Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

Az országgyűlés képviselőházának 9Á. ülése 1936 február ÉÓ-án, csütörtökön. 515 rom esetben jogerősen elítélik az illetőt és még ; ez esetben is felebbeznie lehet a közigazgatási i bírósághoz. (Boczonádi Szabó Imre: Ebben esak megnyugszanak!) Úgyhogy azt gondolom, hogy ez olyan megnyugtató rendelkezés, amely szerintem kizárja, hogy tisztes iparos ilyen helyzetbe kerüljön. (Zaj a baloldalon.) Nagyon helyeslem .a tanoneidő megállapítását. A tanoncidő megállapításával az ipair tekintélyét és kvalitását mondítjuk elő. (Ügy van! a középen.) Üdvözlöm, az évenkinti 14 napi szabadságot. Ez úttörő dolog ezen a téren. Talán mi tudjuk a legjobban, akik .a tanoncévek keserveit végigszenvedtük és aizok, akik még abban a helyzetben voltak, hogy reggel hat órától este 10 óráig voltak kénytelenek dolgozni és nem volt semmiféle szabadságunk. Ma, amikor a törvény szociális elgondolással intézkedik arról, hogy azt a zsenge és növekedőben lévő ifjút évenként legalább 14 napi teljes szabadságban részesítsék, ezt csak örömmel üdvözlöm. (Helyeslés. — Dinnyés Lajos: Ami jó, az jó!) Természetesen helyes az is, hogy az illetékes .miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértően állapítja meg a segédvizsga és a .tanonciskoláztatások kérdését. Tudtommal pártom egyik képviselője javaslatot is tesz erre vonatkozóan és hiszem, hogy ezzel is. előbbre jut ez a kérdés. A tanoncoktatás kérdésénél'^ bizottságban egy eredményt értünk el, amikor javaslatomra a miniszter úr hozzájárult ahhoz, hogy a mai ipartörvényből kivegyük azt a szégyenteljes mondatot, amelyben az van, hogy az írni-olvasni tudás is elegendő ahhoz, hogy valaki tanonc legyen. Hiszen végeredményben haladnunk kell a korral, Magyarország kultúrállam. Ha arról van szó, hogy az iparostól műveltséget — könyvelést és egyéb tudást — megkívánunk, akkor kell, hogy ennek alapja is legyen és éppen ezért örömmel üdvözlöm, hogy nem négy elemit, hanem hat elemit fog a miniszter úr ebbe a törvénytervezetbe bevenni. Fontos gazdasági, morális és iparfejlesztő hatást látok az árroimbolási szakaszban. Végre van egy törvényes intézkedés, amellyel meg lehet fogni azokat a tág lelkiismeretű egyéneket, akik nagyon sokszor anyagáron alul vállalnak, nagyon sokszor irreális ajánlatokkal konkurrálják le kartársaikat, miáltal az ipar nívóját süllyesztik le, mert áron alul tisztességes, becsületes munkát végezni nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Ha ezt teszi Valaki, akkor vagy csal, vagy nem adja azt, amit ígért, vagy tönkre kell mennie. Mi egyiket sem akarjuk, és éppen ezért ennek a szakasznak morális értéket is tulajdonítok azért, mert az ipartestületi szék kebelébe utalja mindezeket a kérdéseket és annak javaslata alapján a kamara, másodfokon az iparügyi miniszter dönt. Egy változtatást kértem a bizottságban, amelynek a beiktatását megígérték. Ezt majd a részleteknél leszek bátor elmondani és remélem, hogy a miniszter úr el fogja fogadni. Magát- az elgondolást helyesnek tartom és az iparosság is örömmel üdvözli, örülök annak, hogy a törvényjavaslat több jogot ad az ipartestületi széknek. Ahol az ipartestületi szék már jól bevált, ott rábíznám az árrombolási ügyekben való ítélkezésnek első fokon való elintézését is. Helyeslem azt és csak örülnöm kell annak, hogy a törvényjavaslat gondoskodik a munkaszabályszerződések megkötéséről. Akik ipartestületi életet élnek, a legjobban KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ V. tudják, milyen fontos az, ha egy iparágban meg tudnak állapodni, munkabérszerződést tudnak kötni, mert ezzel a segédnek, a munkásnak megadatik a tisztességesebb munkabér ós a vállakozó nem tud árromboló hatást gyako-. rolni, nem tudja kiuzsorázni a munkásait és nem tudja azoknak munkabéréből megtakarítani azt, amennyivel olcsóbban vállalkozik. Az ipartestületek keretében meghonosítandó munkaszabály szerződéseket, amelyeket egy munkaügyi bizottság felállításával tudunk elérni, örömmel üdvözlöm. Mélyen t. Ház! Minden ember — még a képviselő is — aszerint nyilatkozik, ahogyan a lelkiismerete, a meggyőződése diktál neki. Ha ellenkezően akarnám elmondani ezeket, meghazudtolnám önmagamat. Én iparosnak érzem magamat ízig-vérig ma is és itt a törvényhozás házában is iparostestvéreim érdekében mindenkor önzetlenül küzdöttem és küzdök ennél a javaslatnál is. (Éljenzés és taps. — Fábián Béla: Az Oti.-javaslatnál is méltóztattak örülni annak idején és mi lett a vége?) Ha módomban lett volna itt ülni, amikor az Oti.-javaslatot idehozták, igenis ellene beszéltem volna. (Fábián Béla: A fővárosi pártról beszélek!) A fővárosi pártom sem szavazta meg, mert az Oti. ellen szóltunk. Amikor a miniszter úr ilyen törvényjavaslattal jön a Ház elé, amellyel igyekszik az iparban a rendet fenntartani, figyelmeztetem a miniszter urat arra is, hogy az ipartörvény nem elegendő arra, hogy segítsen a kisiparosságon. Természetes, hogy ehhez gazdasági intézkedések, alátámasztások kellenek. Éppen ezért kérem a miniszter urat, foglalkozzék azzal a kérdéssel is, miként lehetne a legkisebb iparosoknál adózási szempontból a legméltányosabb kereseti minimumot megállapítani. A vidéki ipaI rosságtól kapom a panaszokat arra vonatkozólag, hogy a legszegényebb iparosra is évi 500 pengő után van kivetve az adó; de nemcsak az egyenesadó, hanem az inségadó is, már pedig nagyon sok iparos maga is segélyezésre szorulna s ennek ellenére kivetik rá az ínségadót. A legkisebb iparosok érdekében kérem a miniszter urat, szíveskedjék intézkedni, hogy a kereseti minimum méltányosabb kulcsban állapíttassák meg. (Fábián Béla: Lám, itt már egyetértünk!!) Amint mondottam, a közszállítási rendeletek előnyt adnak a kisiparosoknak, de kívánatos, hogy ez az előny tényleg magának a kisiparosságnak jusson és ne használhassák fel azok, akik erre nem jogosultak. (Bródy Ernő: Mi van a Ricó-val?) Beszédem alatt közbeszólt képviselőtársaim több izben említették a közüzemeket, a ruházati intézetet. Ebben a kérdésben mindenki nagyon jól tudja az én álláspontomat. Én Gömbös Gyula akkori honvédelmi miniszter úrral szemben állva, több izben követeltem az Országos Ruházati Intézet megszüntetését; úgy, amint a múltban követeltem, követelem ma is. Sőt még fokozottabb mértékben, mert mindig kevesebb és kevesebb a kenyérkereseti lehetőség, a munkalehetőség, nem szabad tehát, hogy ilyen körülmények között államilag támogatott intézmény vegye el a kenyeret a kisiparosságtól. (Fábián Béla: Azt kellett volna megszüntetni!) Azt hiszem, tanúbizonyságát adtam itt a Házban felfogásomnak a közüzemeknek úgy a városnál, mint az államnál való megszüntetése tárgyában. Én még azt sem néztem, hogy pártom ebben a kérdésben milyen álláspontot foglal el, mert az iparosság érdekében mindig követeltem, hogy minden