Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-93
Az országgyűlés képviselőházának 93. Gyula miniszterelnök: Ügy is van! Nem is pakliztunk soha!) Szakemberekről is beszélt a miniszterelnök úr. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ügy van!) Ugyanennek a mondatának befejezésekoir pedig elárulta, hogy ő mit ért •szakszerűség alatt. Azt, hogy azt az illetőt, akinek állást juttat, egyszersmind kinevezi szakemberré. (Elénk ellenmondások a jobboldalon.) Alkalmat adok a miniszterelnök úrnak arra, hogy ezt megcáfolja és legközelebb csokorba fogom kötni azoknak a szakembereknek a névsorát, akik a szakszerűséget csak kinevezés révén szerezték meg. (Eckhardt Tibor: Kiss szakértelmét én is megkérdőjelezem!) Befejezésül, (Zaj és felkiáltások jobb felől: Fejesze be!) annak az eszmekörnek realitását méltóztatott kétségbevonni, amely eszmekörért én ma harcolok s amelyhez a múltban is mindig hű voltam. Mi nem vagyunk konjunktúra : politikusok, (vitéz Csicsery-Rónay István: Mi sem!) Soha egy szóval nem mondottuk azt, hogy ma vagy holnap eredményt fogunk elérni, vagy, hogy a legrövidebb idő alatt elérjük célunikiat; ellenkezőleg, minket még a reménytelenség veszedelme is arra késztet, ha fennállna ez a veszedelem, — amit azonban szintén nem tudok egyoldalúan eldönteni ( — hogy helytálljunk azért az eszmekörért, amelyért síkraszálltunk, amelynek harcosai vagyunk, mert úgy érezzük, hogy ma sokkal inkább szükség van arra, mint bármikor a múltban, hogy letűzzenek egy zászlót, amely zászló jelenti a hűséget, a közéleti tisztességet, a régi ferenc-józsefi eszmekört, (Nagy zaj a jobboldalon.) a becsületet, a jóérzést, (Egy hang jobb felől: A legitimizmus hit, nem politika!) az emberi érzést és szükség van arra, hogy e mellett a zászló mellett legyenek néhányan, akik becsülettel, bátran, dacolva minden miniszterelnöki hatalommal és miniszterelnöki eltipráseal is, kitartsanak, helytálljanak és 'küzdjenek. (Folytonos zaj a jobboldalon. — Gr. Festetics Domonkos: Nem szabad belekeverni a legitimizmust a politikába! Az meggyőződés!) Elnök: A miniszterelnök, úr kíván szólni. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: T. Ház! Hitelesítették : Nyíri István s. k. gróf Almásu Imre s. L naplabiráló-bizottsáqi tagok. ülése 1936 február 19-én, szerdán. 481 Az a zászló, melyet én tartok hivatásomnál fogva, jelenti a nemzet szolgálatát, a hűséget a nemzet iránt és erkölcseiben, minden tekintetben mocsoktalan. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) En azt a zászlót, melyet önök tartanak, becsülöm, de követelem, hogy önök is becsüljék azt a zászlót, amelyet mi tartunk. (Helyeslés és taps a jobboldalon.es a középen.) Ez a fair plíay törvénye, amelyet, azt hiszem,, a képviselő úr is elfogad. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a másodszori viszonválasz joga illeti meg. Payr Hugó: A választ nem veszem tudomásul. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a miniszterelnök úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a miniszterelnök úr válaszát tudomásul vette. (Éljenzés, taps és felkiáltások a jobboldalon és a középen: Éljen a miniszterelnök!) Payr Hugó képviselő úr második számú interpellációját törölte. Fábián Béla képviselő úr interpellációja, elmondására halasztást kárt. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a kért halasztást megadni! (Igen!) A Ház a kért halasztást megadja. Mózes Sándor képviselő úr mindkét interpellációját törölte. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ülés jegyzőkönyvét felolvasni. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdeni a t. Házat, van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Ha nincs, úgy a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 9 óra 43 perckor.)