Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

Az országgyűlés képviselőházának 94. ülése 1936 február 20-án, csütörtökön. 507 is azt látom, hogy egyes elemek — nem tudom, milyen érdek folytán — szükségesnek és jónak látták az ipart és a kereskedelmet — hogy úgy mondjam — egymás ellen heccelni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Amint nem fogadom el, hogy külön osztályérdeke lenne, még hozzá gazdasági vonatkozásban, egy társadalmi osztálynak, mert minden társa­dalmi osztály érdeke a többi osztály gazdasági megerősödése kell, hogy legyen, mert a tár­sadalmi osztályok kiegészítik egymást és együtt alkotják; a nemzetet, de különösen áll ez az iparos- és kereskedőosztályra. A kisiparos­nak általában nemcsak az anyagi lehető­sége, de még a képessége sincs meg arra, hogy magának üzletet szerezzen. Ezeknek a 'kisipa­rosoknak eddig a kereskedő hajtotta fel — hogy úgy mondjam — az üzletet, most pedig az a kereskedő el fog térni a kisiparral való dol­goztatástól, ha csak raktárra nem dolgoztat és nagyon félek, hogy abban az esetben is inkább a még olcsóbban termelő gyáriparhoz fog for­dulni. Ez pedig olyan konkurrencia lesz, amely egyenesen le fogja nyomni a kisiparosság ke­reseti lehetőségét. (Zaj a balodalon.) Tudok egy nagy kereskedelmi vállalatot, amey eddig férfi- és nőiruhanemü cikkeit negyven kisiparossal csináltatta, akiket állan­dóan foglalkoztatott. Ezek közül a kisiparosok közül sokan segédekkel dolgoztak, maguk is családos emberek voltak, úgyhogy ennek a negyven kisiparosnak foglalkoztatása sok száz embernek jelentett megélhetést. Mikor fölve­tődtek; az első hullámai ennek a rendezésnek, amikor először hallatszottak hírek arról, hogy lehetetlenné fogják tenni a kereskedők és az iparosok ilyen együttműködését, akkor ez a vállalat, hogy az üzemét megmentse, nehogy hirtelen az előtt a helyzet előtt álljon, hogy máról-holnapra el kell bocsátania az embe­reit, lassan áttért a gyári üzemre és ma az em­lített negyven kisiparos közül csak 16 vagy 17 jut ott munkához, persze rosszabb elhelyezke­déssel, mint azelőtt. T. Ház! A nemzeti munkaterv ama pontja alapján, amely kimondja, hogy a kormány egyik célja — egyébként nagyon helyes és ne­mes cél — az Önálló kisexisztenciák megterem­tése, kérdezem a t. miniszter úrtól, ezt a célt szolgálja-e ez a törvényjavaslat? Nem ezt a célt szolgálja, ellenkezőleg, az iparosság elpro­letarializálását mozdítja elő. (Fábián Béla: A legkisebb exisztenciákat ölik meg!) Azt mondta az előadó úr, hogy szükség volt erre a sza­kaszra, hogy megvonjuk a határvonalat az ipar és a kereskedelem között. Az ipar és a kereskedelem között szerintem mindig megvolt a határvonal. Attól félek, hogy most olyan határt vonunk m&g, amely végleg elválasztja az ipart és a kereskedelmet, aminek mind a kettő kárát fogja látni, főleg a kisipar, amely a kereskedelem által nyújtott értékesítési lehető­ségektől fog elesni. Különben is már igen szi­gorúan megvédte az ipart az e szakasszal kap­csolatos visszaélésektől az akkori kereskede­lemügyi miniszter, amikor kiadta a 113.906/1932. számú rendeletét, -amely igazán szigorúan sza­bályozta : és körülibástyázta a kereskedőknek ezt a jogát. Itt megint egy kérdést vagyok bátor fel­vetni, t. miniszter úr. Éppúgy, mint az 1., §-nál, az előadó úr itt is arra hivatkozott, hogy a visszaéléseknek olyan tömegével s a jogos pa­naszok olyan sokaságával állottunk szemben, amely szükségessé tette ennek a kérdésnek újabb szabályozását; úgy látszik, erre nem ta­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ V. láltak újabb t módot, mint az együttműködés lehetetlenné tételét. Itt is nélkülözzük azonban a statisztikát, miniszter úr, és hiába, nem. tu­dok szabadulni attól a benyomástól, hogy ami­kor ilyen szavak szerepelnek itt, mint »szám­talan esetben«, »rengeteg esetben«, »az, iparosok nagy többsége«, stb., az ilyen általános meg­határozások mögött (Bródy Ernő: Fantázia!) mindig sokkal több fantáziát sejtsek, mint té­nyeket. (Fábián Béla: Blöff!) Az ilyen fantá­ziák realitásának látszatát fel lehet kelteni, — elismerem, hogy a miniszter úr előtt is — mert azok, akiknek érdekük volt ez a szakasz, in­kább voltak abban a helyzetben, hogy lármát csaphassanak, hogy tömeghangulatot produkál­hassanak, — legalább a tömeghangulat lát­szatát produkálhassák — mint azok a szeren­csétlenek, akik napi darabka kenyerüket min­demtől fél tik, attól is féltik, ha ez a javaslat életbelép és imost már egy részüknek bebeszél­ték, hogy akkor is félteniök kell, ha a régi ál­lapot marad meg. Ennél a szakasznál is az a véleményem, hogy nem védi meg a megvédendő éirdekeket, hanem éppen ellenkezőleg, még ront majd az amúgyis sanyarú sorsban élő legszegényebb kisiparososztály helyzetén. Éppen ezért ezt a szakaszt sem fogadhatom el. Amit a konfekciós iparra mondottam, az természetesen vonatkozik a cipőiparra is, talán még fokozottabb mértékben. A cipőipar ugya­nis, már tudniillik a cipőkereskedők legna­gyobb része, nem annyira megrendelésre dol­gozik, hanem ők is kisiparosokkal csináltatják meg a cipőt, hiszen éppen nálunk látjuk, hogy milyen változatos, szép cipőformákat tesznek ki a kirakatba. Ezen a téren nem tudja a gyári termelés a cipőkvalitás után való igényt any­nyira kielégíteni, mint a kisipar, itt tehát a kisiparosok munkája szintén szükséges volt, nemcsak a saját megélhetésük szempontjából, hanem éppen cipőiparunk reputácicójának ér­dekében is. T. Képviselőház! Most áttérek azokra a szakaszokra, amelyek az iparosképzéssel foglal­koznak. Ezeknek elég rövid pár szót szentelt csak az előadó úr, bár ez a kérdés szintén ér­dekes és nagyfontosságú az ország egész ipa­rossága és az ország fogyasztóközönsége szem­pontjából is. Az iparosképzés alacsonyabb stádiumainál, a tanonckiképzésnél nagyjában egyetértek azzal ; amit az előadó úr mondott, aminthogy egyetér­tek nagyjából a javaslat szerint szabályozott tanoncképzéssel is. A bizottsági tárgyalások során felvetődött a négy polgári megkívánásá­nak kérdése. A miniszter úrnak teljesen igaza volt, amikor ezt a jövőre nézve ugyan figye­lembeveendő kívánalmat elvetette, mert ezt a mai állapot szerint lehetetlen keresztülvinni. Hiszen éppen a kultuszminiszter úr panaszko­dott a múltkor, azt hiszem a nyolcosztályú elemi iskoláról szóló valamilyen eszmecsere folyamán, hogy még a hatosztályú elemi iskola sincsen mindenhol megvalósítva, hogyan akar­ják akkor a nyolcosztályú elemi iskolát. A ma­gam részéről tehát helyesnek tartom, hogy hat elemi osztály elvégzése legyen kötelező. Azzal azonban, hogy a mestervizsgát kö­telező kvalifikációként óhajtja ez a javaslat bevezetni, (Fábián Béla: Mester! Mester!) nem tudok ilyen mértékben egyetérteni, éppen ugyanazokból az okokból, amelyekből a négy polgári megkövetelését is túlzottnak találtam ezidőszerint a tanoncvizsgánál. A négy polgári elvégzése is elsősorban pénzkérdés. (Ügy van! Ta

Next

/
Thumbnails
Contents