Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-97

18 Az országgyűlés képviselőházának 97, hogy ,a kormánynak kell olyan intézkedéseket tennie, a,melyek preventive igyekeznek ezeket meggátolni. Éppen azért azt kérdezem a belügyminiszter úrtól: lehetséges-e az állami adminisztráció területén elérni vagy megközelí-, teni azt a célt, hogy az, ilyen kijárok sem sikeresen, sem sikertelenül ne működhessenek és hogy olyan szellem legyen úrrá, amely a magyar bürokráciában ezt lehetetlenné teszi és ezeket a kijárásokat meg tudja akadályozni. (Helyeslés.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni! vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Képviselőház! Van tudomásom az olyan visszaélésekről, amelyeket Makkai János igen t. képviselőtársam interpellációjában említett. Mivel fontos közérdek fűződik ahhoz, hogy a t. Ház és a magyar közvélemény erről a kérdésről megfelelően informálva legyen, ezért van szerencsém a következőkben válaszolni. Már hónapokkal ezelőtt megállapítottam, hogy igenis léteznek és pedig úgy Budapesten, mint egyes vidéki városokban, részben egyes, részben pedig — ahogyan az interpelláló képviselő úr magát kifejezte — majdnem szövetkezeti alapra helyezkedő kijáró központok, (Rassay Károly: Altruista -szövetkezetek!) amelyek működése arra irányul, hogy pénzért állások megszerzését közvetítsék, illetőleg pénzért jogosítványokat eszközöljenek ki. (Csik József: Sajnos, sokszor sikerül is nekik!) A kérdés nem olyan egyszerű és igen bonyolulttá válik akkor, ha az ember alapos tanulmányozás után ismeri, avagy megismerte a metódusokat, amelyekkel ezek az emberek a cél felé igyekszenek. Egy minisztériumban, hivatalban, vagy ott, ahol arról lehet szó, hogy egy kinevezés vagy jogosítvány ilyen módon fruktifikáltassék, szóval ott, ahol módjukban van és kell is, hogy módjukban legyen eljárni az ügyfeleknek, — mert elvégre az embereknek mégis csak kisebb százaléka az, amely ilyen dolgokat végez és nem lehet beszüntetni a minisztériumokban és hivatalokban a közvetlen érintkezést az ügyfelekkel — megjelenhetnek az ügyfelek saját jogos ügyeik elintézésére, vagy pedig meghatalmazott képviselőik jelennek meg, vagyis az ügyvédek. Végtelenül nehéz egy tisztviselő részéről annak megállapítása, hogy ki az, aki egy ügyet jogosan és ilyen piszkos mellékmomentumok nélkül képvisel és melyik az az ügy, amelynél anomáliák fordulnak elő, vagy fordulhatnak elő. Hogy történnek ezek a kijárások? Ezeknek különféle metódusai vannak. Az egyik talán —: azt mondhatnám — a lutri-rendszer. (Rassay Károly: In sich!) Vagyis ha valakinek tudomása van arról, hogy ki van írva nem tudom hány állás és ezekre az állásokra ennyi és ennyi a pályázó, minthogy ezek az emberek fémajtókkal dolgoznak, megkapjak a névsort, vagy maguktól jelentkeznek náluk emberek, akik deponálják a pénzt és akkor — hogy úgy mondjam — vagy kijön az a kinevezés, vagy nem. Amelyik ügyes, az visszaadja a pénzt annak, akinek nem sikerült a kinevezése, természetesen anélkül, hogy interveniált volna, a másik pedig zsébrevágja a pénzt abban az esetben, ha az ügy magától is sikerült, mert hiszen ez előfordul. (Rassay Károly: Miféle emberek lehetnek, akiknek módjuk van interveniálni? Szegény jámbor ember be sem jut a minisztérium kapuján!) Nem a miniszternél történnek ezek a dol'. ülése 1936 február 26-án, szerdán. gok, (Rassay Károly: A minisztérium kapuján!) hanem a minisztériumokban és mint az előbb említettem, az illető tisztviselőnek egy ügy megbeszélésénél, amidőn az ügyféllel vagy ügyvédjével áll szemben, nincs módja megbírálni, hogy vájjon itt 5000 pengő letét ellenében dolgozik-e az ügyvéd, vagy pedig nem és az ügyvéd mögött nem az ügyfél áll elsősorban, hanem az a bizonyos kijáró, vagy pedig ez egy jogos ügyvédi eljárás, amelyet kifogásolni nem lehet. (Horváth Zoltán: Ez egyelőre lutri, ez az első!) Konkrét esetről is van tudomásom, éppen a legutóbbi időkből (Rassay Károly: Halljuk! Halljuk! Nagyon érdekes lehet!) Többek között egy asszony valóságos irodát tartott fenn és igen sok irányban intézi ezeket a kijárásokat, mindig ügyvéd útján. Ennek következtében hozzáférni és hozzányúlni nem is lehet. Ö megkapta a pénzt, az ügyvéd jelentkezett, mint a fél jogi képviselője, a minisztérium szóbaállt vele. Egy véletlen folytán kezdtük el a dolgot figyelni és így jöttünk rá arra, hogy nem ügyvédi honorárium ellenében jogszerűen történt az érdeklődés és ügyvédi eljárás, hanem 5000 és 10.000 pengők deponálása ellenében, amiket zsebrevágott az az illető asszony, aki ezt az egész organizációt szervezte. Kettenetes szituációba hozhatta azonban az ártatlan, becsületes és tisztességes tisztviselőket, akiknek fogalmuk sem lehetett arról, hogy amidőn annak az ügyfélnek érdekében amúgy is teljesítették volna azt, amihez neki joga van, az illető tudatlanságából kifolyólag illetéktelen pénzhez jutottak a kijárok. (Rakovszky Tibor: Nem patika volt ez?) A kijárások természetesen minden irányban folynak, amint említettem, állások, jogosítványok, elhelyezések stb. területén. (Zaj a baloldalon.) A kérdést roppant nehéz megfogni azért, mert az egyetlen kulcs, amelynek alapján egy arra nem illetékes valakit meg lehetne fogni, legfeljebb a zúgírászat lenne, mert ha az illető nem ügyvéd, hanem magánfél és üzletszerűen csinálja ezeket a dolgokat, akkor a beadványok szerkesztése, vagy valami más alap volna talán a közbelépésre. Végeredményben azonban nagyon szomorúan jelentem ki, hogy annak ellenére, hogy a konkrétumokról tudomással bírtunk, nem tudtunk fogantyút kapni ahhoz, hogy ezekben az ügyekben törvényesen el tudjunk járni. (Horváth Zoltán: Kijött a sorsjegy! — Rassay Károly: Micsoda befolyásos ügyvéd lehet, akivel szóbaállnak?) Ez a kérdés határozottan valamilyen formában rendezést igényel, mégpedig azért, mert igen rossz fényt vet általánosítás formájában és igazságtalanul a köztisztviselői kar nagyon tisztességes és korrekt uraira, s olyan ügyvédekre, akik jól, jogosan és helyesen látják el a megengedett módokon ügyfeleik vçdelmét; de az egész kormányzati rendszerre is, mert — amint Makkai igen t. képviselőtársam említette — a tömegben és a közönség széles rétegeiben ez a dolog suttogás formájában olyan módon terjed tovább, hogy igenis, csak deponálni kell a pénzt, vannak magas összeköttetések, — azokat soha meg nem nevezik — és egyszerre csak kijön a látszat, de facto megtörténik egy kinevezés, megtörténik valami jogosítványjuttatás, persze anélkül, hogy bárkinek az abban hivatalból érdekeltek sorában köze lehetne ehhez az aljas és undorító eljáráshoz. (Rassay Károly: Le kell ezeket a sajtóban leplezni! Az a legjobb orvvosság, ha közzéteszik, hadd lássa a közvélemény! — Drozdy