Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-94
498 Az országgyűlés képviselőházának 9Jf irányuló vétség tényálladékát látszik a fent idézett kijelentés megvalósítani. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés nevezett képviselő személye és a vélelmezett bűncselekmény között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Peyer Károly országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Györki Imre képviselő úr kíván szólni. Györki Imre: T. Képviselőház! Az előadó úr javaslatával szemben tisztelettel javaslom, hogy Peyer Károly képviselő úr mentelmi joga ebben az ügyben ne függesztessék fel. Indokolom ezt a javaslatomat azzal, hogy amint a mentelmi bizottság jelentéséből is kitűnik, ez szóbeli úton elkövetett cselekmény volt. Egy másfélórás felszólalásból az ügyészség összesen egy mondatot inkriminál, amely egy mondat is tulajdonképpen két sorból áll. Két sor alapján nem. lehet megítélni az egész beszéd szövegét. Ez erőszakolt magyarázat, amit zaklatásnak kell tekintenünk. Ezért tisztelettel kérem, ne méltóztassék hozzájárulni a mentelmi bizottság javaslatához, hanem méltóztassék a zaklatás esetét kimondani. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, felteszem a kérdést: méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni! (Nem!) Ha nem, kimondom, hogy a Ház a mentelmi bizottság javaslatával szemben Györki Imre képviselő úr javaslatát fogadja el s Peyer Károly képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben nem függeszti fel. Napirend szerint következik a m. kir. minisztérium jelentése a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931 : XXVI. te., valamint az ezt kiegészítő és módosító 1932. évi VII., továbbá az 1933 : X. és az 1934 : XV. törvénycikkek alapján kibocsátott rendeletekről, (írom. 69, 112.) Zsindely Ferenc képviselő urat, mint előadó urat, illeti a szó. Zsindely Ferenc előadó: T. Képviselőház! Az 1931 : XXVI. te. elsőbben, azután az ezt kiegészítő és módosító 1932: VII. és 1933 :X. te, valamint az 1934 : XV. te. felhatalmazást adott a minisztériumnak arra, hogy a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosítása végett rendeleti úton olyan intézkedéseket is megtehessen, amelyek az ország alkotmánya szerint a törvényhozást illetnék. Kétségtelen, hogy a rendeleti jogalkotás ősrégi intézménye a magyar közjognak. Kétségtelen azonban másrészről az is, hogy az előbb felsorolt törvényekben a kormánynak olyan tágkörű jogot adott a törvényhozás, amely messze meghaladja a rendeleti jogalkotásnak szokásos és törvényes mértékét. A rendeleti jogalkotás körének ilyen nagyfokú kiterjesztését csak rendkívüli események tehetik indokolttá, amelyek következtében bizonyos sürgősen szükségessé válható rendelkezéseknek a hosszadalmasabb, tehát lassúbb törvényhozás hatásköréből a gyors intézkedésekre módot nyújtó rendeleti jogkörbe való időleges átengedése az ország érdekében célszerűnek, sőt elengedhetetlennek látszik. Ilyen rendkívüli esemény volt az 1931. évben váratlanul kirobbant világválság, amely elsőízben késztette a törvényhozást arra, hogy ülése 1936 február 20-án, csütörtökön. saját kizárólagos hatáskörének pontosan körülhatárolt bizonyos részét a kormánnyal megossza. A világválság tünetei sajnálatosan mind máig sem szűntek meg s ezért látta a törvényhozás szükségesnek, hogy az 1931: XXVI. te. rendelkezéseit az időközben szerzett tapasztalatok kívánta módosításokkal továbbra is érvényben tartsa és az említett kivételes meghatalmazást az időközben változó kormányoknak sorban megadja. Áldozatkész és egyben következetes állásfoglalásának alapja a salus rei publicae suprema lex elve, amellyel szemben különösen válságos idők esetén komoly alkotmányjogi aggodalmaknak is háttérbe kell szorulniok. Lehetséges, hogy ezek az igen tiszteletreméltó alkotmányjogi aggodalmak az 1931. évi XXVI. te. életbelépése óta esetleg csökkenhettek is a változó kormányoknak változatlanul követett állandó gyakorlata folytán, amely öt esztendő alatt egyetlen kísérletet sem mutat fel arra, hogy a kormány a törvényhozás adta rendkívüli felhatalmazással visszaélve, azt saját hatalmi helyzetének a törvényhozáséval szemben való kiszélesítésre igyekezett volna felhasználni. Azonban bármilyen kevéssé vehető bármely oldalról is tagadásba ez a tény, mégis nyilvánvaló, hogy a jövőre vonatkozólag teljes megnyugvást egymagában nem adhat, az ötesztendős gyakorlat további változatlanságát nem biztosítja, a kormánynak a törvényhozás akaratával ellenkező esetleges hatalmi túlkapásait meg nem akadályozhatja, öt év megnyugtató tapasztalatai után sem váltak tehát időszerűtlenekké azok a biztosítások, amelyekkel a törvényhozás éppen az alkotmányosság megóvása érdekében már eleve korlátozta a kivételes rendeleti jog gyakorlását is, amidőn azt bizonyos feltételekhez fűzte és módozatait megszabta. Ezek közé a biztosítékok közé tartozik az 1931 : XXVI. te. 8. §-ának az a máig változatlanul érvényben tartott rendelkezése is, amely arra kötelezi a kormányt, hogy a felhatalmazás alapján tett intézkedéseiről az országgyűlésnek jelentést tegyen. Ennek a kötelezettség: nek a kormányok eddig mind eleget tettek és eleget íkíván tenni a mostani kormány is a tárgyalás alatt álló jelentésének benyújtásával. A jelentés melléklete felsorolja mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt egymást követő két kormány az 1933. évi június 13-án kelt megelőző jelentés óta az 1935. évi június 18-áig tett a felhatalmazás alapján. A felsorolt kormányintézkedéseket jól ismeri már régen mind a t. Ház, mind az ország annakidején tájékoztatott ^ közvéleménye, ezért ismétlésekkel felesleges igénybe vennem a t. Ház drága idejét. Az 1931: XXVI. törvénycikk 8. §-ának pénzügyminiszteri indokolása részben az országgyűlés megfelelő tájékoztatásának szükségességével, részben pedig a felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletekkel szemben való állásfoglalás lehetőségével indokolja a kormány jelentéstételre kötelezettségét. Az országgyűlés tájékoztatása a tárgyalás alatt álló jelentés révén inkább csak megszabott formaságnak tekinthető, mert — amint említeni bálor voltam — a mellékletben felsorolt intézkedések régen ismeretesek a t. Ház előtt. Érdemi jelentőségű azonban az a .körülmény, hogy alkalmat ad a t. Háznak a felsorolt kormányintézkedések tekintetében való állásfoglalásra. A melléklet összesen 70 kormányintézkedést sorol fel, amelyek közül csak