Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-112

434 At országgyűlés képviselőházának 11 szemben is hazafisága, nemzeti érzése és paszszív resziszteneiája olyan erőt jelent, amelyen ímegdől minden mesterkélt hatalom. Az a szomorú, Ihogy miként a múltban, úgy a jelenben is éppen ettől a faj fenntartó (magyarságtól féltjük a földet és az önrendelkezés jogát biztosító titkos választójogot. (Ügy van! Ügy van! a balés szélsőbaloldalon.) Igen^ t. Ház! A mélyenjáró, egész társadalnni életünket átalakító új 'földreformnak rendkívül súlyos okai vannak. Mindenekelőtt és mindenekfelett hangsúlyozóim, hogy egy mélyenjáró új földreformot honvédelmi szempontok sürgetnek. Gondoljunk arra, hogy a déli és keleti határainknál megtorpanó szláv és román nemzetnek évenként félmillióval duzzadó tömegei sóvárognak a határokon túl itt a csonka országban levő óriási gazdátlan birtokokra. Ezek tények, ezekkel számolnunk kell és nagy elővigyázatosságra kell intenünk mindenkit^ aki ennek az országnak felelős kormány zá-sát viszi, nehogy nemzetközi konfliktus esetén újra idegen, déli és keleti szomszédaink népe verjen gyökeret ezen a magyar földön, nehogy a nemrégiben Belgrádban publikált térkép valaha is valóra váljék! Igen t. Ház! Meggyőződésem, hogy ebben az irányban akármekkora áldozatot követelünk is, minden kevés. Nem tudok egy véleményen lenni legnagyobb sajnálatomra az általam igen nagyra becsült gróf Bethlen István volt miniszterelnök úrral, aki felszólalásában azt állította, — szórói-szóra idézem — hogy (olvassa): »Egy szemernyi igazság sincs abban, hogy Erdélyt azért vesztettük volna el, mert idejében nem eszközöltünk Erdélyben földosztást.« Ilyen mereven ez nem állítható, de egészen bizonyos, hogy az erdélyi magyarság helyzete ma egészen imás lenne, ha ott a 2'9 millió, majdnem hárommillió hold nagybirtok nem idegen, a román faj kezére jutott volna, hanem, ha mi ezt a háború előtt egy, a magyar faj, a nemzet érdekét szolgáló radikális agrárreformmal a magyar parasztság kezébe juttatjuk. Ma az erdélyi magyarság helyzete egészen más lenne. (Zaj<) Igen t. Ház! Arra az állításra, hogy Erdély földbirtokmegoszlása a háború előtt. úgyis nagyon kedvező volt, mert hiszen alig 8—9%-át tette ki a nagybirtok, csak az a válaszom, hogy nem tudom, megérteni, melyik h irt okkategóriára vonatkozik ez„ mert a háború előtti hivatalos magyar statisztikai évkönyvekben az olvasható, hogy Erdélyben az 500 holdon felüli gazdaságokra esik a megművelhető terület 32%-a, úgy hogy Erdély birtokmegoszlási viszonyai alig voltak kedvezőbbek, mint az anyaországé. Nagyon sajnálom, hogy Bethlen István gróf felfogásával ellentétes álláspontot kell hirdetnem, de az is meggyőződésem, — még pedig Erdélyiben, Eomániában és Szerbiában végzett tanulmányútjaim alapján — hogy egészen más és sokkal előnyösebb helyzetbe jutott volna a magyar parasztság és a magyar nemzet, ha azt a 'hétmillió holdat saját fajtánknak, a háború előtt kivándorolt magyarságnak juttathattuk volna. És meggyőződésem, hogy a trianoni határokat ennek a hétmillió holdnak idegen kézre juttatása sokkal mélyebben szántotta bele az ország belsejébe, mintha ez a háború előtt a magyar parasztság kezébe került volna. Ezek vélemények, meggyőződések és én attól félek, hogy a sok késlekedéssel és elodázással újra megismétlődnek- ezek az események. Tudom, hogy ezt sötétlátásnak nevezik, de 2. ülése 1936 március 23-án, hétfőn. nem győzöm ezt hangsúlyozni. Azt csodálom a legjobban, hogy gróf Bethlen István volt miniszterelnök úr nem említette fel a telepítési, vagy a hitbizományi javaslat tárgyalásánál azt, hogy egy komoly és sürgős radikális agrárreformnak legfontosabb sürgető momentuma a honvédelmi kérdés. Meggyőződésem, hogy ez éppen olyan, mint egy országnak a hadi íelszerelé&e,

r Ez a kérdés egyenlő a magyar felfegyverzés kérdésével. Ha nincs más mód, hogy hadseregünket megerősítsük, akkor legalább arra vigyázzunk, hogy földjeinket kössük meg és kössük hozzá a magyarságot. Az új földreform kényszerítő körülményei között azonban az általam első helyre tett honvédelmi szempontok mellett ott szerepelnek az óriási szociális feszültségek is. Gondoljunk arra, hogy nemzetfenntartó agrárnépességünk tömege évről-évre duzzad, a .munkaalkalom pedig változatlan. A kaszák száma évről-évre nő, az aratásra váró búzatáblákból pedig nem reng több, imint néhány évtizeddel ezelőtt. Odavezet ez, hogy agrárlakosságunk széles rétegeinek, a mezőgazdasági munkásságnak évente 100—120 munkanapra jut csak dolog és nagyon soknak már az sem, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert az agrár munkanélküliségnek az az esete is kezd előtérbe nyomulni, amely eddig ismeretlen volt: az egész éven át tartó munkanélküliség. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennek a 100—120 munkanapnak az ellenértékéből, ebből a 250, maximum 300 pengőnyi bérértékből átlagban egy többtagú családnak megélnie, ebből minden szükségletét ellátnia, teljesen lehetetlen. Illetőleg azt jelenti ez, hogy e nemzetfenntartó néprétegünk nagy tömegei a biológiai létminimum alatt élnek. Nem akarok ismétlésekbe 'bocsátkozni, csak hivatkozom — bár világnézeti különbségek választanak el tőle — Takács Ferenc t. képviselőtársamra, aki nagyon helyesen utalt a múlt ülések egyikén az agrárlakosság nyomorára és helyzetére. Mondom, ezt nem akarom ismételni, de hangsúlyozóim, hogy ez a kérdés óriási fontosságú. Ez nem hangulatkeltés, de tény, hogy a magyar parasztság, a magyar munkásság széles rétegei és biológiai létminimum határán élnek! (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Alul!) Erről győznek meg bennünket >a közegészségügyi intézet orvosainak a jelentései is ; ezek arról számolnak be, hogy a falvak tanyák gyermekeinek több, mint a fele elégtelenül táplált és rosszul fejlett. Ugyanerről számolnak be a f

ainsi és tanyai tanítók is a kultuszminiszter úrhoz írt felterjesztéseikben^ amurkor felkiáltanak, hogy a tananyagot képtelenek elvégeztetni a testileg és lelkileg lerongyolódott gyermekekkel. En magam is látogatóim az iskolákat és (meggyőződtem erről. Szörnyű az a kép, amelyben a magyar új generációkat látjuk. És én felteszem azt a kérdést, vájjon uni akadálya van annak, hogy a magyar milliók közül, amennyit csak lehet, emeljünk ki f ebből az állapotból, tegyük önálló exisiztenciává és önállókká s ami ezenfelül imiarad, csak azok sorsát gondoljuk az ipariban megoldani. (Mózes Sándor: Erre válaszoljon a többség!) Meggyőződésem és nagyon jól tudom^ hogy az ipari feljelesztés nélkül agrár . tömegeink elhelyezése és nyugati nívóra emelése tényleg lehetetlen, de mii az oka annak, hogy e isizéles néprétegek jelentős részét — hangsúlyozom — nem tudjuk imiegkötni a vidéken és mi az oka annak, hogy