 6-án, szerdán. Isi és azt bizonyítják, hogy Európának ez a része a nagyhatalmak politikájának ütközőjébe ke­rült, mégpedig olyan erőteljesen, olyan tragi­kus 'bizonyossággal, hogy erre a történelem fo­lyamán talán anár rég volt példa. Ezt, úgy hi­szem, kétségbe sem lehet vonni. A külpolitikai viszonyoknak egy egyszerű, egészen felületes szemlélete is erről az én felfogásomról szolgál­tat bizonyítékot. Méltóztassanak egy pillantást vetni arra a szinte leírhatatlan és csak mind­nyájunk által érzett és sejtett feszültségre, amely fennáll Európa két nagyhatalma közt, Franciaország és Németország közt. Már itt ennek a mostani költségvetésnek vitájában, bár még csak néhány szónok iszólalt fel, utalás tör­tént arra, hogy mennyire feszült, mennyire ve­szedelmessé vált a helyzet éppen ennek a két európai nagyhatalomnak, Franciaországnak és Németországnak mai viszonya következtében. Egyáltalán a tények szemlélete mellett ezt két­ségbevonni nem lehet, hiszen Franciaország po­litikáját mindannyian nemcsak látjuk, hanem jóformán mindennap ebben az irányban is pa­naszokkal vagyunk tele. Aki Franciaország idevonatkozó készülődé­sei felől többet akarna mondani, az egyszerűen utal arra, hogy Franciaország Európa délkeleti részén a maga bástyáit nemcsak hogy nem bontja le, hanem ellenkezően, még igyekezik kiszélesíteni, igyekezzék megerősíteni. A kis­antanton kívül, amely a francia politikájának bástyája Európának ezen a területén, látjuk most már a francia érdekek kiszélesítését az úgynevezett balkán-blokk, a balkán-antant bevonásával, látjuk egész Oroszországig terje­dően azokat a szövetségeket, amelyeket Fran­ciaország kiépített, ázizal az egyetlen tenden­ciával, abból az egyetlen meggondolásból, hogy minden eszközt, minden hatalmat, minden erőt központosítani akar abban a feltevésben, hogy neki erre Németországgal szemben való viszo­nya következtében szüksége van. A másik oldalon itt van Németország, amelynek keleti politikájáról sem kell ebben az> összefüggésben nagyon terjedelmesen beszélni, éppen tegnap hallottuk már itt ebben a vitá­ban az egész Ház osztatlan helyeslése mellett, mint vitathatatlan külpolitikai tényt, azt, hogy Németország kelet felé gravitálj hogy Német­ország akkor, amikor külpolitikai ambicióinak realizálása felé megy, Európának ezeket a te­rületeit okvetlenül érinteni fogja. Ha ezenkívül még Olaszországot veszem, aJmely^most az újabb események következtében valószínűleg duzzadó önérzettel és megnöveke­dett új presztízzsel hozzálát ahhoz, hogy a maga európai céljainak realizálására térjen vissza, — ami a külpolitkában úgyszólván közkeletű hely, amit mindenki tud, amivel mindenki szá­mol, amire mindenki gondol — ha hozzávesz­szük csak azt az egy tényt, amiről szintén volt már szó ebben a Házban, hogy Olaszország aspriációi Európának ezen a délkeleti részén azért vitathatatlanok, mert neki egyrészt ad­riai pozíciója, másrészt a Németország által erősen megtámadott itteni gazdasági versenye követeli meg, hogy a maga, itteni pozícióit erő­sítse. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor, azt hiszem, vitathatatlan és egészen kétségte­len, hogy mi Európának olyan területén élünk, ahol nagyon számolni kell azzal és nagyon is tartani kell attól, hogy azok a népek, amelyek itt élnek, ha nem: óvakodnak, ha nem tesznek meg mindent ennek elkerülésére, politkájuk­27*

Next

/
Thumbnails
Contents