Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-93

£48? Az országgyűlés képviselőházának t nelmi eseménnyel szemben bizonyos történelmi magaslatra helyezkedjék és több méltánylást, több történelmi megértést tanúsítson egy olyan eseménnyel szemben, amely egészen kétségtelenül nem lehet egy örökös büntetőjogi kategória, hanem egészen bizonyosan történelmi esemény és történelmi kategória és e szerint ítélendő meg. Teljesen meg tudom érteni azt a felfogást és azt a mentalitást, amely megnyilvánult például egy olyan, a történelemből ismeretes férfiúnak, mint Bismarck hercegnek egykori ki jelentésében, amely szerint az a Németország, amely az ő vagyonát elvenné, többé nem az ő hazája. Ismétlem, én ilyen mentalitásba is bele tudom magamat képzelni. Történelmi tény, hogy Bismarck herceg valóban nem jutott abba a helyzetbe, hogy ő ennek a — hogy úgy mondjam — hazafit nagyon jellemző gondolkodásnak és felfogásnak konzekvenciáit »kénytelen lett volna levonni. De nagyon jellemző a történelmi dolgok megítélése szempontjából, hogy ha, Bismarck herceg nem is jutott abba a helyzetbe, hogy levonja azt a konzekvenciát, amelyet akkor egy ilyen esetleges eseményből levonni szándékozott, egyik unokája például már megérte azt, hogy Németországban olyan párt került uralomra, amely a nemzeti szocializmust vallja programmjának. (Gr. Festetics Domonkos: Az unoka is az!) Ha Bismarck unokája sem jutott abba a helyzetbe, hogy levonja azt a konzekvenciát, amellyel a nagyapa valamikor fenyegetőzött, akkor ez nyilván csak azért van így, mert azok, akik Németországban a nemzeti szocializmus programmjával uralomra kerültek, nem helyeztek súlyt arra, hogy azt a, programmjukat meg is valósítsák. Csak azért nem jutott Bismarck herceg unokája abba a helyzetbe, hogy az ő vagyonát szocializálják, vagy elvegyék. Egy törvényhozásnak azonban az a hivatása és a feladata, hogy a dolgokat a történelmi perspektívából is nézze és végeredményben számolnia kell egy törvényhozásnak azzal is, hogy a történelmet nemcsak a renegátok és nemcsak az elvi hitehagyottak csinálják, hanem az sokszor úgy alakul, hogy követelik annak a programmnak végrehajtását azokon, akik azt ígérték. A történelemben ugyancsak Bismarcknak, az előbb említett nagy államférfiúnak egyik kijelentése szerint meg lehet figyelni azt, hogy a forradalmak és az ellenforradalmak olyan gyakoriak, hogy ezektől voltaképen bizonyos legalitást megtagadni nem lehet. A forradalmak a történelem tartalmát alkotják és éppen azért Bismarck, a forradalmak ellensége volt kénytelen egy alkalommal elismerni azt, hogy a forradalmaktól a legalitást ilyen értelemben megtagadni nem is lehel. Azt hiszem, a törvényhozásnak ezek álapján az is egyik kötelessége, hogyha ezek a forradalmak vannak, akkor számoljon azzal és igyekezzék arra, hogy mind a forradalmakban, mind az ellenforradalmaknak nevezett forradalmakban minél kevesebb legyen az embert^lenség, a brutalitás és a véres bosszúállás. Mert minél több ezekben a forradalmakban a brutalitás, minél nagyobb, véresebb és esokönyösebb a bosszúállás, annál nagyobbak azok a tehertételek, amelyek az ilyen történelmi eseményekből a legközelebbi generációra származnak. Ez is egy szempont, amelyet figyelembe kellene venni. Ami már most az októberi forradalmat illetii, ma már ott tartunk, hogy a történetírók 3. ülése 1936 február 19-én, szerdán. közül számosan máris elismerték, hogy legalábbis a magyar munkásosztályt a háború sodorta ebbe a forradalomba. Abban a háborúban, amelyet ez a munkásosztály nem indított meg, amelynek nem ő volt a kezdeményezője, amelynek ő csak szenvedő alanya volt, abban csak vérezett, szenvedeti és a kínok-kínját volt kénytelen kiállani négy hosszú esztendőn keresztül. A háború összeomlása, ennek az összeomlásnak ismert körülményei voltak azok, amelyeknek alapján az, ami októberben történt, bizonyos történelmi távlatból nézve, igenis törvényszerűnek látszik. Törvényszerűséggel kellett, hogy következzenek azok az események, amelyek Magyarországon 1918 októberében bekövetkeztek. Azt mondottam, hogy számos történetíró áll már ezen az állásponton. Abban a helyzetben vagyok, hogy a legújabb tanuk egyikét idézhetem. Idézem önök előtt Gr atz Gusztáv t. képviselőtársunknak legújabban megjelent könyvét, »A forradalmak kora« című könyvét, amelynek egyik részlete így szól (olvassa): »A háború elvesztése, a Németországgal való szövetség felbontása, a teljes megadással egyértelmű békeajánlat, a monarchiának a csehszlovák és délszláv tartományok elszakadása folytán beállott felbomlása, Ausztriának szembefordulása a császárral és az előkészületek a német-osztrák köztársaság kikiáltására valóságos kábultságot teremtettek, amelyben azok, akik a forradalom elfojtására intézkedéseket tehettek volna, teljesen elvesztették a fejüket, nem láttak már szilárd pontot, amelyre támaszkodhattak volna... stb.« Száz és száz ilyen bizonyítékot tudunk már felsorolni arra vonatkozóan, hogy azok az események, amelyek akkor októberben bekövetkeztek, mint mondottam, ilyen értelemben bizonyos törvényszerűséggel következtek be és mérhetetlen mulasztás, történelmi be nem látás és történelmi vakság kellett ahhoz, hogy évtizedek multán is elzárkózzunk az elől, hogy ezeket a dolgokat, egy bizonyos történelmi magaslat óól, bizonyos történelmi megértés alapján méltassuk és vegyük figyelembe. Azt lehet mondani, hogy 1918 októberében az igazság az volt, hogy az ország munkásosztályát valósággal cserbenhagyta mindenki. Az ország munkásosztálya volt az, amelynek valósaggal nyakábaszakadt mindaz az összeomlás, mindaz a törmelék, amelyet a négy és félesztendős háború okozott. Erre vonatkozólag is számtalan adatot lehetne felsorolni. Ebbői a könyvből is rámutathatnék arra, hogy a munkásosztály 1918 októberében senkit sem kényszerített arra, hogy a forradalomhoz csatlakozzék. Azt hiszem, jellegzetesebb példát mér nem tudnék megemlíteni, mint azt, hogy napokkal 1918 október 31-ike előtt a rendőrség, a budapesti főkapitányság egésze, talán az egyetlen főkapitány személyének kivételével, önként csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz, az októberi forradalomhoz. A munkásosztály nem kény szeri tett senkit, nem követett el erőszakot. Ilyet elkövetni senkivel szemben nem is akart, mint ahogyan egészen kétségtelen az is, hogy az októberi forradalomnak későbbi fejlődési folyamata is történelmi szempontból egészen elkerülhetetlennek látszik. Konzervatív írók, minden irányzatú történészek megállapítják, hogy a forradalomban a a munkásosztályt végeredményben az a törekvés vezette, hogy valahogyan meg-