Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-122
124 Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 1936 május 1-én, pénteken. csak elérni. Ezáltal tehát — iámat a pénzügyminiszter úr az előbb megjegyzett - csiatk azt méltóztatik bizonyítani, hogy nekem igazam van, mert ezeknek a bonoknak értékcsökkenése tulajdonkeppen a magyar pénznek, a magyar •kormánynak és a magytatr kincstár értékjegyeinek értékcsökkenését vonta maga után. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Ma nincs értekosokkenés!) Azt kérem a miniszter úrtól, — éppen ezért voltam bátor ezt a példát felhozni — méltóztassanak árrá vigyázni, hogy az ilyen honoknak a piacnál dobása a jövőben ne Idézhessen elő semmilyen általános árromboló értékcsökkenést. (Friedrich István: Akkor valami 50—60 millióról volt szó, olyan natgy tömeg volt! Még külföldön is árulták a honokat! - Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Négyöt évvel ezelőtt?) Négy évvel ezelőtt. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: 1932 őszén megszűnt! — Friedrich István: Bud idejében! A vezérszónok idejében! Majd ő lesz a költségvetés szónoka! Az ő idejében! Fatális helyzetek ezek! — Derültség.) Azt voltam bátor mondani, hogy ia javaslat indokolását sem tartom kielégítőnek, mert íatz indokolásban célszerű lett volna rámutatni azoknak a munkálatoknak fontosságára és részletezésére is, amelyeket a kormány el akar végeztetni, mert incidentaliter közmunkákat elvégeztetni nagyon nehéz és nagyon nehéz megítélni azt, vájjon szabad-e incidentaliter elhatározott és előttünk nem ismert munkákra hitelt megszavazni. Kérdés, vájjon, nem követfcezhetik-e be, — nem mondom; hogy a miniszter úr részéről, de esetleg egyes alárendelt orgánumok részéről — hagy majd utakat fognak építeni, javítani és jókarblaí helyezni olyan vidékeken, ahol politika^ szolgálatokat akarnak ezzel jutalmazni. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Az expozéban világosan megmondtam minden utat, amely ki lesz építve egyidejűleg a törvényjavaslat előterjesztésével) Azt méltóztatik mondtatni, hogy csak az expozéban előterjesztett, illetőleg megállapított programm keretén belül? (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Igen! — Csoór Lajos: Nagyon kevés! — Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: 13 és fél millióval nem lőhet többet építeni, csak 13 és fél milliós munkát! — Csoór Lajos: A Tiszántúlra nem esik semmi!) Az a baj, mert arról mindenki meg van győződve ; hogy ennek a felvett kölcsönösszegnek a tízszeresét kellene útépítésre fordítani (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter; Tévedés!), mert az útépítés Magyarországon a legfontosabb problémák egyike, nemcsak azért, mert mint említettük, közmunkákra a legjobb alkalmat adja, (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Még azt sem lehet mondani!) hanem azért is, mert Magyarországon százával vannak még falvak, ahol bekötő utak sincsenek. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Arról itt szó sincs! Ebből egy centiméternyi bekötő út sem épül!) Éppen ez a baj! (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem baj, mert más eszközökből épül! Ez két külön dolog!) Ne méltóztassék rossznéven venni, ha visszatérek ia dolgokra és egy pillanatra a szigetvári választással kapcsolatos tap asztallábaimról beszélek, arról ugyanis, hogy Somogymegyének déli részén egy-két műúttól eltekintve, olyan példátlanul rossz állapotban vannak az utak, hoigy teljesen; meg tudja érteni az ember, ha la&on a vidéken egész községek hónapokon keresztül ki vannak zárva a magyar életből, ki vannak zárva a gazdasági kapcsolatokból. Amikor íatz ember ilyen rossz útviszonyokat tapasztal, akkor ugy érzem, szót kell emelni és ösztönözni kell a kormányt arra, hogy akármilyen öszszegből, de az útépítéseket forszírozza. Összefoglalvia! az elmondottakat, miután ennek a j avaslatnak az összegét kevésnek tartom, miután továbbá a kifejtett aggályokra nézve eddig még megnyugtatást nem 1 kaptam, ezt a javaslatot %y ebben u formájában elfogadni nem tudoni és kérem a kormányt, hogy szánja rá magát végre egy nagyobb arányú beruházásra, (mert amíg ez nem történik meg, addig a magyar gazdasági életet megindítani és fellendíteni nem lehet. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr óhajt szólni! Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Köszönettel kell megállapítanom, hogy a javaslatot nemcsak a kormánypárt, hanem az ellenzék oldalán is túlnyomó részben örömmel üdvözölték és fogadták el. Akik kivételesen nem fogadták el, ennek indokául lényegében azt hozták fel, hogy bár az intenciót helyeslik, a beruházásokra fordított összegeket nem tartják elegendőknek. Ezzel a javaslattal kapcsolatban számos olyan kérdés került ismét a vita anyagába, amelyekre vonatkozólag részben tavalyi, részben idei költségvetési expozémban részletesen nyilatkoztaim. Ha tehát röviden összefoglalva, újból kitérek az ott felhozottakra és így némileg ismétlésekbe bocsátkozom, ezt csak azért teszem, hogy ezt a kérdést, melynek centrális jelentősége van és amely iránt olyan megértés mutatkozik a Ház minden oldalán, megnyugtató világításba helyezzem. Tavaly kifejtettem, hogy nézetem szerint a beruházásokat négy fő csoportba kell sorozni. Az első csoportba tartoznak azok a beruházások, amelyek, — hogy úgy mondjam — szükségszerűek, mert a különben elpusztuló vagy csorbuló állag megmentése érdekében, mellőzhetetlenek. Ezek főleg a költségvetésben szerepelnek. Azért kell a takarékosság szem előtt tartása mellett is, bizony os^ kiadásokat mellőzhetetlenül emelnünk, mert évek hosszú sora óta mellőzvén ezeket, most már az állag megmentése érdekében nagyobb mértékben merült fel ezeknek a szükségessége és az ezeknél való takarékosság egyenesen r pazarlás volna, mert sokkal nagyobb kárt idéznénk elő az állag elpusztulásával. A második csoportba tartoznak azok a beruházások, amelyek pénzügyileg gyümölcsözők, mert hosszabb-rövidebb idő alatt magának a beruházónak viaszatérítik a beruházott tőkét és meghozzák annak kamatait. Ezek gyümölcsözők lévén, előteremtendők az azokra szükséges összegek, feltéve, hogy a takarékosság és a tőke visszafizetésének terhei szempontjából nem aggályosak. A 'harmadik csoportba tartoznak az olyan beruházások, amelyek közvetlenül^ a beruházó részére nem reprodukálják a tőkét és közvetlenül nem kamatozók, tehát financialiter nem gyümölcsözők, de a gazdasági élet széles^ köreinek közgazdasági előnyt jelentenek, aminők például az útépítések, amelyek ugyan financialiter nem gyümölcsözőek, de közgazdaságilag a leghasznosabb beruházások közé tartoznak, (Ügy vwi! Ügy van!! — Friedrich István: Nem produktív, csak hasznos!) amelyek & r gazdasági élet folyamatosságának fenntartását és
