Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-93

474 Az országgyűlés képviselőházának 9í az egész közigazgatást méltán fölháborítják. (Haám Artúr: Tekintélyrombolás!) Ha a képviselő úr abban a tekintetben interpellált volna, ahogyan beszélt, akkor konkrét választ adhattam volna. Az a szöveg azonban, amelyről itt szó van, nem fedi a képviselő úr előadását, mert az egész hadirokkantügy kezelésére nézve mindazt, amit politikailag fel lehet hozni, r indokolatlanul méltóztatott interpellációjába bejegyezni, azt a konkrétumot pedig, amelyre kíváncsi lettem volna, mert kötelességem a kivizsgálás, méltóztatott ad hoc itt prezentálni. (Czirják Antal: Elő sem hoztam volna, ha nem provokálnak! — Egy hang jobbfelől: Ez nem mentség. — Kölcsey István: Tessék előhozni, majd reparálják! Arról nem is beszélek, hogy az összes hadirokkantak nevében nem tudom, milyen megbízatás alapján méltóztatott itt felszólalni, mert a hadirokkantak részéről megbízatást nem méltóztatott kapni. Akceptálom, hogy mint képviselő konkrét adatokat idehoz és én kérem ezeket a konkrét adatokat. (Egy hang a középen: Nem is volt a harctéren! — Czirják Antal: Negyvenhat hónapig voltam a harctéren!) Volt a harctéren, legyünk igazságosak. Kérem, hogy a konkrét adatokat méltóztassék hozzám juttatni, vagy itt rögtön átadni és én a legnagyobb készséggel kivizsgálom ezeket az adatokat, de ne méltóztassék esetleg egyes esetekből 169.000 hadigondozott számára elköny; vélni ezeket a kérdéseket, (vitéz Arvátfalvi Nagy István: Csak 60.000 a hadirokkantak száma!) Igen, de az összes hadigondozottak száma 169.000. Itt van nálam a konkrét adat. így lehet interpellálni és így hasznos interpellálni. Általánosítani, intézményeket megtámadni, például olyan kérdéseket felvetni, hogy azt a pénzt, amely a hadigondozottak számára rendelkezésre áll, állandósítsuk akkor is, ha százan vannak: erre nem vagyok képes és hajlandó, (vitéz Árvátfalvi Nagy István: Fel kell emelni a járadékot!) A járadékokat sem fogom felemelni; képviselőtársam itt érdekelt fél, ne haragudjék, ha nem fogadom el a véleményét. Mi annak idején az ország érdekeit szem előtt tartó megoldást csináltunk. A vitézségi érempótdíjról is beszélt a képviselő úr interpellációjában, de azt el méltóztatott hallgatni, — mert talán méltóztatott tudomással bírni róla — hogy éppen ennek a Háznak elődje határozta el az arany vitézségi érmesek és a nagyezüst stráfos kitüntetések honorálását. Nem látom be tehát, hogy miért aktuális ez a kérdés abban a pillanatban, amikor minden miniszter felelősségének tudatában hangsúlyozza, hogy az államnak ma ilyen kiadásokra nincs pénze. (Eckhardt Tibor: Vannak esetek, ahol a revíziót lehetővé kellene tenni! Csak erről van szó!) Kérem, a törvény értelmében minden harmadik esztendőben fel lehet vetni ezt a kérdést. (Eckhardt Tibor: De csak igényjogosultnál lehet!) Le kellett zárni, t. képviselőtársam! (Eckhardt Tibor: Ez a baj!) Le kellett zárni, mert ennek sem vége, sem hossza nem lett volna. A miniszternek jogában áll, hogy ha kellőleg alátámasztott kérvények jutnak hozzá, azoknak nyomán olyan döntéseket hozzon, amelyek az urak felfogásának is megfelelnek. (Payr Hugó: Erről van szó! — Eckhardt Tibor: Minden városban vannak hadirokkantak, akik annak idején kimaradtak és nem tudnak hozzájutni! Vagy okmányaik elvesztek, nem tudják igazolni; időközben tönkrementek! Itt muszáj valamit tenni! Nem kerülne sokba!) . illése 1936 február 19-én, szerdán. Elárulhatom, hogy amikor a végrehajtási utasítást kiadtam, akkor én megmondtam azoknak az orvosi közegeknek, akik ebben a kérdésben döntő szerepet visznek, hogy az abszolút jóakaratú eljárást kívánom, mert régi bajtársakról van szó. Azonban méltóztatnak nagyon jól tudni, — hiszen az urak tapasztalt férfiak — hogy egyes ilyen kérdések tárgyalásánál sokszor, — be tudnám bizonyítani — inkorrektségek is jelentkeznek; voltak olyan hadirokkantak, akik a háborúban sem voltak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Eckhardt Tibor: Tessék ezeket megbüntetni! — Fábián Béla: Közönséges csalás! Be kellene őket csukni!) Csak meg akartam említeni, hogy ez az eset is fennforog. (Eckhardt Tibor: Elhiszszük!) Voltak olyanok is, akik olyan fokban voltak, mondjuk, protekció révén, (Eckhardt Tibor: Csalók mindig voltak!) amely fokot ők nem érdemelték meg. így tehát csínján kell ezt a kérdést tárgyalni és nem azon a hangon, amelyen a képviselő úr —• még egyszer hangsúlyozom, mint bajtárs — elmondotta beszédét. Mi nem azért ülünk itt, hogy lázítsuk a társadalmi rétegeket, hanem, hogy gyógyítsuk a sebeket, a képviselő úr pedig majdnem minden felszólalásában — ezt merem őszintén mondani, úgy is mint bajtárs — mindig lázít. (Ügy van! jobb felől.) Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a viszonválasz joga. (Egy hang jobbfelől: Kérjen bocsánatot!) Czirják Antal: Igen t. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy fordítottt sorrendben válaszoljak. Mindenekelőtt a leghatározottabban visszautasítom, hogy én bármelyik felszólalásomban is lázítani kívántam. (Felkiáltások jobbfelől: Nem tud disztingválni!^— Egy hang a jobboldalon: Nem kívánt, de lázított! — Zaj. — Elnök csenget.) Mai felszólalásom során a miniszterelnök úr megmentette a helyzetet, mert látta, hogy a konkrét 'kérések felsorolásánál a túloldalon lévő igen nagyrabecsült melegszívű képviselőtársaim helyeseltek, tehát nem volt kívánatos — már tudniillik a Nep. szempontjából — megengedni azt, hogy tovább helyeseljenek. (Derültség és felkiáltások jobbfelől: Miért!?) Minden bizonnyal áll tehát az, (Zaj. — Egy hang jobbfelől: Már megint gyanúsít! — Elnök csenget!) hogy az igen nagyrabecsült egységespárti tagok, közül azok, akik a higgadtságnak, a komoly munkának a hívei, mindig csendben meghallgatnak engem, vannak azonban olyan türelmetlen urak, akik minden egyes beszédemet megzavarni igyekeznek. A dolog lényege az, hogy a miniszterelnök úr tárgyalt az érdekképviseletekkel^ de ha ennek a tárgyalásnak ez a hibás törvény volt az eredménye, akkor az az érdekképviselet nem állt hivatása legmagasabb fokán és nem volt annyi szíve, (Felkiáltások jobbfelől: Megint gyanúsít!) vagy mondjuk, nem működhetett közre megfelelőképpen a hadirokkantak érdekeinek szolgálatábam. A miniszterelnök úr azt mondja, hogy »a pénzügyi határokat meg kell szabni. Nincs az az Összeg, amelyet ne lehetne előteremteni a hadirokkantak segélyezésére és én tudok is módot erre. Tessék az állás- és jövedelemhalj mozásekat miegszüntetni, tessék hozzánk fori dúlni, hogy fizessük ai hadirokkantaknak akár j jövedelmünk 10%-át, és én azt hiszem, minden I jóakaratú képviselőtársam meg fogja ezt sza-