Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-78

Az országgyűlés képviselőházának 78. mánynak, a Gömbös-kormánynak dicsősége I az, hogy ezt a javaslatot idehozta, mert kétségtelen, hogy ez óriási eredmény, de.egészen biztos, hogy akkor válna ez a javaslat a nemzet, a magyarság, a parasztság javára, ha t komolyabb, erőteljesebb megoldásokat biztosítana. A hitbizományi reformjavaslatot, — tekintve, hogy ez agrárpolitikai kérdés, — szerintem a telepítési javaslattal egyidőben, egyszerre kellett volna beterjeszteni, mert ezek egymástól aligha elválasztható kérdések, de ha már így történt, akkor a hitbizományi javaslattal kapcsolatban mondom el észrevételeimet. Egészen természetes, hogy a javaslat 2. §-ában — az eddig elmondottak miatt — nehezményeznem kell azt, hogy a 30-000 pengő kataszteri tiszta jövedelemnél kisebb birtokok kötöttségben maradnak és hogy ezek a telepítés céljaira sem lesznek mobilizálhatók. Ez a legsúlyosabb kérdése, illetőleg pontja ennek a javaslatnak, amit tetőz még a 19. §, amely kimondja, hogy a felszabadítás az illető hitbizományt élvező halála után csak hat év múlva indulhat meg. Nem tudom megérteni az indokolását annak, hogy miért nem kezdhető ez meg hamarabb, hiszen valószínű, hogy semmivel sem fog több hitbizományt élvező elhalni 1942-ben és 1956ban, mint ma, az a veszély pedig, hogy óriási területek szabadulnak fel, egyáltalában nem fenyegethet A törvényjavaslatnak ez a két kardinális pontja tehát, szerintem a hitbizományi reformról szóló javaslat értékét rendkívül kicsire zsugorítja össze. Kicsire zsugorítja össze pedig azért* mert éppen a Dunántúlon, ahol óriási latifundiumok hevernek el, ha csak hat év múlva és a közepes életkort számítva 30, illetve 36 év múlva indulhat meg ez a folyamat, akkor nyilvánvaló, hogy addig a magyarság helyzete és súlya ezen a vihéken erősen alá fog szállni. Világos tehát, hogy ez a javaslat nem válthatja^ be a hozzáfűzött reményeket és a magyarság erősítéséhez nem tud hozzájárulni. Meggyőződésem, hogy azoknak a községeknek az élete, amelyeknél a községháza kapujáig és a templom ajtajáig terjednek be ezek a kötött birtokok, meg van nyomorítva. Ha ezeket a községeket megnézi az ember s érdeklődik, mindenütt a pusztulás jelét érzi és látja az ember. T. Ház! A javaslat 112. §-át pedig egyszerűen nem lehet megérteni. Nem tudom megérteni, mi az oka annak, hogy a felszabaduló vagyon jogi helyzetében bekövetkező változás nem esik vagyonátruházási illeték alá. Nem kétséges, hogy tulajdonhoz jut az illető, tehát indokolt volna, hogy legalább is a vagyonátruházási illetéket megfizesse. A nyugati államokban ez megvan. Tegnap említette gróf Teleki Mihály kéüviselő úr, hogy Dániában is megvan ez és 20%-ot tesz ki. Ennek a pontnak az elhagyását feltétlenül indokoltnak tartanám. Most még arra szeretnék kitérni, hogy a javaslatban a hitbizományi kisbirtokokra vonatkozó tételt — gróf Teleki t. képviselőtársammal egybehangzóan — kevésnek, eredménytelennek tartom, ö is azt állítja, hogy alig fog néhány il ven kötöttség keletkezni, ami magától értetődik. Ha pedig ezt így tudja a kormánypárt minden tagja, így tudja a közvélemény, akkor ez az eredmény, ez a megoldás formai megoldás, csak azért, hogy a hitbizománvi kötöttség további fenntartásának kritikáját valamivel csökkentsék. Ennek, azt hiszem, nagy jelentősége a jövőben ülése 1936 január 23-án, csütörtökön. 67 sem lesz. (vitéz Roszner István báró: Nem kell kiforgatni Teleki képviselő úr szavait, mert ó azt mondotta, hogy illetékmentességet kellene adni a kisbirtok hitbizományának.) A hitbizományi reform javaslatának részleteiben való tárgyalása részemről, azt hiszem, szükségtelen. (Egy hang jobbfelől: Az egész beszéd szükségtelen!), mert az én felfogásom az, hogy azok vizsgálata és bírálata itt nem sok eredménnyel járna. De azt is hangsúlyozom, hogy nem lehet ezt a kérdést statisztikus módon elintézni. Nem lehet úgy felfogni a kérdést, hogy az ország területének mindössze 5'1%-át kitevő hitbizományi birtok 823.000 katasztrális holdnyi területe lényegtelenül csekély és hogy ebből a szántóföld mindössze 310.000 katasztrális holdnyi területet tesz ki. Valóban, ez, az átlag nem mond semmit, mert az országnak egy egészen kicsiny területére lokalizálódott a hitbizományok súlya és ez a súlya megöli és agyon sorvasztja a dunántúli magyarságot. Éppen ezért ennek ilyen statisztikus úton való leegyszerűsítése teljesen hibás és helytelen. T. Ház! Ma Magyarországon úrrá lett a lehangoltság, az elkeseredés, a nemzetnek a pusztulásba vetett hite, akkor, (vitéz Csicsery-Rónay István: Amikor így beszélnek!) amikor annak pontosan az ellenkezője áll fenn a déli és délkeleti határon, ahol sokkal erősebben, fajtában megerősödve nyomul előre a román és a szláv faj. (Zaj a jobboldalon.) Meg vagyok arról győződve, hogy az egyedüli megoldás az, ha a magyarságot elesett, lehangolt állapotából kiemeljük és új életre serkentjük. (Surgóth Gyula: De nem ilyen beszédekkel!) Máskép ez nem lehetséges, csak akkor, ha olyan intézkedéseket hoz a kormány, hogy valóban a javulás útján azonnal megindíthatják a nemzetet és az a meggyőződésem, hogy igenis csak markáns és erős intézkedésekkel lehet még segíteni. Ez nem más, mint az, hogy ez a törekvés a jelen javaslatban is kifejezésre jusson, éppen azért, mert ez a javaslat döntő fontosságú javaslat. Meggyőződésem, hogy a hitbizományi kötöttség eltörlése indokolt és szükséges és az a félelem, hogy a hitbizományi kötöttségből felszabadult birtokok nem kívánatos kezekbe kerülnek, nem jogosult, mert van mód ennek megakadályozására: hozassék törvény, hogy 50 vagv 100 hoMnál nagyobb birtokok nem vásárolhatók. Egészen bizonyos, hogyv ilyen kis egységekbe az a bizonyos nem kívánatos elem nem fog belevonulni. Egészen bizonyos, hogy ez az irányzat az egyedüli, amely a magyarságot még fel tudja rázni és a fejlődés síkjába tudja lökni. Tudom, hogy ez a javaslat és ez az elgondolás nevetségesnek és hiábavalónak hangzik ebben a Házban* de legyen szabad most felolvasnom egy erdélyi földbirtokosnak hozzám intézett levelét, aki felkeresett és ezt irta, (olvassa): »Igen t. Uram!! Nagy érdeklődéssel olvastam a »Magyarország« folyó hó 22-i számában megjelent cikkét, — az 5-ik oldalon, — amelyben, sajnos, sok igazság van. Mint Erdélyben élő földbirtokos, román állampolgár, keresztülmentem egy radikális földreformon, mely reáuk birtokosokra végzetes ^ voU, de az államot alkotó nemzetre nézve óriási eredményekkel járt.« (Boczonádi Szabó Imre: Az oláhoknak adták! A pakulároknak! Zaj a jobboldalon és a középen, — Elnök csenget.)