Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-101

124 Az országgyűlés képviselőházának 101. párhuzamos tanszékek megszüntetése. 1928-ban egy, 1929-ben egy, 1932-ben pedig hat tanszék szüntettetett meg. Én ezt a mértéket túlnagynak találtam és 1934-ben a költségvetésben egy tanszéknek a visszaállítását kérteim, úgyhogy a jelenlegi költségvetésben az általaim átvett 23 tanszék helyett 24 tanszék szerepel. Ezt feltétlenül szükségesnek és indokoltnak láttam fenntartani. Természetesen a vidéki egyetemeken is megvan az az orvostanári létszám, amelyet itt t. képviselőtársam említett. Ezzel tehát azt hiszem, azt a beállítást és azt a yelem^ tanárral szemben vádnak is nevezhető állítást, hogy én szüntettem meg két . ilyen kiváló tanár tanszékét, elimináltam- A képviselő úr meg fog nyugodni aibban, hogy ezeket a tanszékeket a t. Ház, a törvényhozás szüntette meg ezelőtt négy esztendővel. Ami már most a másik kérdést illeti, az urológiai és a laringológiai tanszéknek az ügyét, az voltaképpen ezzel a tanszékmegszüntetéssel és az ennek kapcsán elért megtakarítással nem függ össze. A Korányi- és a Grósz-klinikának az átköltöztetése, illetőleg a Herzog, és a Blaskovios-klinikának odavaló beköltöztetése különösebb költségekkel nem jár, az egész költség talán 7000—8000 pengő körül van, tehát igen kis összegről van szó. Az a körülmény azonban, hogy az Illyés professzor vezetése alatt álló urológiai tanszék és klinika és a Lénárt. professzor vezetése alatt álló töznli a megüresedett két helyiségbe, az — mondom — nem függ össze a tanszékmeg— mondom — nem függ össze a tanszékmegszüntetésekkel, hanem egészen más kérdéssel: az urológiai, a fül- és gégeorvostani tanszékek és klinikák méltó elhelyezésének 30 esztendős tervével. Már a békeidőben tervbevétetett a füvészkert helyén ezeknek a felépítése, — későbben Klebelsberg miniszter is óhajtotta ezt megvalósítani — de sohasem következett el ennek az építkezésnek lehetősége. Itt milliós építkezésekről volna szó. Azt hiszem, 1,800.000 pengő az a legkisebb összeg, amibe a legszegé- | nyebb keretek között a két klinikának a felépítése ma kerülne. Ehelyett — amennyiben a pénzügyminiszter úr hozzájárul — 249.000 pengő költséggel fogom a két klinikát: az urológiait és a laringológiait a régi klinikák épületében elhelyezni. Ez a művelet ágyszámcsökkenéssel nem jár, mert a fővárosi Rókus-kórházban ugyanannyi ágy szabadul fel, amennyit itt emezek elfoglalnak és ezt fel lehet használni közegészségügyi célokra és mint a képviselő úr is méltóztatott említeni, a régi IV. számú klinika helyisége ismét egyesíttetvén a II. számú klinikával, amellyel régen is együtt volt, ott újra nyerni fogunk 40—80 ágyat. Ez az intézkedés tehát a közegészségügynek nemcsak kárára nem válik, hanem a budapesti kórházi ágyak számának növekedését is jelenti. Azért a tényért, hogy én a mai nehéz körülmények között is körülbelül két és félszázezer pengőt hajlandó vagyok a két klinika európai értelemben vett elhelyezésére fordítani, teljes mértékben vállalom a felelősséget, annál is inkább, mert ez év őszén, szeptemberben egy urológiai nemzetközi kongresszus lesz Budapesten, amely azért jön Budapestre, mert Európának egyik legkiválóbb e szakmabeli tudósa vezeti ma a budapesti urológiai klinikát. Teljességgel lehetetlen, hogy ezeket a külföldi tudósokat abba a szörnyű állapotban lévő klinikába vezessem be, (Fábián Béla Ügy van! Igaz!) az ülése 1936 március -í-én, szerdán. egyébként kiváló Rókus-kórházba, (Fábián Béla: így van!) Azt hiszem, a t. képviselő úr meg fog nyugodni válaszomban és tudomásul fogja venni, hogy ezek a kérdések — a két klinika megszűnése, a másik kettőnek pedig 'beköltözése — nem függenek össze s akkor tüstént igen kis kiadásnak fog feltűnni ez a 250.000 pengő. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Klein Antal: T. Ház! Előrebocsátom, hogy a legnagyobb készséggel és köszönettel fogadom a miniszter úr válaszát. Tartozom azzal, hogy eloszlassak egy félreértést. A miniszter úr ugyanis azt mondotta, hogy az én interpellációmban kvázi támadás, gáncs, vagy vád volt. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Csak a, szövegben, nem a beszédben!) Talán elkerülte a miniszter úr figyelmét, hogy egyenesen megmondtam, hogy interpellációm nem gáncs és támadás akar lenni a miniszter úr nagybecsű személye ellen, akiről meg vagyok győződve, — és ezt hangoztatom is — hogy a közérdeket, a közegészségügy érdekeit, a tudományos és szociális érdekeket igenis kellően képviseli. Én tehát nem gáncsoltam és nem vádoltam a miniszter urat. Az viszont velem szemben vád, igen t. miniszter úr, hogy én, aki a Képviselőháznak régen vagyok tagja, talán nem emlékezném arra, hogy tulajdonképpen mi szavaztuk meg ezeket a csökkentéseket. Nagyon jól emlékszem erre, miniszter úr, és én mondottam is, — ez volt első mondatom — hogy a létszámcsökkentéssel kapcsolatban történt ez; fel is olvastam, hogy a kultusztárcának 1934/35. évi költségvetésébe és a mostani költségvetésbe is ez a 24-es létszám van felvéve. Nagyon jól tudom, hogy ez törvényes intézkedés, amely törvényes intézkedésen a miniszter úr nem teheti magát túl; csak arra kértem, hogy amennyiben módja és lehetősége van rá, vegye revízió alá álláspontját. Természetesen ezeket a törvényes intézkedéseket csak törvényes intézkedésekkel lehet megmásítani. Azt hiszem, az az adatom, hogy ez az átköltözés belekerül párszázezer pengőbe, megfelel a valóságnak és úgy látszik, nem is tévedtem, az én számaim nem jártak nagyon messze a valóságtól, amikor azt mondottam, hogy ennyibe fog kerülni az átköltözés. Ezt az átköltözést egyébként teljesen jogosnak és helyesnek tartom, mert magam is elismertem azt, amit a fővárosi képviselő urak, úgy látom, nagyon helyeslőleg vettek tudomásul, hogy a Rókus-kórházban nem maradhat Illyés professzor urológiai klinikája, mert az a hely nem megfelelő. Mondom, ezt a magam részéről elismertem és meg is említettem; csak azt hittem, hogy azt a párszázezer pengőt, — azt méltóztatik mondani, hogy 249.000 pengő — amennyibe ezek a különböző átköltözések kerülnek, meg lehetett volna takarítani és mégis megfelelő otthont lehetett volna teremteni e klinikák számára, mert egy Illyés és Lénárt professzor megérdemli, hogy megfelelő otthonban, megfelelő klinikán végezhesse funkcióit. Mondom, azt hittem, hogy ezt az átköltözési összeget meg lehetne menteni és nekik mégis megfelelő otthont lehetne teremteni, anélkül, hogy ez a kiváló szemészeti személyzet csökkenne, — mert akceptálom, hogy a belgyógyá-