Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-103
178 Az országgyűlés képviselőházának It ben nem is állana módiinkban, a módosítást j keresztülvinni, a végrehajtási utasításban a i miniszter úr bizonyára talál arra módot, hogy j a vállalatoknak kisipari tevékenysége megszoríttassék. A magam részéről azt hiszem, hogy ezt a kérdést teljesen tisztázná, ha a miniszter úr ezt a módosítást ennél a szakasznál szíves volna figyelembe 1 venni. Az a) pontnál ez a mondat a következőképpen hangzanék: »ha e nélkül az illető vidéken az ipartestület megállapítása szerint az illető munkák elvégzését a közérdeket kielégítő módon biztosítani nem lehet.« Ügy érzem, hogy ezt a gondolatot akár a törvény szövegében, akár a végrehajtási utasításban érvényesíteni lehet, miért is kérem a miniszter úr szíves hozzájárulását. Elnök: Eckhardt Tibor képviselő urat illeti a szó. Eckhardt Tibor: T. Képviselőház! Teljes mértékben^ csatlakozom az előttem szólott t. képviselőtársaim felszólalásához és azt hiszem, hogy az a szöveg, amelyet Czirják Antal t. képviselőtársunk felolvasott, teljesen fedi a miniszter úr intencióit is, tudniillik az, hogy ne ez, a kifejezés szerepeljen, hogy »az illető községben«, hanem az, hogy »az illető vidéken.« Amikor tegnap a miniszter úr erről a szakaszról beszélt és kifejtette, hogy ez a kisiparnak a városokban biztosítja a lehetőségeket a munkára, tényleg magam is így interpretáltam és örömmel láttam és konstatáltam is. A fejlettebb városi kisiparnak azonban jelentékeny mértékben működési területéhez tartozik a környékbeli kisközségek kiszolgálása is. Ebből a szempontból tehát ez a szövegezés, amely (községenként — majdnem azt mondhatnám — szeparálni akarja az egyes összefüggő vidékeket, meg vagyok győződve, nem fedi a. miniszter úr intencióját sem, úgy mintha a köz«ég helyett »vidék«-et méltóztatnék a szövegbe illeszteni. Különösen, ha az ipartestületnek: teljesen kompetens elbírálására méltóztatnék azt bízni, hogy van-e az illető vidéken megfelelő kisipar, akkor ez teljesen megnyugtató volna és azt (hiszem, a miniszter úr intencióit íi» fedné. Kénytelen vagyok konstatálni azokból a, hozzám érkező levelekből és felszólalásokiból, amelyek már eddig is eljutottak 'hozzám, illetőleg, amelyek t. képviselőtársaim részéről elhangzottak, hogy a nagyipar — értem alatta a; villamosenergiát termelő gyáripart — bizonyos tekintetben olyan döntő túlsúlyban van a kisiparral szemben s, hogy úgy /mondjam, anynyira le tudja terrorizálni a kisipart, a maga kondícióival annyira ki tudja zárni a pályázati lehetőségekből iés annyira el tudja venni még a kedvét is a kisiparnak attól, hogy ilyen munkával iparkodjék foglalkozni, hogy már szinte a societas leonina fogalma alá tartozik ez a viszony, amely ia villamosszerelő kisipar és az áramot termelő nagyipar között konstatálható. Itt nem egyforma erők állnak egymással szwmíben. és ha — nagyon helyesen — arra az álláspontra 'helyezkedünk, hogy az államnak a gyengébb fél jogos érdekeinek védelmében beleszólást kell biztosítani a termelésbe, akkor itt igazán mutatkozik a. szükségesség, hogy a gyengébb felet a versenyben nálánál sokkal erősebib féllel szemben a maga jogos érdekeinek határáig tényleg meg kell védelmezni. Nem hiszem, hogy ez a módosítás olyan lényeges volna és nem hiszem, hogy a miniszter úr intencióival annyira nemi volna összeegyez8. ülése 1936 március 6-án, pénteken, tethető, 'hogy ezt ne lehetne elfogadni annál is inkább, mert a villanyszerelő kisipar körében ez a mostani szöveg aggodalomra, az én megítélésem szerint is jogos aggodalomra adott okot. (Ügy van! a baloldalon") Elnök: Gróf Esterházy Móric képviselő urat illeti a szó. Gr. Esterházy Móric: T. Képviselőház! Csak két percre szándékozom igénybevenni a t. Ház figyelmét. A magam részéről csatlakozom azokhoz, amiket előttem szóló igen t. képviselőtársaimelmondottak, mert kétségtelen, hogy a törvény javaslat mostani szövegezése szerint az áramszolgáltató nagyipar olyan konkurrenciával tud fellépni éppen az áramszolgáltatással kapcsolatos ármegállapítás és ellenőrzésnél fogva a helybenlévő kisiparossággal szemben, hogy azokból a levelekből és sürgönyökből következtetve, amelyeket ebben a kérdésben kaptam, kérnem kell a miniszter urat, méltóztassék ezt a kérdést megfontolás tárgyává tenni. Teljesen távol áll tőlem, és azt hiszem t. képviselőtársaimtól is, íhogy az az állapot álljon elő, amelyre tegnap a t. miniszter úr is helyesen utalt, hogy az ország minden részéből a kontárok vagy az oda nem tartozó elemek &gy ilyen vidékre összecsődüljenek és ott kontármunkát végezzenek. Azokra a szempontokra való tekintettel, amelyeket előttem szóló t. képvlselőtársaifm is hangoztattak, nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy a módosítást elfogadni szíveskedjék. Elnök: Csoór Lajos képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Ház! Előttem szóló t. képviselőtársam felszólalásához csatlakozva, egy külön kérdést vagyok bátor az igen t. miniszter úrhoz intézni, és pedig azt, hogy méltóztassék mielőbb intézkedni aziránt, hogy azokat a villanyszerződéseket, amelyeket egyes társulatok: kötöttek egyes községekkel, minél előbb jóváhagyják, mert az egyes községekre nagy kár származik ezeknek a szerződéseknek jóvá nem hagyásából. Ezer és kétezer pengőt vesztettek már egyenként az egyes községek másfél év óta, amióta ezek a szerződések jóváhagyásra várnak. (Mozgás.) Elnök: Kíván valaki még szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az iparügyi miniszter urat illeti a szó. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Képviselőház! Sajnálattal kell bejelentenem, hogy a módosításra vonatkozó indítványt nem tudom magamévá tenni, azért, mert az véleményem szerint, ellenkezik a közérdekkel. Már tegnap is bátor voltam ezt a kérdést érinteni. Hogy tisztán 'méltóztassanak látni, a mostani helyzetet fogom röviden ecsetelni. Ma az a helyzet, hogy a villamosvállalatoknak a gyárszerű iparűzés jogán és legtöbb esetben régi jogon, még az 1923 előtt kiadott ipar jogosítvány ok alapján, majdnem minden nagyobb városban megvan a szerelési jogosultságuk. A törvény javaslatnak: ez a szakasza tulajdonképpen az áramszolgáltató vállalatok szerelési jogát rendkívüli módon korlátozza, a városokban teljesen elveszi és külön engedélyhez köti olyan községeikre nézve, ahol ezeknek a munkáknak: elvégzése a közérdeket kielégítő módon biztosítva nincsen. Tulajdonképpen tehát teljesen eltörli ! az áramszolgáltató vállal a-