Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

Az országgyűlés képviselőházának 12 < szóval olyan úton, amely a munkanélküliséget, különösen a diplomás ifjúság munkanélküliségét még súlyosabbá tette volna, mint amilyen az máris a mostani nehéz időkben. A kormány, véleményem szerint, a kisebbik rosszat választotta, amikor a nyugdíjtehernövekedés mellett foglalt állást és nem a tisztviselői szolgálati idő meghosszabbítása mellett. Ezt nemcsak mint annak a bizottságnak szerény tagja mondom, amely Illés József képviselő úr vezetésével, politikai pártkülönbségre való tekintet nélkül, foglalkozik az állástalan ifjúság helyzetével, hanem mint olyan szociálisan gondolkozó ember, aki nem mehet el érzéketlenül az ezen a téren tapasztalható és joggal sanyarúnak nevezhető viszonyok mellett. Természetes, hogy mihelyt a viszonyok lehetővé teszik, azt az aránytalanságot, amelyet a nyugdíjteher az állami kiadások főösszegével szemben mutat, a szolgálati idő megfelelő felemelésével meg fog kelleni majd-szüntetni. D-e figyelembe kell vennünk, hogy most a gazdasági válság után, amikor a magángazdaság helyzete inkább negatív, mint pozitív irányban hat az ifjúság elhelyezkedési lehetőségeire nézve, a kormánynak el kell halasztania ezt az egyébként megfontolható és talán szükséges lépést, a tisztviselői szolgálati idő felemelését. A költségvetés kiadási előirányzata tekintetében csak egy fontos körülményre vagyok •bátor még rámutatni, arra a 14*1 millió pengőre tudniillik, amely a 37'5 milliós kiadási többletből az üzemekre esik. Ha ezt a 14'1 milliós kiadási többletet az üzemek 12 "4 milliós bevételi többletével állítjuk szembe, a deficitnek 1"7 millióval való növekedését az első pillantásra bizony aligha találjuk örvendetes tünetnek. Ha azonban tüzetesebben vizsgáljuk meg ezeknek a kiadási és bevételi többleteknek a keletkezését, akkor sokkal kevésbbé kedvezőtlen lesz a kép. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az üzemek költségvetési mérlegének kisebb mértékű passzív eltolódása — annak ellenére, hogy az üzemi nyugdíjteher 2'5 millió pengővel nőtt — nem állott volna elő akkor, ha az üzemi beruházások kiadási előirányzatai nem emelkedtek volna. Az államvasútnál a beruházási kiadások emelkedése mellett is^ csökkent a költségvetési passzívum. A postánál a költségvetési aktívum hanyatlott ugyan, de nem nagyobb mértékben, mint amennyivel a beruházási kiadások emelkedtek. A helyzet tehát nem a depressziós tényezők eredményeképpen előtá-niló mérlegromlás állapota, hiszen a kiadással szemben megfelelő összegű vagyongyarapodás jelentkezik, hanem a beruházásnak a mostani adottság mellett való egyetlen lehető módja. Ëppen a jelenlegi gazdasági viszonyoknál fogva kell örvendetesnek találni és megnyugvással fogadni azt a tényt, hogy a költségvetési mérleg lényegesebb^ romlása nélkül mód nyílik számottevő beruházásokra. T. Ház! Ezek után áttérhetek az államháztartás "bevételeinek részletesebb ismertetésére. S itt nyílik alkalmam annak a véleményemnek a beigazölására, hogy a bevételek előirányzása rendVíVül óvatos módon történt. Költségvetési vonatkozásban ugyanis a gazdasági helyzet javulásának éppen itt a bevételek alakulásánál van a legnagyobb jelentősége. A pénzügyminiszter úr expozéja alkalmával mesteri módon rajzolta a konjunktúra javulását. Erre a képre már voltam bátor magam is hivatkozni. A bevételeknek a, gazdasági belyzet javulása folytán való növekedésével a l

; ülése 1936 május. 5-én, kedden. 135 költségvetési előirányzat mégis alig-alig számol, 6 ezt a várható emelkedést úgyszólván bevételi biztosíték gyanánt kezeli. Nom hiszem, hogy behatóbb tanulmányozás után bárki is a könnyelmű optimizmus vádjával illethetné a pénzügyminiszter urat, sőt éppen ellenkezőleg szinte azt kérdezhetné valaki, hogy nem túlzott-e ez az óvatosság és nem ment-e e téren messzebb a pénzügyminiszter úr, mint amenynyire szükség lett volna. Erre a kérdésre azonban rögtön megadhatjuk a feleletet, ha figyelembevesszük az időjárásnak azokat az előre nam látható eshetőségeit, amelyek főként agrártermeléssel foglalkozó országunkban sajnos-, sokszor be is következnek. Emellett az előirányzati módszer mellett, amelyet a pénzügyminiszter úr gondossága választott, az ilyen természeti csapás, ha — ne adja az Isten — be is következnék, számottevő deficitet aligha eredményezhetne. Kezdjük vizsgálatunkat a konjunktúra változását legérzékenyebben mutató bevételi csoporttal: a forgalmi adókkal. Ezeknél a mostani előirányzat csak 0'5 millióval magasabb, mint az a tényleges bevétel, amelyet a forgalmi adók már az 1934/35. évi zárszámadás szerint eredményeztek. Pedig 1934/35-ben ezek a bevételek még jelentősen alatta, maradtak az 1935/36. évi eredményeknek és pedig az utóbbi évre vonatkozó 8 hónap adatai alapján, amenynyiben ezeket 12 hónapra kikerekíteni lehet, 8'4%-kal. Ha tekintetbe vesszük a várható további konjudkítúrajavulást, meg kell állapítanunk, f hogy a forgalmiadó-bevételek előirányzatánál a jelenlegi előirányzathoz képest valamivel^ nagyobb összeg is beállítható lett volna anélkül, hogy a pénzügyminiszter urat a könnyelműség és az alaptalanság vádjával lehetne illetni. Világosan mutatja ez a körülmény azt a nagy lelkiisimeretességet, amellyel a pénzügyminiszter úr minden kockázattól óvakodva a realitás teljes szem előtt tartásával állította össze a bevételi előirányzatot. Hasonló a helyzet a fogyasztási adók esetében^ is. Fogyasztási adók címén 87'7 millió pengőt irányzott elő a pénzügyminiszter úr, 1'6 millió pengővel többet a tavalyi előirányzatnál. Azonban már az 1934/35. évi zárszámadás adatai szerintis 85*1 millió pengő volt a fogyasztási adók tényleges bevétele, amely az 1935/36. év első 8 hónapjának adatai szerint még 7 "2%-kai emelkedett. Az egész évre tehát további konjunktúrajavulás figyelembevétele nélkül is legalább 91 millió pengő bevételt vehetett volna számításba a pénzügyminiszter úr anélkül, hogy ezt könnyelmű kockázatként bárki szemére vethetné. Hasonló nagyjából a helyzet és hasonlóképpen igazolná a pénzügyminiszter úr óvatos magatartását a többi ^adócsoportnak részletes vizsgálata is, az idő előrehaladott voltára való tekintettel azonban ezeket most anynyival is inkább mellőzhetőknek találom, mert his7en a pér^.ügyi tárca előadása alkalmával — ha Isten éltet — részletesebben lehetek ezekkel az adatokkal a t. Ház terhére. Csupán annak a megállapítására szorítkozom tehát, hogy a vámjövedéknél, a dohányjövedéknél, az .egyenesadóknál és a tárcabevételeknél, is az eddig tapasztalt óvatosság éppen ilyen számszerűleg volna kimutatható, mint ahogyan azt, az oknyomozásnak fárasztó és unalmas módszereitől vissza nem riadva, az eddigieknél kimutatni iparkodtam. A bevételek ezen vázlatos szemléje után, azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel lehetek