Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

Az országgyűlés képviselőházának 90. beavatkozás, szerzett jogok elkobzása. (Mozgás a jobboldalon.) Nem tartom tehát noli me tangere-nek a különböző villamostársaságok maján jogi szerződéseit sem. Nagyon szükségesnek és célszerűnek tartanám ennek a villamos-rabszolgaságnak megszüntetését. Ha a miniszter úr is ezen az állásponton volna, azt hiszem, megtalálná a módját annak, hogy ezt a tarifareviziót keresztülvigye. Én is a villamosítás álláspontján vagyok, amint mondottam, de ezt nem tartom gyorsan keresztülvihetőnek. Addig is azonban, amíg ez megtörténhetik, azt hiszem, meg kellene találni a módját annak, hogy ezeket a terhes szerződéseket a fogyasztók javára revízió alá vegyék és valamiképpen egy kis mérséklésre intsék vagy szorítsák ezeket a vállalatokat. Egyes esetekben maguk a fogyasztók próbáltak védekezni. Megtörtént Újpesten, de megtörtént a Belvárosban is; még a fővárossal szemben is szükségesnek látta a Belváros kereskedővilága, hogy ellenállást fejtsen ki és néhány napig igenis láttuk az előkelő belvárosi üzletek kirakataiban a gyertyafényt a villanyfény helyett. (Esztergályos János: A vidéki városokban is.) így volt a vidéki városokban is. Valamennyi kis eredményt el is értek, mert valami kis közeledés történt a vállalat részéről a fogyasztók javára. Még olyan országokban is, ahol a magánjogi szerződéseket és a tulajdonjogot nagyobb tiszteletben tartják, mint Magyarországon, van rá példa, hogy az energiagazdálkodás terén, a villamosítás terjesztése érdekében, igenis belenyúltak ebbe a magánjogi kérdésbe. Franciaországban — hogy csak egyet említsek — az 1935. évi július 16-i törvény nagyjelentőségű módon nyúl bele az áramárak alakulásába. Elrendeli, hogy minden villamoselosztó-vállalatnak legalább háromféle árszabást kell bevezetnie és pedig egy egyárast, egy háztartási árszabást és 2000 lakosnál nagyobb községben egy szabványfogyasztásút. A közép egységár azonban egyik árszabásban sem haladhatja túl a következő maximális árakat — mondja a francia törvény — (olvassa): »Párizsban világítási áramár 34 fillér kilowattóránként, ipari erőátvitelben 22-05 fillér, 80.000 lakoson felüli községekben a világítási áram ára 35 fillér, az iparié 25 fillér, a 40— 80.000-ig terjedő lakosú községekben a világítási áram 38, az ipari 25, a 20—40.000 lakosú községekben a világítási áram 38, az ipari 27, a 15—20.000 lakosú községekben 39, illetőleg 29 04, a 2000—10.000 lakosú községekben a világítási áram 41 fillér, az ipari áram pedig 34. A 2000 lakosnál kisebb községekben a világítási áram ára 42—54 fillér, az ipari pedig 38 05-ig terjed.« Az árammérő bérét is szabályozza ez a francia törvény. E szerint a 2000 lakosnál nagyobb községben a 05 kilowattórához csatolt érték alatt 34 fillérnél nem lehet több, a 2000 lakosnál kisebb községekben pedig 39 6 fillérnél nem lehet több az árammérőórák bérleti Ha ezekkel az árakkal összehasonlítom a Tröszt és a Phöbus árait, akkor 70, 80, 90, 100 és 120%-os túllépést is látunk ezekkel az árakkal szemben. Egészen természetesen szembe fogják állítani ezzel azt, hogy Franciaország TI agy ország, gazdag ország, ott sokkal szélesebbkörü a fogyasztóközönség. Ezt azonban mind figyelembe véve sem volna szabad ilyen nagy eltérésnek lennie, mert ezzel szemben viszont az áll, hogy az előállítási munkaerőérték Magyarországon talán a fele, talán még kisebb ülése 1936 február 13-án, csütörtökön. 379 része annak, mint amennyi Franciaországban. A francia munkabérek kétésfélszer akkorák, mint a magyar munkabérek, tehát itt valahogyan ekviparálódik az olcsóbb, fejlettebb és tágas fogyasztás a munkabérek differenciájánál. Én tehát nem látom lehetetlennek, sőt kérem is a miniszter urat, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel és próbáljon valamit tenni, a magánvállalatoknak kiszolgáltatott fogyasztók javára és azok érdekében. Tudomásom szerint most is egy egész csomó szerződés van elbírálás alatt és vár jóváhagyásra a minisztériumban. Annyit mindenesetre meg kellene tenni, — még a magánjogba sem kellene belenyúlni és meglévő szerződéseket sem kellene felforgatni — hogy a kormány csak olyan szerződést hagyjon jóvá, amely összeegyezteti a vállalkozás és a fogyasztás érdekeit, amely szerződés tehát kielégíti nemcsak a vállalkozást, hanem a fogyasztókat is. Ez egészen könnyű és egészen egyszerű volna. Igaz, hogy ez az érdekeltség kisebb része. A nagyobb résznél valóban szükséges volna ez a magánjogi beavatkozás, de^ azt hiszem, ha nagy rétegek érdekeiről van szó, akkor ettől sem volna szabad visszariadni. T. Ház! Ezt a jelentést a kérdés nagy horderejénél fogva nem tartom arányosnak. Éppen azért tettem az előbb azt a megjegyzést, hogy nagy kérdésről kis jelentés szó. Remélem, hogy ha az ipari minisztérium egy kicsit idősebb lesz és jobban belemélyed a dolgokba, néhány esztendő múlva majd talán sokkal jobb, terjedelmesebb, megnyugtatóbb, határozottabb jelentést fog nyújtani és ezzel arányban lesz az a tevékenység is, amelyet az energiafejlesztés és terjesztés terén ki fog fejteni. Ez a jelenté« nem kielégítő, azért sajnálatomra nincs módomban azt elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A miniszter urat illeti a szó. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A jelentés ellen felszólaló t. kénviselőtársaim kritikája tulajdonképpen két kérdésben csúcsosodott ki. Az első kérdés az volt, hogy a jelentés nem tartalmaz konkrét, részletes programmot a villamosítás továbbfejlesztésére. A másik pedig az volt, hogy a jelentés nem tartalmaz javaslatot a villamosításnak állami kézbe való vételére. Méltóztassanak megengedni, hogy e két felvetett kérdésre megadjam a választ. Ami az első kérdést illeti, — amint a jelentés is mutatja — én ebben a jelentésben arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a törvény intencióinak és a mai közgazdasági és általában a világgazdasági helyzetnek is megfelelően helytelen lenne az ország villamosításáról konkrét terveket előterjeszteni, mert azok megvalósítása biztosítva nincs, de másrészt a törvény intenciói sem tartalmazták azt, hogy ez a jelentés egy konkrét részletes villamosítási terv legyen, illetőleg ilyet foglaljon magában, hanem csak tájékoztató jelentés a parlament részére, azokról az irányelvekről, amelyeket a jövőben a villamosítás tekintetében követni kell. Tettem ezt abból a tapasztalatból is, hogy mindenütt a fejlettebb ipari államokban, ahol ilyen konkrét villamosítási terveket készítettek, arra a meggyőződésre kellett jutniok, hogy az ilyen tervek készítése nem célszerű, mert egy olyan folytonos folyamatot, mint a villamosítás, amely évről-évre újabb problémákat vet fel a közgazdasági élet és a technikustár-