Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

Az országgyűlés képviselőházának 12 gikusan meggyengült a gazdasági élet is. Tes­sék végignézni a világon. Németországban az •egyetemi hallgatók száma (békében ugyancsiak 65 millió- ember mellett 70.000 volt, ma 170.000, Franciaországban békében 40.000 volt, ma 80.000 és még tovább tudnék menni ezen a téren. Ter­mészetes dolog, hogy amikor a gazdasági élet elvesztette a maga 'biztonságát és sok tekin­tetben (megszűnt a bizalom, akkor mindenki az állam felé fordul és ott akar biztos menedé­ket találni. Nálunk az az egyetemi rendszer, amely a karokon a felvételek számát korlátoz­ta, kezdi kiváltani jó hatását. Nekünk azon­ban más 1 irányban is óvatoslaknak kell len­nünk — és ebből a szempontból melegen üd­vözlöm, a kultuszminiszter úr felfogását — igenis vigyáznunk kell arra, hogy ne legyen — amint egy szellemes író mondja: — túlon­túl sok a keménygalléros proletár. Nekünk erre szükségünk nines, ezért vi­gyáznunk ikell, hogy a szakiskolák növendé­kei a gazdasági életen belül helyezkedjenek el és nem mindnyájan az állam és egyéb közüle­tek felé törekedjenek. {Zaj a balközépen.) A másik iskolatípus, a polgári iskola lassan szin­tén elvesztette a^ gazdasági élettel minden kap­csolatát és az végeredményben csak felesleges intelligeneiaterinelás. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ezek olyan kérdések, amelyek igenis meg­érdemlik, hogy foglalkozzunk velük. A kultusz­miniszter úr látja is ezeket és ebben az irány­ban akar haladni. Éppen azért, mert így látom az egész problémát, azt is megfontolás tárgyává kell tenni, hogy vájjon az a gondolat, amely itt-ott egyik államban már fölmerült, hogy ami a nyugdíjterhek miként való viselését illeti, aie legyen-e •megosztás az állam és az illető alkal­mazottak között. Nem könnyű, hiszen ez a biz­tosítás bekapcsolását jelenti, de viszont olyan kérdés» amely felett nem lehet olyan egyszerűen napirendre térni. Ebből a nézőszegből nézve ezt a problémát is, amely a, maga hatásait átvetíti az egész gazdasági életre és pedig az állami tevékeny­ség mind intenzívebbé válását. Sokan úgy sze­retik feltüntetni, mintha az állami tevékeny­ség intenzívebbé válása, mintha a fokozódó állami tevékenység törvénye a mai idők szü­löttje lenne. Nem! Ez nagy tévedés. Ez a mag már ott rejlett a XIX. század második felében. Az az állam, amely tulajdonképpen csak két térre, a nemzetvédelemre és a jogbiztonságra korlátozza a maga tevékenységét, már régen a múlté. Természetesen ennek alapján a pénz­ügyi politikának is más irányban kellett ha­ladnia és más elveket kellett követnie. Mind­inkább bevonultak ^ nemcsak a népesség növe­kedésével előálló új feladatkörök, hanem mind­inkább jelentkeztek olyan kollektív feladatok is, amelyeket a magángazdaság a maga egy­szerű erejével (megoldani nem tudott és jelent­keztek olyan feladatkörök, amelyeket azelőtt 'a társadalom oldott meg, s amelyek most át­hárultak az államira. Hiszen az egész közegész­ségügy, az egész közoktatásügy és a szociál­politika az egész vonalon mind ezen a téren (mozog. Ennek következménye az, hogy a 70-es évektől egészen a világháborúig az egyes ál­lamok költségvetései hihetetlen mértékben emelkedtek és ez a folyaimat a világháború óta nemcsak hogy nem gyengült, hanem, még fan­tasztikusan növekedett. A szám hatalma érvé­nyesült az egész vonalon, több és több szük­séglettel fordult mindig az államhoz a társa­dalom meggyengült anyagi erejével, mmd­. ülése 1936 május 5-én, kedden. 145 inkább többet és többet várnak 'az államtól. A válságos idők, a válságos helyzetek az állam szerepét természetesen csak fokozták. Jól tudom ezzel szemben az ellenvetéseket: miért vállalj ti- cl Z állami Erre csak Mussolini­val válaszolhatok, aki azt mondja: próbálják meg a mai időkben csak egy napra kikap­csolni az államot a maga tevékenységi köré­iből és menten összeomlik minden. Az ilyen idők természetrajzához tartozik az, hogy az államnak is kötelessége odaállni a társadalom mellé, keresztülvinni a társadal­mat a nehézségeken, megoldani az egyes pro­blémákat, de viszont természetesen neki is ha­tárt kell tudni szabnia a maga tevékenységének és vigyáznia kell arra, hogy nehogy onindin­kábib több és több feladatot magához vonva tulajdonképpen az egész gazdasági életet elvér­telenítse, mert ezáltal tulajdonképpen a jövőt fogja elsorvasztani. Ha éppen ebből a szempontból nézem a költségvetést és a kormányzat ténykedését, azt látom, hogy itt roppant helyes és okos meg­oldása történik a problémáknak. Óvatosan ke­zeljük ezeket a kérdéseket és ne menjünk azokba a túlzásokba, amelyeket talán egyik­másik részről követelnek. Itt a Háziban hallot­tam csak a napokban és hallottam a múlt költ­ségvetési vitánál is, hogy mi az a deficit, miért nem lelhet a deficitet fokozni, miért nem köve­tünk mi olyan pénzügyi politikát, amelyet talán egyik-másik más állam követ. Erre azt mondom, hogy az igen t. pénzügyminiszter büszkébb lehet arra a 200.000 pengő megtakarí­tásra a deficitnél, mintha sok 10 (millióval nö­velné a deficitet. A deficit egy betegség és különösen súlyos hetegség akkor, ha a deficit a rendes kiadások fedezésére irányul. Más a helyzet, ha egyes a jövő nemzedékre is kiható kérdéseket államadósság útján oldunk meg. Minden államadósság, amely egy megfelelő célra használtatik fel igaz, hogy jövő bevéte­lek anticipáeiója, megelőzése, de tulajdonkép­pen mindig számol a jövő gazdasági élet meg­erősödésével. Ez a megnövekedett államelméleti tevé­kenység egyes államok költségvetésében kife­jezésre jut azokban a költségvetési összegek­ben, valamint államadóssági terheinek megnö­vekedésében, amelyek a világháború utáni idő­ket jellemzik, amelyek majdnem azt lehet mon­dani, szinte fantasztikus emelkedésről adnak számot. T. Ház! Ha megint a magunk alakulását veszem, akkor meg kell állapítanom, hogy ná­lunk 1918-toan tulajdonképpen összeomlott min­den. Az állami élet is elemeire bomlott, a gaz­dasági élet romhalmazzá lett, újjá kellett épí­tenünk mindent. Megszűnt minden mobil tőke, a termelés visszaesett majdnem a felére. Ha mindezeken végignézünk, akkor látjuk, hogy a magyar állam adósságai mégis milyen cseké­lyek. Nagymagyarors'zág részéről terhel mint­egy 900 millió adósság. A válság kitöréséig 500—600 millió körül mozognak az új kölcsönök és ebhen is benne van az a 140 millió, amellyel a válság egy-két évének elbírását lehetővé tet­ték. Ha nézem a válság utáni deficiteket, akkor azt állítom, hogy tessék megnézni Európa töhíbi költségvetéseit, hogyan alakulnak ebből a szempontból. Nem nagyon szeretek ilyen Össze­hasonlításakat tenni, de amikor azt látom, hogy Franciaorszagnak, amely a világ leggazdagabb államai közé tartozik, az utóbbi öt évben a deficitje 70—80 milliárdot ért el és mi 200--309

Next

/
Thumbnails
Contents