Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-105

242 Az országgyűlés képviselőházának j előadó úrral is abban, hogy jobb a betegség megelőzése és olcsóbb is, mintha kivárjuk azt az időt, amikor a betegség már elharapódzott. Már most a betegség megelőzésének is megvan a lehetősége (Farkas István: Még kútvizet sem tudnak adni!) és ezt elsősorban gazdasági téren kell megteremteni. A magyar nép gazdasági helyzete az utóbbi öt esztendőben nagy mértékben leromlott. Nem régen látott napvilágot dr. Gortvay György tanár úrnak egyik munkája, amely a munkásság és a kistisztviselők életmódjával foglalkozik. Ebben a munkában megdöbbentő adatokat kapunk a lakosság táplálkozási viszonyainak leromlásáról. Nem akarok a részletekre kitérni, hiszen ezek a számok elmosódnak, annyi azonban kiderül a könyvből napnál világosabban, hogy az utóbbi öt esztendőben a munkabéreik csökkenése a munkában lévőknél elsősorban a kulturális és egészségügyi kiadások csökkenésében, továbbá a ruházkodásban és a silányabb lakásban nyilvánul meg. Szóval az a körülmény, hogy öt esztendő óta az államtól kezdve, végig minden kapitalista-kategória, a mezőgazdaságban a gazdáktól kezdve egészen a nagybirtokosokig*, minden vállalkozó arra törekedett, hogy leszorítsa a munkabért, oda vezetett, hogy a munkabér sokkal nagyobb mértékben csökkent, mint amilyen mértékben akár az agrártermékek, akár az ipari termékek ára. A következménye ennek az, hogy a lakosság túlnycimó többségié roppant isilányul táplálkozik, a testét nem tudja az, időjárás viszontagságától 'kellőképpen megvédeni, lakás tekintetében összeihúzódik, kisebb, silányabb lakást ivesz. ki, ennek a következménye iaz, hogy a társadalom sejtje, a család anyagilag, s ennek következtében erőiben és egészségben is meggyengül és így kész prédájává válik azoknak^ a tömegibetegségeknek, lamelyek éppen eléggé borzalmas pusztítást visznek végibe az oonszágíbaai. Ennek a nyomorúságnak, ennek a gazdasági elesettségnek és ennek a védtelenségnek lehet tulajdonítani azt is, hogy Magyarország a gyermekhalandóság tekintetében majdnem vezető helyen áll. A legutóbbi statisztikai adatok szerint 1933-ban egyéven aluli korban 26.426 gyermek halt meg, 1—6 éves korban pedig majdnem 9000. A halálesetek 20 3 százaléka olyan gyermek, aki nem érte el az egyéves életkort. Azt hiszem, felesleges hangsúlyoznom ebben a teremben, hogy ha a dolgozóik és azok családjai anyagilag legalább annyira el volnának látva, hogy a szükséges kalóriamennyiséget meg tudnák vásárolni, ha a családfő, vagy a családtagok összkeresete akkora volna, hogy maguknak és gyermekeiknek rendes ruhát tudnának vásárolni, rendes táplálékot tudnának adni és rendes lakásban laknának, akkor a betegségek nem vennének a magyar népen akkora erőt, mint amekkorát vesznek rajta. A napokban egy valóban megdöbbentő dolgot olvastam. A szegedi egyetem tanárai, akik nemcsak azzal foglalkoznak, hogyan lehet az ifjúságot a szocialisták, az egyéb liberális és zsidó elemek ellen hangolni, hanem kissé a nép közé is kimennek és megnézik, hogyan lakik, hogyan táplálkozik és hogyan ruházkodik a (környezetükben lévő nép. Tanulmányokat folytatnak az életben, ami nagyon szép követendő példa volna. Sajnos, eddig csak egy egyetemről, a szegediről tudom azt, hogy annak tanárai a diákok segítségével ilyen felvételeket eszközölnek. Nos, az egyik tanársegéd előadást 05. ülése 1936 március 11-én, szerdán. tartott Szegeden, Budapest után az ország legnagyobb városában, az ott található lakásviszonyokról, táplálkozási, ruházkodási viszonyokról és valóban megdöbbentő képet festett arról, amit talált. Például Szegeden a lakásoknak tekintélyes hányada pincelakás, Budapesten már 30 éve nincs pincelakás, csak elvétve találunk ilyet. Nedves odu a pincelakás, amelyben a legszegényebb, de a legtöbb családtaggal bíró embereik húzódnak meg. A táplálkozást illetőleg borzalmas tapasztalatokat szereztek. A gyermekek tisztaságát illetőleg elképesztő adatokat olvastunk. Ha az ország egyik legnagyobb városában, Szegeden ilyen állapotokat találnak ezek a tudós tanárok tisztelt Képviselőház, akkor mit találunk olyan városokban és községekben, amelyek az ilyen centrumoktól messze esnek, ahol ilyen felvételeket nem végeznek, ahol a szegénység némán és kétségbeesetten szenved és viaskodik, nem az élettel, hanem a reá leselkedő halállal. Szerintem tehát elsősorban az volna a kormányzati feladat, hogy minden eszközzel, amely a kormányok rendelkezésére áll, oda hasson, hogy a lakosság, főleg a kereső lakosság, jobban kereshessen és így megfelelőbben táplálhassa és ruházhassa családját. A kormány vezetése és irányítása mellett kellene tehát gondoskodni arról, hogy az emberek ne legyenek kénytelenek oly szörnyűséges odúkban meghúzni magukat, mint amilyenekben ma kénytelenek napjaikat és éjjeleiket tölteni. A javaslat ezen a téren semmi orvosságot nem hoz, ezt nem is szándékolja, egyelőre megelégszik azzal, hogy államosítja a falvakban és a városokban az orvosi szolgálatot. E,z ellen az államosítási tendencia ellen nekünk szocialistáknak, nincs kifogásunk, annál kevésbbé, mert mi az egész népegészségügy államosítását követeljük, amennyiben, meggyőződésünk szerint, az állam hathatós támogatása nélkül a társadalom képtelen a közegészségügy ; javítása terén azokat a feladatokat megoldani, amelyek ma feltétlenül megoldandók. De a mellett, hogy ebben a javaslatban rendkívül solk megszívlelendőt és olyan dolgot találunk, amely a mi tetszésünkkel is találkozik, mégis meg kell mondanom, hogy egymaga ez a javaslat azokat a rettenetes, égő sebeket, azokat a szörnyűséges, égbekiáltó állapotokat, amelyeket a közegészségügy terén Magyarországon találunk, orvosolni nem fogja. Mert attól, hogy a járásorvos vagy a tisztiorvos nem a községtől, hanem az államtól kapja fizetését, nem lesz a falvakban és városokban jobb víz és jobb csatornázás, már pedig elsősorban az volna a legfontosabb feladat: iható vizet adni a lakosságnak. Olvassuk az újságban, nem is egy helyen, hanem igen sok községben történilk meg, hogy a gyermekek félig mámorosan mennek az iskolába, mert a kutak vize olyan rossz, hogy azt inni nem lehet, a faluban legelő nincs, a tehenek száma elenyészően csekély s így ezek a szegény ártatlan gyermelkek borba mártott kenyérrel mennek iskolába. Körülbelül 56 évvel ezelőtt jártam iskolába. Ahol én iskolába jártam, ott akkor szokás volt a legszegényebb embereknél, hogy ha nem tudtak a gyermeknek mit adni reggelire, rácsöppentettek a kenyérre egy csöpp pálinkát és ezt adták a gyermeknek. Ma azt tapasztaljuk, hogy ezalatt az 56 év alatt az állapotok a szegény embereket illetőleg, nem sokat javultak, mert mint mondottam, sokszor olvasunk arról, hogy gyermekek víz, kávé és tej hiányában bo-