Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-102
148 Az országgyűlés képviselőházának lí ségi élelmiszerüzemtől is jó lenne ezt megkívánni.) Kötelezővé kellene tenni, hogy a nagy áruosarnokokban — ha később lesz időm, rá fogok mutatni, hogy ezek milyen konkurreneiát fejtenek ki a kereskedelemmel szemben — ne valami eldugott helyen tüntessék fel, hogy az egyes áruk Nagy István vagy Kis Péter készítményei, hanem közvetlenül az iparcikkek mellett, aminek, szerintem, kettős az eredménye. Egyrészt az, hogy ambícióm ál jia a kézmívos és 'kisiparost, hogy szépen és jól dolgozzék, másrészt pedig, hogy a vásárlóközönség nem hasznavehetetlen árukat fog venni azokban az üzletekben vagy áruházakban, ahová szükségleteinek kielégítése s'zempontjából megy. (Éber Antal: Es a községi kenyérgyárban is írják ki, hogy az árut melyik pék készíti !J Mélyen t. Ház! Igenis azt hiszem, hogy ha az igen t. kormányzat ezekkel az eszközökkel nyúl a kisiparosság hóna alá, akkor sokkal hatékonyabban cselekszik és sokkal nagyobb eredményeket fogunk tudni elérni, mint amilyen eredményeket eddig értünk el. De valahogyan ambicionálnia kell a kormányzatnak ezt és ha már a törvényjavaslatban nem méltóztatott ezzel foglalkozni, legalább a végrehajtási utasításban adassék meg erre az alkalom. Ma a korszellem az, hogy sok iparos szégyenli, hogy ő iparos, tisztelet a kivételnek. Az iparos legyen büszke az ő iparos mivoltára. (Helyeslés a baloldalon.) az iparos élhessen meg munkájából,^az iparos legyen büszke az ő iparos gyermekére vagy unokájára, viszont a gyerek és az unoka legyen büszke .az ő iparos apjára és nagyapjára. Ezzel szemben azt látjuk, hogy bizony már a második, vagy harmadik generációban az iparosság egy része vágyainak netovábbja, hogy az ő gyereke városi altiszt legyen. Abban merül ki a megélni nem tudó iparos minden vágya, hogy aző gyermeke városi, vagy állami altiszt, vagy szolga legyen. (Felkiáltások a baloldalon: Beszkárt!) A végrehajtási utasításban tehát, igen t. miniszter úr, az ön szakképzettségével tessék erélyesen intézkedni abban az irányban, hogy azok az iparos generációk, amelyek harmadik vagy negyedik fokon folytatják ugyanazt az ipart vagy akár előbb is, a maikedvezménynél nagyobb kedvezményben, adókedvezményben részesüljenek. Amint előttem szólott t. barátom nagyon helyesen mondotta, ezek műhelyét mentesítsék az árveréstől, és ha több generáción át folytatják egy és ugyanazon ipart, akkor az utódokat, a gyermekeket és unokákat, ha kell, állami gépekkel, szerszámokkal is lássák el. Kedvezményeket kérek annak a tisztességes, becsületes iparosnak, aki ugyanazon ipart folytatott több generáció után nem szégyenli az ő iparos mivoltát, hanem igenis . büszke arra, hogy gyermekei és unokái is egy és ugyanazt az ipart folytatják. Mélyen t. Ház! Ebben a tekintetben sem nyújtok be határozati javaslatot, csak kérem az igen t. miniszter urat, szívlelje meg ezt és méltóztassék a végrehajtási utasításban e tekintetben is az iparosság segítségére lenni. Beszéltek az úgynevezett csúnya konkuirrenciáról is. Egyik-másik felszólalt képviselőtársam szóvátette itt a nagy áruházakai Kijelentem, az én álláspontom az, hogy féket kell vetni ennek a konkurrenciának, akár úgy is, hogy további házhatározatig nem szabad új áruházakat engedélyezni. Szeretném, ha a t. miniszter úr a Statisztikai Hivatalból bekérné az erre vonatkozó statisztikai adatokat; ezek rendkí'. ülése 1936 március 5-én, csütörtökön. vül elszomorító képet fognak mutatni arról, hogy a nagyáruházak körzetében hány iparos ment tönkre, hány kereskedő csukta be a boltját, kis üzemét. Azt látjuk, hogy a legforgalmasabb helyeken gombamódra létesülnek nagy áruházak, amelyek konkurrálnak a kiskereskedelemmel és a kisiparral. Én úgy látom, hogy törvényes rendelkezések hiánya következtében egyik-másik áruháznál nagyon könynyen visszaélések is előfordulhatnak. Nem tudnám most gyorsan citálni azt a törvénycikket, amely erre vonatkozik, de tudom, van egy törvény, amely megtiltja, hogy a vásárok bizonyos árucikkeket — például sót, dohányt, szeszt stb. — árusítsanak. Ezek a nagy csarnokok nem egyebek és nem játszanak más szerepet, mint a régi nagy vásárok. A különbség csak az, hogy ezek állandó vásárok, állandó kiállítások vagy kiárusítások, — vagy nem tudom, minek nevezzem — ezek a nagy árucsarnokok és vásárcsarnokok mindazokat a jogokat élvezik, amelyekhez tulajdonképpen csak a városoknak voltak anna idején jogaik. A vásártartási jogot — amit ugyan még nem konfiskáltak el a városoktól — teljesen illuzóriussá teszik ezek a jelenségek, illuzóriussá teszik a városoknak a vásártartásra, vagy hetivásárok tartására való jogát. Ezek a nagy árucsarnokok az egyes városoknak kárára dolgoznak, mert azt a vásárpénzt — adókat és helypénzt — kisebb tételekben fizetik, mint a mekkora tételekben fizetnék egy nagy országos vagy más vásár alkalmával. Felhívom az igen t. miniszter űr figyelmét ezekre a káros kinövésekre is, amelyek a tisztes iparnak és kereskedelemnek bizony nagyon csúnya konkurreneiát csinálnak. Természetesen a szerzett jogokhoz nem nyúlok, a szerzett jogokat tiszteletben tartom, de kívánom, hogy ezeknek az áruházaknak gombamódon való szaporodását akadályozzák meg és tegyék lehetővé a jövőben a kisiparosságnak és a kereskedelemnek fokozottabb támogatása. (Gr. Festetics Domonkos: Nagyon helyes!) A miniszter úr a végrehajtási utasításban az árucsarnokokra és a nagy áruházakra vonatkozóan tegye kötelezővé azt, hogy magyar árut áruljanak, (Gr. Festetics Domonkos: És magyar emberek árulják!) illetve magyar kézmívesek és kisiparosok által készített árukat. A külföldi áruval szemben a magyar gyáripart kell pártolni, a magyar gyáriparral szemben pedig előnye legyen a kis- és kézmíves iparnak. Vitális érdeke ennek az országnak, hogy a magyar gyáripart, valamint a kis- és kéz; műves ipart támogassuk és exportképessé tegyük. Nagyon jól ismerem a miniszter úrnak a kisipar terén kifejtett eddigi működését; nagyon jól tudom, hogy az exportot illetőleg milyen irányú a miniszter úr törekvése — legalább is a cikkeiből ezt láttam. Ezt a, kérdést hatékonyan kell támogatni és exportképessé kell tenni a magyar ipart. A mai kis gazdasági egység, ez a 14 vármegye nem végleges. Ez a kis egység előbb-utóbb feltétlenül nagyobb egységgé fog nőni. Minél nagyobb lesz ez az egység, annál erőseb'ben és eredményesebben fogjuk felvenni a harcot még budgetáris szempontból is annakidején a külföldi iparral szemben. Nagyon fontos az, hogy a nagy gazdasági egység elkövetkeaésének idejében milyen lesz a írni gyáriparunk, kézműves- és kisiparunk. A kézművesnek és a kisiparosnak úgy kell dolgoznia, hogy már most is megkedveltesse a
