Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-98

44 Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 1936 február 27-én, csütörtökön. észszerűség nélkül, mert a kisiparosságon nem segít, viszont pedig a kereskedelemnek árt. Szerény nézetem szerint Malasits képviselő úr tévesen fogta fel ezt a kérdési Igaz ugyan, hogy ez a törvény belenyúl a kereskedelemnek bizonyos működési körébe és elvesz egy bizonyos terrénpmot, amely eddig a kereskedelem részére szolgáltatott életlehetőségeket, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a terrénum egy foglalt terület, mégpedig a kisiparosság, a kézműiparosok munkalehetőségéből elfoglalt terület. (Ügy van! jobbfelől.) Tehát nem történik más, mint az, hogy helyreállíttatik az igazságosságnak és méltányosságnak megfelelő állapot. (Ügy van! jobbfelől.) Olyan ez, amikor ez ellen tiltakozik a kereskedeiem, mintha az a fél, aki jogtalanul elszántott, elfoglalt valakitől egy területet, tiltakoznék végül a bírói ítélet ellen, amely bizonyos el; birtoklási időn belül azt a területet az eredeti tulajdonosnak visszaadná. (Pataesi Dénes: Ügy van!) A kereskedelemnek ez a jajongása mindenesetre kellemetlen a fülünknek, mert hiszen, amint szeretjük az iparosságot és amiként az iparosság sorsán igyekszünk minden erővel javítani, segíteni, ugyanez az igyekezet tölt el minket a kereskedelemmel szemben is. Véleményem szerint azonban ez nem nyilatkozhatik meg abban, hogy a segítség a kisiparosság rovására történjék, hanem ennek a segítésnek olyanképpen kell történnie, hogy teremtsük meg azt a gazdasági atmoszférát, amely mellett a kereskedelem megtalálja a maga rentabilitását. Erről természetesen majd a kereskedelemügyi miniszter úr fog az ő nagy tudásával valamilyen módon gondoskodni. Nagy csata van a 4. és 47. § körül, tudniiL lik ez a két szakasz, amelyet az iparosság megváltásnak üdvözöl, a kereskedelem részéről egy második mohácsi vész. (Éber Antal: Sem nem megváltás, sem nem mohácsi vész!) Kétségtelen, t. Képviselőház, hogy a méltányosság és az objektivitás amellett szól, ami a mostani törvényjavaslatban foglaltatik. Hogy konkrét eseteket említsek, megtörtént és azt hiszem, a legtöbb helyen megtörténik az, hogy a fővárosi nagykereskedő leutazik egy kis városba néhány csinos mannequinnel felfegyverkezve és fél vágón szép női ruhával. Rendez egy bemutatóelőadást. A kisváros hölgyeit, akik feltétlenül roppant érdeklődnek a nagyvárosi divat iránt, összecsődítgetik, rendeznek egy fagylaltvagy kávéztató délutánt, amelyen vendégül látják a hölgyeket. A mannequinek felvonulnak. Közben előkerül a budapesti kereskedőnek egy alkalmazottja, aki rögtön felszedi a rendeléseket. Ez eddig rendben volna, ha ez készruhára vonatkoznék. De azonnal veszik a mértékeket is. És még talán ezzel is rendben volnánk félig-meddig, azonban az ottlevő kisvárosi kereskedő azután is, hogy a nagykereskedő elvonult, tovább veszi a mértékeket a hölgyektől és tovább küldözgeti a megrendelést a nagykereskedőnek. Az eredmény az, hogy a kisvárosban lévő összes női szabók nem kapnak egy tűvarrásnyi munkát sem, mert ezeknek a hölgyeknek már pusztán az a lehetőség is imponál, hogy egy budapesti nagykereskedő az, aki szállítja a ruhát. Tehát nemcsak :a női szabó nem tud dolgozni a kisvárosban, hanem az a, többi kereskedő, aki a kisvárosi női szabónak a munkához való anyagot szállítaná, szintén hoppon marad, mert a kisváros szabói nem vesznek nála szövetet és anyagot, mert hiszen azt a szövetet és anyagot a budapesti kereskedő fogja majd adni, ha a ruhát szállítja. Kétségtelen, hogy ez igen súlyos sérelme a kisvárosi iparosságnak. Ezeket a sérelmeket nem magamtól találtam ki, hanem: én is, mint Reibe! képviselőtársam tette, ezt az egész törvényjavaslatot megbeszéltem kerületem iparosságával. Annáik rendje és módja szerint összehívtam csaknem az összes iparosokat, szakaszról-szakaszra mindent megbeszéltünk, hozzászóltak, és úgy láttam, — ezt megállapítottam — hogy a kisiparosság ennek örül, a kisiparosságnak ez a törvény tetszik. Akármilyen ellenzéki vagyok is tehát, nem lehetek pápább a pápánál, (Helyeslés jobbfelől.) így hát a törvényjavaslat, legalább egyes részeiben, nekem is tetszik. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Sokkal jobbak ezek a beszédek!) A 16. § az, amelynek tekintetében mégis szükséges lenne bizonyos módosításokat végrehajtani. Nevezetesen kívánatos lenne, ha az igen t. iparügyi miniszter úr méltóztatnék ehhez a szakaszhoz felvenni még azt is, hogy azokat a javításokat, amelyekhez az iparigazolványos kereskedőnek joga volna, csak helyi iparosokkal végeztessék el. T. i. a vidéki kisiparosságra • nézve ez ^ roppant fontos, mert megszüntetné az anomáliákat; ha például a helyi kereskedő elad valamit és valami igazításra lenne szükség, — főképpen persze a női ruházatra gondolok, mert ott mindig szükséges igazítás — legalább ezeket a ruhákat ott helyben •meg lehetne csinálni. Szükségesnek tartanám azt is, hogy az ilyen divatbemutatókon a kereskedő csak saját áruját mutathassa be, ne pedig a Budapestről vagy más helyekről, áruházakból hozott ruhákat. Ha a kereskedő Szegeden, Cegléden, Szekszárdon vagy bárhol a saját készletét bemutatja és felvonultatja, az ellen semmi kifogásom nincs, azonban, ha egy másik városban megfelelő teátrális beállítással felvonulnak ezzel, egyes kisebb helyeken, mondom, nemcsak a kisiparosságot, hanem a kisebb kereskedelmet is agyonvágják. (Rassay Károly: Tehát új vámhatárokat a városok körül!) A kereskedő ilyen alkalommal csak a saját alkalmazottját használhassa fel ezeknek a javításoknak foganatosítására. Ugyanennél a szakasznál leszek bátor még egy kérdésre kitérni, amire az előbb Malasits képviselőtársam is méltóztatott hivatkozni, a fogtechnikusok kérdésére. (Felkiáltások a középen.- Már megint!) Hiába, ez a fogtechnikuskérdés állandóan ég és égni fog addig, amíg el nem múlik! Tudniillik azért, mert egy nagy sereg ember azon az állásponton van, hogy ha nem történik valami javítás, ha nem történik helyzetében valami könnyítés, abbaiî az esetben kénytelen kivándorolni, — ha tud és ha valahová befogadják — vagy kénytelen egyszerűen az utcára kimenni. Tudniillik a fogtechnikusok azok között a formák és azok között a kereseti lehetőségek ' között, amelyek most vannak, miután az orvosi törvényt megszavaztuk, kenyerüket nem tudják megkeresni és ma már ott tartunk, hogy van is egy fogtechnikus, aki ebbe a problémába belebolondult, (vitéz Bánsághy György: Nem azért!) mert napról-napra mindenkivel állandóan azt a kérdést tárgyalta, hogy hogyan fog ő négytagú családjával megélni, és hogyan fogja a jövőben kenyerét megkeresni. Azért kell itt ezt a kérdést feltenni, mert hiszen most az iparügyi novella tárgyalása során, azt hiszem, itt van a helye annak, hogy ezeken az iparosokon valarnikép segíteni tud-