Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-112
454 Az országgyűlés képviselőházának . 10. és 13. szakaszokban felsorolt ingatlanok és csaík azután a 8. szakaszban felsorolt ingatlanok kerülnek sorra, akkor vitán felül áll, hogy az átengedési kötelezettség alá eső ingatlanok nem kiinduló alaptételei a javaslatban lefektetett földbirtokpolitikai elgondolásnak. Ezzel a megállapítással, illetve az ebben foglalt korlátozással nem akarom csökkenteni a javaslat vonatkozó rendelkezéseinek jelentőségét és nem akarom az esetleges alkotmányjogi, vagy pedig magánjogi sérelem súlyát sem kisebbíteni. Kétségtelen, hogy az idők folyamán, ha elfogynak azok a bizonyos földek, amelyek elsőbbségben részesülnek tulajdonképpen a felhasználásnál, akkor a 8. szakaszban felsorolt ingatlanok fognak sorra kerülni. Nézzünk azonban szembe a tényekkel, mert «25 a meggyőzés egyedüli helyes alapja. A javaslat átengedési kötelezettségnek nevezi a magántulajdonba való beavatkozás tényét. E szerint nem vitás, hogy a javaslat lehetővé teszi, hogy bizonyos ingatlanok a tulajdonos beleegyezése nélkül telepítésre, vagy pedig más földbirtokpolitikai célokra felhasználhatók legyenek. Felmerül tehát az a kérdés, hogy ez a szabály, amelyet ilyen módon megvalósítva látunk, tulajdonképpen új dolog-e a mi jogunkban, olyan dolog-e, amely a mi jogunkban nem szokásos, amely a mi jogrendszerünkbe nem illeszthető bele. A tétel tehát az, hogy a tulajdonjog korlátozása ismerős, vagy pedig ismeretlen, megengedett, vagy meg nem engedett fogalom-e jogunkban. Erre a kérdésre csakis igenlően adhatjuk meg a választ. Igenis, a tulajdonjog korlátozása a mi jogunkban ismeretes és szokásos. Az első földreform a megváltás szóval fejezi ki lényegileg azt, amit ez a törvényjavaslat az átengedési kötelezettség kifejezéssel óhajt megjelölni, bizonyos, hogy sokszor természetesen egészen más vonatkozásban. Hiszen az első földreform 1870től úgyszólván minden földbirtokot megválthatónak és elvehetőnek mondott ki. Ezt semmiesetre sem szabad elfelejtenünk akkor, amikor magánjogi, vagy alkotmányjogi sérelmekről beszélünk. Utalnom kell itt azonban a kisajátítási törvényre, amely — mint tudvalevő — 1881 óta van érvényben. A kisajátítás kétségtelenül a tulajdonos beleegyezése nélkül való elvételt jelenti. »Közérdekből«, mondja a törvény, de mit jelent a közérdek? Erre vonatkozóan méltóztassék megengedni, hogy utaljak arra, hogy a kisajátítási törvény szerint kisajátításnak helye van például közutak és közhidak építésére, hajózásra, árvizek levezetésére szolgáló csatornák építésére, közhasználatra szolgáló gép-, vagy lóerejű vasutak létesítésére, állóvizek, mocsarak lecsapolására, árvizek ellen védőtöltések emelésére, íutóhomok meggátlására és így tovább, nem óhajtom felsorolni azt a rengeteg sok esetet, amely itt a törvényben fel van sorolva. Felvetem ezek után a kérdést: fontosabbak-e a közérdek szempontjából a kisajátítási törvényben felsorolt esetek annál a célnál, amelyet a jelen javaslat akar megvalósítani, amikor arról van szó, hogy az ország és a földműves lakosság fejlődése szempontjából úgyszólván legfontosabb kérdést, a megfelelő birtokelosztás ügyét óhajtja dülőrevinni. Szabad-e és lehet-e alkotmányjogi vagy magánjogi szempontból diffikultálni azt, ha a javaslat ennek a célnak elérésére egy jogunkban ismeretes és elfogadott eljárást, ha talán más elnevezés alatt is, gyakorlatilag alkalmazásba 12. ülése 1936 március 23-án, hétfőn. kíván venni? Nyugodt lelkiismerettel nevezhetnek az átadási kötelezettséget a kisajátítási jog gyakorlásának és a kérdést ebben a vonatkozásban a kisajátítási törvény bizonyos intézkedéseinek kiegészítésével és módosításával oldhatnók meg. Ebben az esetben nem lenne alkotmány sérelem, nem lenne a magánjog tulajdonjogi vonatkozású sérelme, mert hiszen a kisajátítási törvény szabályai 1881 óta alkalmaztatnak a nélkül, ; hogy az abban a törvényben lefektetett szabályokkal és azok jogszerűségével szemben bármikor és bárki részéről a legkisebb aggály is felmerült volna., Ne játszszunk tehát a szavakkal, hanem igenis, az ügy érdemét tekintsük. Számolni kell azzal a kifogással is, hogy a kisajátítási törvényben szabályozott ügyekben a bíróság dönt, ez a törvényjavaslat pedig a földmívelésügyi miniszternek ad korlátlan hatáskört, ámde ez az esetleges észrevétel a legnagyobb tévedések egyike volna. Bátor vagyok megemlíteni, hogy a kisajátítási törvény a kisajátítási jogot a kereskedelmi, illetve vízügyekben a földmívelésügyi miniszter hatáskörébe utalta, bátor vagyok továbbá megemlíteni azt, hogy a kisajátítás ellenében — a törvény szerint — »valódi és teljes kártalanítás« jár. Érdekes, ha megnézzük a mostani törvényjavaslatot, abban — lehet mondani — szó szerint ugyanezeket a szavakat találjuk. A kisajátítási törvény azt mondja, hogy »valódi és teljes kártalanítás jár«, a mostani törvényjavaslat »valóságos és teljes becsérték«-ről intézkedik, tehát lényegileg ugyanarról van szó mindkettőben. A kisajátítási törvény ennek a becsértéknek megállapítását — amit kártalanításnak nevez — a bíróságra bízza. Ha, megnézzük, hogy az előttünk fekvő javaslat amilyen intézkedéseket tartalmaz ebben a tekintetben, akkor meg kell állapítanunk, hogy a javaslat 21. Va szerint a földmívelésügyi miniszter a,z egyes ingatlanok tekintetében elrendelheti az átengedési eljárás megindítását és egyidejűleg megállapítja az átengedendő terület nagyságát is. Ez felel meg tulajdonképpen és lényegileg a kisajátítási törvényben szabályozott kisajátítási jog engedélyezésének. Ámde, míg a kisajátításii törvény az illető miniszter hatáskörébe utalja ezt a kérdést, illetve ennek a kérdésnek, szabályozását, a mostani javaslat tekintetében utalnom kell a 21. § (2) bekezdésére, amely a bírósághoz intézendő panaszt biztosít abban a tekintetben, hogy az átengedési kötelezettségnek egyáltalában van-e helye és ha igen, milyen mértékben, tehát a most előttünk fekvő javaslat rendelkezéseit, a kisajátítási törvénnyel összehasonlítva, azt látjuk, hogy itt sem miniszteri, hanem végeredményben bírósági hatáskör van megállapítva. A kártalanítás tekintetében hivatkoznom kell a törvényjavaslat 26. Vára, amely ugyan a földmívelésügyi miniszter hatásköréibe utalja a valóságos és teljes becsérték megállapítását, de ugyancsak ennek a szakasznak első bekezdése ez ellen a határozat ellen panaszjogot ad a, bírósághoz és pedig nemcsak kizárólag és egyedül a tulajdonosnak, hanem — lehet mondani — az összes érdekelteknek, a haszonélvezőnek, a jelzálogos hitelezőnek és mindazoknak, akik ebben a kérdésben jogilag érintve vannak. Meg kell állapítanom tehát, hogy itt újból 'biztosítva van a bírósági hatáskör. Megállapítható, hogy a javaslatban a jogbiztonság szélesebb alapokra van lefektetve.
