Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-99

56 Az országgyűlés képviselőházának 99. ülése 1936 február 28-án, pénteken. hány szakasz, amely ebben a novellában a tanoncokkal foglalkozik, egyáltalán nem oldja meg és minden marad úgy, mint az előző törvény életbenlétének ideje alatt volt. Ha mi azoknak az érveknek alapján, amelyeket erről az oldalról elmondottunk, az ipartörvény teljes átalakítását, azt mondhatnám, teljes sutbadobását és a. korszellemhez és ennek módszereihez alkalmazkodó, egészen új ipartörvény megalkotását sürgetjük, iha az ipar fejlődésével kapcsolatos és előttünk álló szinte áttekinthetetlen problémakör halaszthatatlan rendezését követeljük, úgy azt mondhatom., hogy ebben a kérdésben — a tanoncok, a szakmai utánpótlás, az ifjú munkásság kérdésében — ez a rendezés még inkább elhalaszthatatlan és még inkább szükség van arra, hogy ebben a kérdésben a képviselőház a kezdeményező lépéseket megtegye. A novellának azok a szakaszai, amelyek az ifjúmunkásokkal, illetőleg a tanonckérdéssel foglalkoznak, az egésznek csupán egyes részeit szakítják ki, már pedig a szakmai utánpótlás kérdése nem egyedül és nem kizárólag a munkásifjúság elhelyezkedésének, a munkásifjúság kenyéirhezjutásának kérdése és nemcsak ebből a szempontból fontos, hanem a kapitalizmus és a kapitalista állam szempontjából elsőrangú közgazdasági kérdés is és ennek — vagyis az ifjúmunkás-kérdésnek — helyes, vagy helytelen megoldása egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar ipar jövendő létét és jövendő prosperitását hogyan képzeljük el. A tanoncok elhelyezése az idővel egyre kilátástalanabbá, egyre _ reménytelenebbé válik. A kisipar részben teljesen tanonc és teljesen segéd nélkül dolgozik, részben házimunkást lát a tanoncban, — a törvény erre teljességgel módot ad neki, — részben pedig a legyünhetetlen szennykonkurrencia következtében a tanoncot a drágább szakmunkás, a drágább felnőtt munkás helyett alkalmazza,, tanonctenyésztést folytat, a drágább felnőtt szakmunkás alkalmazása helyett ezzel az ingyen munkaerővel igyekszik a maga rezsijét ellensúlyozni és ezzel menekülni a munkabérek kifizetése elől. Ennek azután az a következménye, hogy a tanonc az ő iparában csak bizonyos részletmunkák megtanulására szorul, a maga szakmáját teljes egészében soha át nem tekintheti, mire pedig felszabadul, mire segéddé nyilvánítják, akkorra elbocsátják, hogy helyére egy új kizsákmányolási alany, egy új ingyen tanoiicmunkás kerüljön. A falusi gyermek szakmai kiképzése szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Azok a sokgyermekes falusi családapák, akiknek gyermekei nem tudnak elhelyezkedni a mezőgazdaságban és szeretnék gyermekeiket valami ipari munkában elhelyezni, szeretnék, hogy azok valami ipari munkát tanuljanak, nem képesek teljesíteni azokat az anyagi feltételeket, amelyek a tanoncszerződéssel kapcsolatosak, amelyeket a falusi és kisvárosi kisiparos szab eléje, Sőt a falusi és kisvárosi iparosság azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben a miniszter úr vagy a kormány a tanonckérdésben szigorításokat léptet életbe éppen a szakmai munkáspótlás érdekében, akkor ők teljesen abbahagyják a tanoncokkal való foglalkozást és ezzel szinte szisztematikusan elzárják a munkáspótlás lehetősegét. Ez így önmagában a torz numerus clausus szellemében talán tetszetősnek is tűnik fel, hiszen ezzel végeredményben az iparosság a saját rétegének teljes elpusztulását és kihalását idézi elő. Ennyit a kisiparról. A nagyipar pedig, amely ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál gyanúsan és elégedetten hallgat, a munka folyamatából az utóbbi időben egészen egyszerűen kikapcsolta a tanoncmunkást. Ha a nagyiparnak sok munkája van, nem használhatja a tanoncot, mert a sok munkást a rezsiköltség kímélése szempontjából fokozott munkatempóba hajszolja, hogy a körülbelül egy hétre szóló munkát — mondjuk — 3—4 nap alatt elvégezhesse s a másik két nap alatt a világítási, fűtési és egyéb ilyen leerlauf-kiadásokat megtakaríthassa. Ebben a munkatempóban, ennél a hajszánál természetesen a tanonc csak útban van, a felnőtt munkás nem tud vele foglalkozni, nem tud olyan munkatempót diktálni, amelynél elegendő ideje volna arra, hogy a tanoncmunkást a maga szakmájába bevezesse. A tanoncmunkással való foglalkozást a nagyipar ma már csaknem teljesen a leerlauffal egyenlő értékű, egyenlő jelentőségű tehernek tartja és iparkodik a tanoncmunkást teljesen kikapcsolni a munka folyamatából. A tanonc szociális kiadásait is felesleges tehernek érzi a nagyipar. Mivel pedig a nagyiparnak nincs házimunkásra szüksége, mint a kisiparnak, azonkívül azt a szennykonkurrenciát, amely a kisipart esetleg fokozott tanoncalkalmazásra kényszeríti, a nagyipar a maga eszközeivel kellőképpen ki tudja kapcsolni, közös megegyezéssel, ikartelírpzással, miegymással ki tudja küszöbölni, a munkabért a felnőtt munkásnál is a saját érdekei ezerint tudja leszorítani, a tanonc pedig így a nagyiparban is csak elvétve talál helyet. És ha talál is, éppen a napokban volt szó a protekciózásról. Megállapíthatjuk ma már, hogy egy szakmunkástanonc elhelyezéséhez is majdnem miniszteri, protekció kell és akkor is az a miniszteri protekció csak úgy érvényesülhet, ha tanonc válogatott családból való. Nagyon érdékes jelensége a magyar iparnak, a magyar gazdasági életnek az utóbbi időben, hogy a nagy gyárakba ma már nem vesznek fel munkáscsaládból származó tanoncokat, (Friedrich István: Ez őrület, ez nem lehetséges!) olyan gyermekeket, akik munkásszülőktől sizármaznak s például maga az állami gépgyár, a GaTiz-cég és a nagyipari üzemek selejteznek az utánpótlásnál, ési amennyiben még egyáltalán szükségük van tanoncokra, a középosztály alsó és középső rétegéből veszik fel a tanoncokat. Természetesen ennek vannak bizonyos politikai vonatkozásai Is. Ezek az urak azt képzelik, hogy a szocialista munkásmozgalommal kapcsolatos azok a tradíciók, amelyek a munkáscsaládokban élnek, hiányoznak a középosztályú családokban és azt gondolják- hogy a középosztálya rétegekből származó tanonc érintetlen marad a munkafolyamatnál jelentkező kapitalista tendenciák meglátásától, nem fogja megtanulni a kapitalizmusnak megmásíthatatlan bér- és profittörvényeit, nem fogia megtanulni, hogy a kapitalizmusi nem szentimentális még akkoir sem, ha úgvn evezett ió családból származó gyerekek kerülnek a karmai közé. (Mozgás.) Azért ebből a rétegből is csak nagyon elvétve és nagyon kiro^táltan veszi utánpótlását a nagyipar és valóban kell, hogy az ország minden felelős embere, legelsősorban a törvényhozás törődjék az ipari utánpótlás kérdésével, mert felmerede-ik előttünk a jövendő, hogy vájjon visszatérnek-e megint a magyar iparpártolásnak azok a bizonyo« el«ő évtizedei, amikor nekünk külföldről kellett szakmunkásokat behoznunk, amikor a megin-