Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

162 Az országgyűlés képviselőházának : módokról és lehetőségekről gondolkodni, amelyek teljes biztonságot nyújtanak. A jog, a tulajdonjog érdemi részének elhalványulását jelenti az a politika, amely szerint mindenbe bele lehet avatkozni akkor, ha a, gazdasági életben baj van, holott meggyőződésem szerint, annak, hogy baj van a gazdasági életben, éppen nagyon nagy tényezője az, hogy mindenbe beleavatkoznak. Amíg ez a mentalitás meg nem változik és nem alakul át úgy, hogy megint a gazdasági erők automatikus működésének engedik át a gazdasági élet területén a vezető szerepet, addig az én szerény vélekedésem szerint a bizalom helyreállítását, a viszonyok konszolidációját, a gazdasági viszonyok gyökeres javulását várni és remélni nem lehet. Még rá akarnék térni egy momentumra, amelyet a pénzügyi bizottság tárgyalásai során a költségvetéssel kapcsolatban bátor voltam felemlíteni. Csak igen röviden és igen töredékesen tudom ezt előadni; azt tudniillik, hogy szerény felfogásom szerint a mi adóztatásunk kérdését nem lehet úgy beállítani, mintha a gyökeres adóreform megvalósításának a gazdasági viszonyok jobbrafordulta volna az alapfeltétele, hanem az én vélekedésem az, hogy a mai viszonyok között is igenis szükséges egy adóreformot keresztülvinni és abban az adóreformban ha nem is szervesen és adóztatási rendszerünk egészére vonatkozólag, de olyan változtatást kell eszközölni, amely adórendszerünk legkiáltóbb hiányait és legnagyobb méltánytalanságait és igazságtalanságait orvosolja. Az első, amit kifejezni bátor voltam, az, hogy szerintem a jövedelmi adóztatás rendszere Magyarországon csődöt mondott. Azok, akik csekélységemmel együtt részt vettünk 1909-ben az első jövedelmi adótörvény meghozatalában, tudjuk, hogy mennyi idealizmus és mennyi bizalom töltötte el a nagy Wekerle Sándort aziránt, hogy a nagy nyugati államok mintájára a jövedelmi adóztatás itt is valóban megvalósítható. Ez illúziónak bizonyult, mert az a sok korrektura, amelyet a törvényhozás hozott és amelyet rendeletekkel léptettek életbe, a valóságos jövedelem megadóztatásának elvét — hogy tudniillik az a valóságos jövedelmet bevallásszerűen tüntesse fel, — teljesen meghiúsította. Amikor a földbirtok jövedelménél már eleve azt a korrektúrát alkalmazta a törvényhozás, hogy a jövedelem arányba hozandó a haszonbérekkel; amikor később a kereskedelmi és ipari jövedelmekre nézve azt a szabályt állították fel, hogy minimális keresetek, mint indiciumok állítandók fel, amikor a háború utáni rendelkezések kimondották, hogy a tényleges kivetés nem a bevallás, hanem a jövedelem ismérvek szerinti felbecsülése útján történjék; amikor adórögzítés és adóátalányozás következett be; akkor a jövedelmi adóztatás elméleti alapjai akként renclíttettek meg, hogy ma már valódi jövedelemadóztatásról úgy, ahogy azt a teória ismeri és ahogy azt Wekerle Sándor elgondolta, nem lehet szó sem. Ennek eredményét mutatja az adóstatisztika. A most megjelent 1934. évi adóstatisztika a következő, szerintem groteszk tényeket ismerteti. Amikor a jövedelemadót szétboncolja, hogy az egyes foglalkozási ágak főfoglalkozássok szerint milyen százalékban járultak hozzá a jövedelemadóhoz, akkor azt látjuk, hogy a foldbirtokososztály 19%-kal, a háztulajdonosok 12%-kal, ez a két osztály tehát együtt 31%-kal '-23. ülése 1936 május 5-én, kedden. járul hozzá a jövedelemadóhoz, míg a szolgálati viszonyban levők 33%-kai. Azt látjuk, hogy az iparosok 9-12%-kal és a gyárosok 1-69%-kal járulnak hozzá; azt látjuk továbbá, hogy a kereskedők, akiket olyan megfontolás nélkül tesz félre a mi mai hivatalos gazdaságpolitikánk adót alig fizető alakulatok érdekében, 14%-át viselik a jövedelemadónak, míg az ügyvédek, orvosok és az összes többi értelmi foglalkozás együtt 8%-ot. Vagy ha a jövedelmi adóztatást a statisztika nyomán források szerint vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a földbirtokból, és házbirtokból álló vagyonnak a jövedelmi adóhoz való hozzájárulása együtt 45%, ellenben a vagyonnélküli munkának általános kereseti adó formájában és a szolgálati viszonyból származó jövedelem után való hozzájárulása 52%, viszont a tőkevagyoné összesen 2%. Már rámutattam az előbb arra, hogy amikor magát a tőkekamatilletéket száz százalékkal^ emelik, amikor a valóságos jövedelmi adóztatás alapelveit megrendítettük, akkor szerintem helyesebb a jövedelmi adót kikapcsolni adórendszerünkből és ezt a most már teljesen igazságtalanná tett adót addig, amíg arra a bevételre, amelyet szolgáltat, szükségünk van, egy egyszerű, teóriában talán igazságtalanabb, de valódi alkalmazásában jogosabb és méltányosabb adóval pótolni. A másik dolog, aminek szempontjából okvetlenül szükségesnek tartanám az adóreformot, az, hogy kialakult a detail kereskedelemnek, a detail árusításnak egy egészen eltérő adóztatási módszere, a szerint, hogy azt a detail kereskedelmet magánkereskedők, kisiparosok folytatják-e, vagy pedig közüzemek, szövetkezetek, vagy részvénytársaságok. Számadatok alapján már rámutattam a következőkre. A községi élelmiszerüzem 1933-ban 13 millió pengő forgalmat mutatott ki és 47.000 pengő társulati adót fizetett, ami a forgalomnak 3'6 ezreléke, ugyanakkor, amikor ezért a mészáros- és hentesüzemért a létező rendeleti indiciumok alapján magánhentesek, vagy mészárosok ennek legalább tízszeresét, legalább 3'6%-ot fizettek volna. A Hangya szövetkezet 50 millió forgalom után 1934-ben 18.000 pengő kereseti adót fizetett, teljesen jogosan, a jognak megfelelően, mint minimális adót tőkéje után, mert nyeresége nem volt. A Mezőgazdák Szövetkezete 29 millió pengő forgalom után fizetett 1576 pengő nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját. Méltóztassék elképzelni, hogy mit fizettek volna kereseti adóban azok az iparosok és azok a kereskedők, akik ugyanakkor 50, illetve 29 millió pengő forgalmat bonyolítottak volna le, mit fizettek volna minden tekintet nélkül arra, hogy volt-e nyereségük, vagy nem volt, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) tisztán azoknak az. indieiumoknak alapján, amelyeknek alkalmazását velük szemben a rendelkezések szükségessé teszik. T, Ház! Végül még egyre vagyok bátor ebben a vonatkozásban utalni és ez az a tiszteletteljes indíftványom, amelyet ez év január 21-én terjesztettem a Ház elé és amelyben^ a mezőgazdasági munkanélküliség enyhítése^ érdekében két prepozíciót voltam bátor írásba foglalni. Azért mondom, hogy »írásba foglalni«, mert ezeknek lényegesebbiket előttem már báró Vay Miklós t. képviselőtársam előadta itt a túloldalról, én csak azt írásba és indítvány alakjába öltöttem. Ezeknek a propozícióknak azóta sem lett semmi folytatásuk,