Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-104
224 Az országgyűlés képviselőházának 1 moi, vagy a belügyminisztériummal parallel az. egészségvédelem, önálló impériumát. Most azonban az a helyzet, hogy az orvosi hivatás áldozatául esik a mai idők taposómalmában kialakult korszellemnek^ amely felőrli az egyéniséget, egyre több és több korlátot emel a társadalmi osztályok között és hiába tagadjuk, a távoli horizonton már akár nemzeti, akár kommunisztikus alapon sokszor Madách falanszter-jelenetének sötét képe rajzolódili Az 1876 : XIV. te. 47. §-ának hatályon kívül helyezése neon fájt a magyar orvosi rendből senkiinek sem, tehát az orvosi rend szívesen belenyugodott abba, hogy a törvény keretein és rendszabályain túl egyelőre még ismeretlen orvoskamarai rendszabályok is korlátozzák gyógyító tevékenységében az orvost. Az orvosi foglalkozás anesterségféle lett 'és kenyérkereseti szempontból ítélik meg sokszor akár kari, akár társadalmi szempontból is. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy az orvosi hiva,tá® magasztossága legalább elméletileg joggal követelheti a maga számára a külön elbírálást és a külön megítélést. Ebben a nagy orvosi rendben most külön kialakulni készül a hatósági orvosok kara,. Lesz tisztifőorvos, tisztiorvos, városi, községi és körorvos, bár ez a rend már az utóbbi tíz esztendőben kialakult és merem mondani, hogy a maguk működési területén belekapcsolódva a társadalmi életbe, nemcsak hasznos munkásai voltak a közegészségügynek, hanem jó polgárai voltak a magyar nemzetnek is. Lássuk, mi lesz a helyzetük ennek a törvényjavaslatnak életbeléptetése után. Méltóztassék megengedni, hogy itt elsősorban a községi és a körorvosokról szóljak. A községi és a körorvos, a magyar közegészségügy^ napszámosa, hősies és nemzetmentő munkát végez künn a perifériákon. A Krisztus éirtelmében vett testvériségnek, az emberi szolidaritásnak apostola, akinek irgalmas szamaritánusi munkája felbecsülhetetlen nemcsak az állam, hanem az egyház szempontjából is. (Csoór Lajos: A mellett ő maga éhezik!) A magyar kultúrának fáklyahordozója, mert az adóvégrehajtón kívül sokszor az egyedüli nadrágos ember, aki felkeresi a beszegezett ablakú, földesszobájú utolsó szegény falusi embert is. Annak a vidéknek, ahol neim hivatása magaslatán álló, nem kitűnő képzettségű és nem meleg emberi szívvel bíró községi orvos áll a közegészségügyek élén, ebből a szempontból szomorú sorsa van. A községi és a körorvos általános tudása és a városok specialistáinak szaktudása közt is nagy különbség van. A községi orvos az egyik félórában egy görcsökben hánykolódó csecsemőt gyógyít, a másikban már egy tífuszos beteg lázát figyeli, egyszer vállficamot tesz helyre, máskor vérző sebet kötöz, fogat húz, törött lábat tesz gipszkötésbe, trachomas szemet ecsetel, himlő vagy diftéria ellen olt és éjszakai nyugodt pihenés helyett mécsvilágítás mellett két életet mentő műtétet végez. Honoráriumról azonban az utóbbi években egyre ritkábban esik szó, .ami esik, az is legtöbbször rosszul esik az illető orvosnak, mert a páciens vagy a jó Istenre hárítja ebbeli kötelezettségét, (Horváth Zoltán: A kecskeméti nagyharangra!) vagy pedig azzal a kétesértékű bejelentéssel búcsúzik orvosától, hogy ha majd lesz pénze, be fogja hozni tartozását. Ennek a községi és körorvosi rendnek helyzetén a törvényjavaslat mindössze annyit Ok* ülése 1936 március 10-én, kedden. könnyít, hogy a kinevezési jogot a belügyminiszterre ruházza» egyébként pedig meghagyja abban a felemás állapotban, amelyben eddig is volt. (Horváth Zoltán: Ettől nagyobb kenyerük nem lesz!) A kinevezés tekintetében állami tisztviselő, egyebekben azokban nem. Javadalmát már a község fizeti. Az osztrákmagyar hadseregnek volt egy rangja: a zászlós, amelynek viselője akkor, amikor tiszti kötelességekről volt szó, Herr Fähnrich, tiszt volt, ha azonban tiszti jogokról volt szó, akkor a Fähnrich a Manschafthoz, a legénységhez tartozott. Ugyanez a helyzete a községi orvosoknak is. Igen sok sérelmük van ebből a szempontból. Már memorandumokkal járultak a kormányzat elé. Egyetlen tisztviselői kategória, amelynek tagjai, ha szabadságra mennek, saját költségükön kell, hogy helyettest állítsanak a gyógyító praxis ellátása céljára. A vasúti kedvezményes jegy szempontjából, amely minden állami tisztviselőt megillet, sőt a községeknél a községi jegyzői kart is, a községi orvosi kar ki van zárva és hiába fordultak memorandumokkal a folyton változó kereskedelemügyi miniszterekhez, nem találtak meghallgatsára. Talán majd most, ha a belügyminiszter úr, akinek az orvosi rend iránt érző szívét és megbecsülését ismerjük, magáévá teszi ezt a sérelmet, a községi orvosoknak ezen a régi és sokszor hangoztatott sérelmén is lehet segíteni. Ez nem kerül semmibe sem az államnak, sem a vasútnak, mert nem okoz semmiféle költségtöbbletet semmiféle tekintetben, sőt a számítások szerint talán majdnem előnyösebb is, mert ha évenként előre megváltja az igazolványt és a 16 pengőt befizeti, talán nem is utazik annyit egy esztendőben, hogy ezt az összeget behozza. Az 1876. évi törvény azért állapította meg olyan alacsonyan a községi orvosok fizetését, mert hozzászámította, hogy nekik magánpraxisuk is van. A magánpraxis e szerint a törvényjavaslat szerint is megmarad, de — amint mondottam — a mai világban már nem olyan értékes, hogy abból a községi orvos nyugodt 'életet teremthessen magának. Talán megfontolás tárgyává lehetne tenni, hogy a tisztviselői kategóriákban legalább a VII. fizetési osztályt megnyissák számukra, hiszen vannak községi tisztviselők, jegyzők, akik ezt elérik, sőt még a VI-ikba is belekerülhet esetleg a községi és az állami tanító is. Mélyen t. Képviselőház! Az új idők jelének tartom a törvényjavaslat 1. §-ának 3. bekezdését, amely szerint a tisztifőorvos és a tisztiorvos a hatósági orvosoknak és az egészségvédelmi szerveknek szakfőnöke. Ez a szakfőnöki megjelölés, amely r az Orvosszövetség igazgatótanácsának kívánságára került a bizottsági tárgyalás során a javaslatba, bizonyos mértékben ellentétben áll az 1908. évi XXXVIII. tc.^kel, de érthető, mert az 1908. évi törvény a beteggyógyítást szervezte meg és a beteggyógyítással is foglalkozó ihatósági orvosok között ezt a megjelölést nem tartotta alkalmasnak, mert attól félt, hogy konit.roverziákra ad alkalmat. A szaktudás ugyanis nem függvénye a hivatali állásnak. r A régi tapasztalatból leszűrt az a megállapítás, hogy akinek a jó Isten hivatalt adott, ad ahhoz észt ï&i a beteggyógyításban nem állja meg a helyét. Igen sokszor előfordul, hogy a közséigi és a körorvos diagnózisa, prognózisa, vagy therápiája jobb, mint a hivatalból felettes