Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

174 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1936 május 5-én, kedden. sohasem külföldről támogatást. A Népszavá­nak nem kell senkitől sem zsarolnia, sem Trettina útján, sem senkivel. (Rajniss Ferenc: Azt mondja meg, ha bátor ember, hogy me­lyik az a lap, amelyik külföldről kap pénzt!) A Népszavánál nincsenek 50.000 pengős fizeté­sek, hanem vannak tisztességes fizetések, ame­lyekből szerényen meg- lehet élni. Ott nem kell összezsarolni a pénzeket, mert a munkásság nagyon szívesen áldoz azért, hogy legyen egy lapja, amely az Ő érdekeit képviseli és védi. (Rajniss Ferenc: No beszéljen mellé!) Elnök: Rajniss képviselő urat ismételten kérem, maradjon csendben! (Rajniss Ferenc: Gyávaság ilyet mondani és nem nevezni meg; a lapot!) Peyer Károly: Én a képviselő úrhoz adresszáltam és ahhoz a laphoz, amelyhez a képviselő úr közeláll. (Rajniss Ferenc: Szóval azt állítja a képviselő úr, hogy az Üj Magyar­ság kapott külföldről pénzt!? — Rátz Kálmán: Nyilván! Nincs félreértés! — Rajniss Ferenc: Állítja vagy nem állítja!?) Állítom. (Rajniss Ferenc: Gyáva, aki ezt mondja! Disznóság!) Elnök: Rajniss képviselő urat rendreutasí­tom. Peyer Károly: Azt állítom, hogy ön tudja ezeket a forrásokat, sőt vannak hírek^ arról, hogy ön hozza ezeket a pénzeket. (Rajniss Fe­renc: Bitang, gyáva, disznó a képviselő úr! ­Propper Sándor: Fogja be a pofáját! — Esz­tergályos János: Micsoda strici! Közönséges csibész! — Felkiáltások jobbfelől: Rendre!) Elnök: Esztergályos képviselő nrat rendre­utasítom. Rajniss képviselő urat pedig másod­szor is rendreutasítom. (Györki Imre (Rajniss Ferenc felé): Bitang gazember! — Zaj a szélső­baloldalon. — Esztergályos János ismét közbe­szól.) Esztergályos képviselő urat kérem, őrizze meg a nyugalmát! (Felkiáltások a jobb­oldalon; Rendre! Rendre! — Györki Imre: Mi az, hogy rendre, ilyen csibésszel szemben?! — Esztergályos János: Ilyen hangnemet mer használni ez a kitartott csibész!) Esztergályos képviselő urat ismételten rendreutasítom. Peyer Károly: T. Ház! Egy olyan kérdést kívánok szóvátenni, amely már ismételten volt a Ház előtt és ez az állampolgárság kérdése. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A béke­szerződés rendelkezései igen szomorú helyzetet teremtettek ezen a téren. Nem szívesen hivat­kozom a békeszerződésekre, még kevésbbé an­nak rendelkezéseire. Tételes törvénnyel állunk azonban szemben és így kénytelen vagyok erre hivatkozni. Annakidején, amikor a béke­szerződés rendelkezései szerint nyilatkozni kel­lett az egyes Nagy-Magyarországon született embereknek, hogy hova kívánnak tartozni, ezt nagyon sokan elmulasztották. Nemcsak a, mun­kásosztály soraiból mulasztották el ezt sokan, hanem más foglalkozási ágakból is, sőt még az értelmiségi osztályból is elmulasztották ezt nagyon sokan. Elmulasztották azért, mert az emberek ab­ból indultak ki: magyar vagyok, itt születtem, az apám és az anyám is itt született, itt vol­tam katona, a gyermekeim is magyarok, stb. stb. Egyszer csak mégis 'kitűnik, hogy az, ille­tők mégsem magyarok. Megállapították az ille­tőkről, hogy elfelejtettek annak idején jelent­kezni, nyilatkozni és most kikézbesítik nekik a határozatot, hogy mint külföldiek váltsák meg a tartózkodási engedélyt és mutassák be útle­veleiket. Egy ilyen embernek fogalma sincs, hogy hova, melyik államhoz tartozik. Jár az egiyik követségtől a másikig és mindegyik eluta­sítja, mert a legtöbb ilyennek nincsenek meg a legszükségesebb okmányai sem, amelyekkel igazolhatná, hogy a régi monarchia melyik ál­lamában született, vagy melyik utódállam is­meri el őt állampolgárának. A magam részéről hibáztatom ezt az egész rendelkezést, mégpedig abból az elgondolásból, hogy én mindazokat magyaroknak ismerem el, akik Magyarorszá­gon születtek és akik egész életüket itt töltötték el. Nekünk nem áll ugyanis érdekünkben a ma­gyarság számát kisebbíteni, ellenkezőleg, nem­zeti érclek, hogy a magyarság számát szaporít­suk. Miért kell ezt a nagy hivatalt fennartani, amely azt vizsgálja, hogy emberek hova, mely állani kötelékébe tartoznak. A külföldieket el­lenőrző országos központi hatóság ugyanis olyan egyéneket is kiutasít az országból, akik, a mai Magyarország területén születtek és akik­ről nincs bebizonyítva, hogy más állampolgár­ság illetné meg őket, s igazolva van, hogy az a bizonyos utódállam, amelyhez állítólag tartoz­nak, nem ismeri el állampolgárságukat. Ezeket az embereket összefogdossák, sokszor hetekig és hónapokig toloncházban tartják, míg végre is, nem tudván megállapítani állampolgársá­gukat, egy nyilatkozatot vesznek tőlük, amely­ben beleegyeznek abba, hogy átteszík őket a határon. Kiviszik őket az ország határára vala­hol, ahol az átkelés nincs valamely természe­tes akadállyal lehetetlenné téve és ott magya­rul mondva: átdobják őket éjszaka a határon. Ez az úgynevezett »feketén való átdobás«. Ezt nemcsak Magyarországon csinálják; a romá­nok, a csehek, a jugoszlávok ugyanígy dobják át éjszakánként azokat, akiket nem tartanak bozzáiuk tartozóknak. Vannak emberek, akiket éjszakánként nem egyszer, hanem többször dob­rák át, mert odaát elfogják őket a határőrök, átviszik a város vagy a falu másik oldalára és onnan megint visszakergetik őket Magyaror­szágra. (Sulyok Dezső: Embertelenség, akárki •rsinálja! — Űpy van! TJny van!) Ez a legna­gyobb embertelenség t. képviselőtársam, amiről i s:ik beszélni lehet. Számolni kell azzal is, hogy ezt megteszik a nőkkel is, akik ki vannak téve minden elképzelhető brutalitásnak is. Végig üldözik, női mivoltukban szégyenítik meg őket, dobálják eket egyik országból ide-odiai. (Moz­gás.) Az 1879 :L. te. 3$. §-a világosan kimondja, hogy mindaddig, amíg idegen honosságuk be nem bizonyíttatik, magyar állampolgároknak tekintendők azok, akik a magyar szent korona országainak területén születtek. Ezt a'rendel­kezést nem helyezte hatályon kívül semmiféle törvény, semmiféle rendelet. Miért kell tehát ezeket az embereket így végigvekszálni? (Hu­nyadi-Vas Gergely: Ujabban iszabályozta a békeszerződés!) Sajnos, ez a kérdés még seho­gyan sincs szabályozva. Ezt a kérdést, elisme­rem, nem is lehet egyoldalúan csak Magyar­országra nézve szabályozni, ezt nemzetközileg kell szabályozni, még pedig azokkal az álla­mokkal egyetemben, amelyek a régi Osztrák­magyar monarchia területén val mikor együvé­tartoztak. Tömérdek ember van. ipari munkás is. akinek már a dédapja jött be ide, például a bányavidéken, Pécsett, azok, akiket krájne­refcnek hívnak, amely elferdített név, mert tu­tulajdonképpen krainaiak az illetők, csak ma­gyarul krájnereknek hívják őket, akik elfelej­tették anyanyelvüket, akiknek itt r születtek gyermekeik, unokáik, akik katonák voltak, résztvettek a világháborúban s most egyszerre megállapítják róluk, hogy ők tulajdonképpen jugoszláv állampolgárok, ahol pedig nekik

Next

/
Thumbnails
Contents