Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-122

Az országgyűlés képviselőházának 122, désnél a takarékossági fogalmát nem volna szabad előhozni. A takarékosság ugyanis szerény véleményem szerint nem azt jelenti szükségképpen, hogy ne adjunk ki, mert sokszor, ha valamilyen kiadást megtakarítunk, az lényegében és hatásában talán tékozlást jelent Elképzelhető, hogy egy kis megrepedt falat nem csináltatunk meg csak azért mert momentán megtakarítani akarunk. A ház azután összedől; megtakarításunk szomorú eredménynyel járt. Amikor a költségvetésben megtakarításokat akarunk elérni, momentán elérjük azt, hogy bizonyos

1 .összegeket nem helyezünk ki, az a kérdés azonban, hogy mi lesz ennek messzebbmenő további folyománya. En azt hiszem, hogy amikor munkaalkalmak létesítéséről van szó, iáikkor a takarékossági érvével nem állhatunk ennek ellene. Hiszen munkaalkalmat teremteni annyit jelent, mint kenyeret teremteni, a kenyérteremtés pedig egyenlő az élettel. Az egész állami szerkezet a maga összes gyönyörűséges etikai és egyéb szép céljaival együtt mind légüres térben áll, ha az élet lehetőségét nem tudjuk megteremteni az állampolgárok számárial E nélkül hiányzik az a szilárd alap, amelyre ezt az egész szép szerkezetet el lehet helyezni. A költségvetés során leszek bátor majd részletesebben rámutatni arra, hogy más helyeken el lehetett volna érni azokat a megtakarításokat, amelyeket most a pénzügyminiszter úr úgy méltóztatik megjelölni, hogy akadályai voltak annak, hogy naigyobb aatófbású közmunkák folyamatba tétessenek. Annál inkább fájdalmas ez, mert hiszen ugyancsak .az indokolásból kitűnőleg ezek az összegek, amelyeket most irányoznak élői, az elmúlt idők munkáinak pénzügyi rendezésére, szolgálnak jóformán, tehát nem is a jövőre, hanem inkább a múltra vonatkoznak. Már csak azért is fontosnak tartanám, t. Képviselőház, hogy minél erőteljesebben nyúljunk ehhez a kérdéshez, mert hiszen fontos erkölcsi jelentősége is van ennek. Tudniillik nem szabad az emberekből kiölni a munkába vetett bizalmat és hitet; nem szabad, hogy elterjedjen az emberek között az a felfogás, hogy a munka haszontalan valami, hogy munkára nem lehet életet, exisztenciát, jövőt építeni. Nem szabad, hogy az emberekbe beleivódjék az a gondolat, hogy minden törekvés, minden szorgalom hiábavaló, hogy tehetetlenül meg kell adnunk magunkat egy áramlatnak és el kell buknunk. Ahhoz, hogy ezt a szörnyűséges gazdasági helyzetet kibírjuk, és főképpen, hogy kibírják azok, akik napról-napra verekednek a maguk darab kenyeréért, feltétlenül kell, hogy ezek óriási lelkierővel rendelkezzenek. Én hiszem és remélem, hogy ez csak egy szörnyű átmenet, ezt a szörnyű átmenetet azonban ki kell állani. Össze ne omoljunk, mert ha összeomlunk, amíg ennek az átmenetnek vége nincs, akkor azt hiszem, hogy a mi nemzeti tragédiánk befejeződött, akkor már hiába ábrándozunk Trianon megdőléséről, hiába ábrándozunk bármi szépről és jóról, mert az életet egyszerűen nem tudjuk tovább vonszolni. Nagyon helyesnek találom, hogy a pénzügyminiszter úr a két főirányt az utak rendezésében és az öntözési munkákban jelölte meg. Helyesnek találom ezt azért, mert az utak kiépítését én is a legelső gazdasági szükségletnek tartom; hiszen az út körülbelül olyan valami, mint az emberi testben az érrendszer, amely a vért közvetíti. De éppen ezért igazat adok, azt hiszem, Farkas István képviselőtár, ülése 1936 május 1-én, pénteken. 117 sam felszólalásának, hogy nagyobb gonddal kellene foglalkozni az úgynevezett összekötő utakkal, mert tényleg vannak községek, a mi kerületünkben is tucatjával előfordulnak, amelyek a szó szoros, értelmében egészen ki vannak zárva a nagyvilágból. Ha bekövetkezik az esős időszak» akkor ott vannak, ahol az abesszinek, nem tudnak senkivel sem érintkezni, meg kell várniok, míg az eső kiesi magát és csak azután juthatnak megint kapcsolatba az emberekkel. Már pedig óriási gazdasági jelentősége van, hiszen a rossz utak miatt rengeteg munka energia, sőt rengeteg termény is megy kárba a vidéken. Én is nyomatékosan kérem azonban a miniszter urat, hogy méltóztassék gondoskodni arról, hogy amikor ezek a közmunkák kiadatnak, már szerződésileg megköttessék a kezük az illető vállalkozóknak, hogy tudniillik ne álljon módjukban a szerencsétlen munkást kiuzsprázni. Mert rendes körülmények között azt látjuk, hogy a vállalkozók egymásra licitálnak, a maga vállalkozói hasznából mindegyik nagyon keveset enged el, azt nem faragja le, ellenben egymásra licitálnak, úgy, hogy mindegyik jobban és jobban lenyomja a munkabérét annak a munkásnak, akit ott használni fog. Végeredményben az a szegény mezőgazdasági ember, rendesen kubikos, arra a pár fillérre is rá van utalva, mert köztudomású, hogy a nyomor valóságos orgiákat ül ezek között az emberek között és széltében-hosszában járják az országot, hogy legalább 40—80 filléres keresethez jussanak hozzá. Amikor pedig munkaalkalom adódik, akkor a vállalkozó sokszor elragadtatja magát és — gyakorlati eseteket tudnék felhozni — a szó teljes értelmében kiuzsorázza azt a szerencsétlen embert. Ebben az esetben tehát, amikor az állam ad ki munkákat, amikor a miniszter úr az ura ennek az egész kérdésnek, amikor f szakközegei által érintkezésbe méltóztatik lépni ezekkel a vállalkozókka,!, azt hiszem, módjában áll intézkedni oly irányban, hogy ezeknek a munkásoknak a munkadíjai emberséges módon biztosíttassanak. Ezzel kapcsolatban egyben azt a kérelmet is bátor vagyok előterjeszteni, hogy méltóztassék a pénzügyminiszter úrnak is ezekre a kubikosmunkásokra nézve olyan lépéseket tenni, amelyek helyzetüket valamilyen módon emberségesebbé teszik. Sok miniszter urat kértem már meg, de az a helyzet, hogy a kubikosmunkások kérdésében mindegyik miniszter a másikra hivatkozik. A pénzügyminiszter urat még nem kértem meg, de a földmívelésügyi miniszter úr a kereskedelemügyi miniszter úrra hivatkozott, az azután fordítva tette, úgyhogy végeredményben kénytelen vagyok minden egyes miniszter urat külön megkérni, — hiszen ez a kubikos-kérdés feltétlenül beletartozik valamelyik miniszter hatáskörébe — (Boczonádi Szabó Imre: Kubikos-minisztert kell kinevezni!) hogy ezeknek a kubikosoknak a munkabére, mint ahogy pl. a mezőgazdasági munkásoknál történt, valamiképpen egy minimális munkabérrel rendeztessék. Most t. i. 30—40 fillérekért . egész napon át dolgoztatják őket a legembertelenebb és legnehezebb ^ munkában. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Szigorúan van ellenőrizve!) Hivatalos munkáknál nem hiszem, hogy megtörténik, de magánmunkánál ez a helyzet. (Za).) A vasúti beruházásoknál arra kérném a pénzügyminiszter urat, méltóztassék az állomásépületekre is gondot fordíttatni, mert ott 17*