Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

160 Az országgyűlés képviselőházának li visszariadnak attól, hogy olyan adósok kötvényeiből szaporítsák készletüket, amelyeknek budgetje nies egyensúlyban. Az Egyesült Államok kereskedelmi mérlege kedvező, aranykészlete óriási, több mint kétmilliárd font, de a dollár erős technikai pozíciója nem tud az emberekben bizalmat kelteni abból az egyszerű okból, mert a ki nem egyensúlyozott budget — in the long run — a legerősebb technikai pozíciót is aláaknázza.« Mélyen t. Képviselőház! Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szörnyen nehéz feladat nálunk ezt a háztartási egyensúlyt helyreállítani. Nagy mértékben méltánylom és a, pénzügyi bizottság előtt legjobb meggyőződésemből kifolyólag nagyon melegen igyekeztem egészen igénytelen elismerésemet a mélyen t. pénzügyminiszter úr iránt kifejezni azért, hogy képes volt a teljes háztartási évet úgy végigvinni, hogy nem szorult rá és nem folyamodott azoknak a kényszerkölcsönöknek szisztémájához, — mert másnak nem nevezhetők — amelyek igénybevételével az előző években a deficit kiegyenlíthető volt. Magában azzal, hogy nem szorult arra, hogy ilyen különféle pinceváltónak igénybevételével, amelyek végeredményben mégis csak a Jegybankba kerülnek, kelljen a háztartási egyensúlyt a pénztárban kiegyenlíteni, szerintem igen nagy érdemet szerzett, amelyet én készséggel elismerek. Ennek ellenére fenn kell tartanom azt, hogy 75 milliós deficit mellett még akkor is, ha e 75 milliós deficit fedezésének 35—40 millió erejéig meg van adva a módja azáltal, hogy amikor ezek a külföldet illetik, pénztárjegyekben tesszük le, tehát effektív kifizetésük nem szükséges, a lélektani hatása annak, hogy a háztartás 75 millió pengővel deficites, de ha ezt nem is vesszük figyelembe, hogy 35—40 millió pengővel deficites, nyomasztó és annyira megakadályozza annak a bizalmi atmoszférának kialakulását, amelytől a gazdasági élet javulása remélhető, hogy szerintem nincs követelmény, amely inkább volna minden közgazdasági megfontolás előterébe állítandó, mint az, hogy az állami háztartást mindenáron egyensúlyba kell hozni. Tudom, mélyen t. Képviselőház, milyen nehéz feladat, ez. Például egy igen: kitűnő katolikus folyóiratnak, az Űj Kornak egyik legutóbbi számában olvasok egy cikket, amelynek címe ez: »A deficit mint liberális mumus.« (Derültség a szélsőbaloldalon.) A cikknek tartalma — egy igazán kitűnően szerkesztett folyóiratból idézem ezt — ebben a felszólításban csendül ki: »A deficittől nem kell mindjárt megijedni« (Rassay Károly: Meg lehet, szokni!) és a deficit eltüntetésére irányuló követelményről azt írja: »A liberális kapitalizmus ósdi magángazdasági elve ez.« Belátom, hogy ilyen körülmények között egy pénzügyi politikának nem a legkönnyebb feladata ezzel a liberális mumussal, mint komoly dologgal foglalkozni, de, azt hiszem, hogy nagyobb szolgálatot senki pénzügyminiszter nem tett ennek az országnak, mint amilyent tenne az, aki minden akadályon és ellenálláson keresztül a deficitet a költségvetésből kiküszöbölné és egyúttal utat nyitna ahhoa is, hogy az elviselhetetlen közterhek lebontásához végre hozzányúlhass an ak. Már a multévi költségvetési vita során voltam bátor egy határozati javaslatot előterjeszteni, amelyet természetesen elutasítottak. Ennek ellenére ezt újból előterjesztem. Ez a May-bizottság mintájára egy bizottság kikül3. ülése 1936 május 5-én, kedden. dését javasolja a deficit eltüntetésére szolgáló eszközök kikutatására. Határozati javaslatom a következő (felolvassa): »A Képviselőház nyomtékosan javasolja a kormánynak, hogy sürgősen nevezzen ki olyan szűkkörű bizottságot, amely tekintettel a lakosságra súlyosan nehezedő adóteherre, javaslatot terjesszen a komány elé, miként volna az államháztartás deficitje kiküszöbölhető. A bizottság hatalmaztassék fel az összes előtte szükségesnek látszó kihallgatások, vizsgálatok és szakértői megállapítások eszközlésére.« T. Képviselőház! A tőkeképződés almaradának ez csak az egyik tényezője. (Malasits Géza: Kérdés, hogy meddig maradnának életben ennek a bizottságnak tagjai! — Derültség a szélsőbaloldalon.) A másik tényezője meggyőződésem szerint az, hogy 1930 óta az intervencionizmus jegyében állandó káros beavatkozás történt a fcamatláb kialakulásában. Vagyis, nem az történt, amire Bud János t. képviselőtársam hivatkozott, mintha itt a tőkeképződés érdekében

1 minden megtörtént volna, hanem ellenkezőleg, merem állítani, hogy 1930-tól mostanáig minden megtörtént annak érdekében, hogy a tőkeképződés az országban meg ne indulhasson. Előbb bátor voltam hivatkoztni arra, hogy a Jegybank váltótárcája 1935-ben, 1929-hez viszonyítva, 75%-kal emelkedett. Ugyanez idő alatt a bank érc- és devizakészlete 45% -kai csökkentS míg a váltótárcánák és az arany- és devizakészletnek ilyen alakulása a bankráta emelkedését tenné indokolttá az általános közgazdasági és bankszerű fogalmak szerint, addig ez alatt az idő alatt a bankráta a kormány intervenciójára és nyomására 7'5%-ról 4%-ra mérsékeltetett. (Helyeslés a jobboldalon-) Ugyanezen idő alatt azt tapasztalhattuk, hogy míg 1930-ban a betéteik kamatlába — kötött betétekről beszélek — 5—7% között mozgott, addig 1935-ben megint a kormány ingerenciájára, az úgynevezett hitelügyi tanács határozatával a kötött betétek kamatlábát 3%i-kal csökkentették, ami azzal az eredménnyel jár, — illetékes helyről származó számítás szerint — hogy míg a betétkamatláb 1931-ben átlagban 5.53%, volt, most 2 77%-ra csökkent. Nagyon sokan mondják azt, — és ebben természetesen igen sok igazság is van — hogy a tőkeképződés nem szorosan függ össze a betéti kamatlábbal. Valóban azt látjuk, hogy azokban az országokban, amelyekben legalacsonyabb a kamatláb, a legerősebb a tőkeképződés. Ez természetesen így van; egyik a másikkal nincs szoros összefüggésben. Azt azonban megállapítom, hogy olyan helyen, ahol a kamatláb kialakulását nem a^ szabad piacra bizzák, hanem ahol ezt hatósági kényszer és parancs eszközli, olyan országban, ahol a tőkebefektetésnek egyik módját ilyetén módon diszkriminálják, s ugyanakkor leszáll a kötöttbetétek kamatlába — ismtélem. a kormány közreműködésével — 3%-ra, amikor ugyanez időben Budapesten a legjobb bérházak építhetők 7—8% hozadék mellett, s amikor a legjobb befektetési értékek, így a fővárosiak is, 7—7'5%-ot jövedelmeznek: nem lepődhetünk meg azon, hogy a tőkeképződés betétek alakjában nem indul meg, ellenkezőleg, a betétek csökkennek, eltűnnek, és ezáltal megszűnik az a termelő tőke s megszűnnek azok a termelési tényezők, amelyek nélkül — újra ismétlem — a gazdasági élet megfelelő lendülete nem indítható meg. Amikor a tőke apadása és eltűnése ilyen mértékű volt, mint amilyen volt 1933-ban, azt