Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-77

2 8 Az országgyűlés képviselőházának megvalósulni, az a szerény reménység, sem válik valóra, amelyet ehhez a törvényjavaslathoz a kormány fűzött. Ez pedig nagy kár és igen nagy veszedelem is. Hiszen már a bizottsági jelentés első oldalán, első bekezdésében azt olvassuk, hogy itt voltaképen a nemzeti életnek valóságos (eleven szükséglete keresett kielégülést, amelynek elhalasztásába vagy megoldatlanul hagy ás áb a a nemzeti élet >nem tudott (belenyugodni. De nem csak azt lehet mondani, hogy a nemzeti élet eleven szükségletéről van szó, — és ennek az eleven szükségletnek 'megfelelően kellett volna egy olyan hitbizományi törvényjavaslatot terjeszteni a Ház elé, amilyen a mai szükségleteknek megfelel — hanem azt is leibet mondani, hogy ia nemzet, az egész ország, az egész nép eleven köztudata azt jelenti, hogy egy ilyenfajta törvényjavaslatra lett volna szükség. Ennek az országnak a népe és különösen szegény népe olyan hitbizományi törvényjavaslatot várt volna, amely iszámol az ország szegény népének azzal a közmondásossá vált földéhségével, amely a magyarországi nyomorúságos mezőgazdasági viszonyok kölvetkezitében (Ügy van! a szélső&aloldalon.) százszor és ezerszer indokolt és valóban köztudatot, közfelfogást jelent. A parasztnak ez ,a közmondásos földéhség© az, aminek eleget kellett volna tenni és amivel számolni kellett volna egy ilyen törvényjavaslat keretében. (Farkas István: Addig nem is lesz nyugalom, amíg azok nem jutnak földhöz!) Ez a földéhség az, amely a mi időnknek, a 'mi korunknak valósággal uralkodó kérdése és ennek a kérdésnek (megoldása érdekében várt volna az ország közvéleménye különösen ia hitbizományi törvényjavaslat keretében is valamelyes igazi reformot, valamelyes igazi újítást, amely az ország népe érdekében való. T. Ház! Ez a probléma az ország uralkodó problémája. íróik, iszák emberek, politikusok, mindenki, aki az ország dolgával igazán komolyan foglalkozik, egyetért abban a megállapításban, hogy ennél sürgősebb és égetőbb problémája alig van az országnak. Szakírók, történészek könyveinek — elővehetjük akár Marczalit, akár Aesádyt, akár más valamely történetírót — minden lapjáról ezek a megállapítások szólnak felénk. Olvashatjuk az újalbb, a fiatalabb íróik dolgait, Matolcsy Mátyás t. képviselőtársunk írásait vagy másokét, minden betűjükből az a meggyőződés, az a lelkeket fanatikusan égető és foglalkoztató probléma szól hozzánk, hogy ebben a kérdésben, a kötött birtok és a nagybirtok reformja kérdésében ütött a tizenkettedik órája annak, hogy valami komoly elhatározás, komoly változás és javulás történjék. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt lehet mondani, hogy ez a kérdés volt a mozgatója azoknak az újabb történelmi eseményeknek is, amely események már a mi generációnk, a mi nemzedékünk idejében zajlottak le. Ez volt a mozgatója az 1918-as eseményeknek is. (Egy hang jobbfelől: Az 1919-es eseményeknek!) Méltóztassék megengedni, hogy amikor ehhez az eltső évszámhoz jutok el, ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása kapcsán egyáltalában foglalkozhassam egynéhány ominózus évszámmal. Azt olvastuk a törvényjavaslat indokolásában, hogy az 1687 : IX. te volt az, amely a hitbizományokról szóló intézményt törvénykönyvünkbe iktatta. 1687-től több, mint 77. ülése 1936 január 22-én, szerdán. száz esztendő telt el, amíg a magyar törvényhozás valamelyes formában visszatért erre a kérdésre. Azt olvassuk azután, hogy az 1790. évi XLVII. te. alapján óhajtottak módosítást ezen a téren. Akkor azzal foglalkoztak, hogy nem kellene-e ezer jobbágytelekre korlátozni a hitbizományok nagyságát, terjedelmét. Száz esztendő után tehát idejutottak el 1790-ben. Amikor ez az évszám a szemünk elé kerül, lehetetlen nem emlékezni arra, hogy 1790 voltaképpen az az esztendő, amelyet a nagy francia forradalom esztendejének is nevezhetünk és azt hiszem, lehetetlen nem kapcsolatbahozni ezt az 1790-es esztendőt, ennek franciaországi eseményeit azzal a ténnyel, hogy végre a .magyar törvényhozás is ráemlékezett arra, hogy neki ezen a területen, a hitbizományok területén is valamelyes ' kötelezettségei, feladatai volnának; amely ráemlékezéshez valószínűleg hozzájárult az a ténykörülmény is, hogy Franciaországban 1790-ben, talán egy pár hónappal előbb, talán egy pár hónappal utóbb, mindenesetre ebben az időben úgy a hitbizományok, mint az egyéb kötött és egyéb nagyibirtokok kötöttségét rövid úton ugyan, de igen alaposan intézték el és szabadították fel. (Esztergályos János: Meleg szelek fújdogáltak Párizsból!) T. Ház! 1687-től máig, tehát 250 esztendő alatt azonban nem történt ezen a területen egyéb, vagy^ sokkal több, mint hogy lehetővé tette a törvényhozás azt, hogy köznemesek is alkothassanak és szerezhessenek hitibizom-ányt. 250 esztendőnek ez az eredmnéye, holott, — mint mondtam — köziben volt egy nagy francia forradaloim, közben lezajlott Magyarországon az 1848-as esztendő, amelyet szabadságI harcnak nevezünk, de amelyet közszájon forradalomnak is neveznek. Lezajlott az 1918-as esztendő, ^amelyet forradalomnak nevezhetünk, amelyet nevezhet az ellenforradalom lázadásnak, nevezhet bárminek, ez a tényen nem változtat, a tény megmarad,, hogy itt ez alatt a hosszú idő alatt nem igen történt semmi. 1919-ben, tehát az 1918-as események után, néhány hónappal az 5200. számú rendelet végre kimondja, hogy újabb hitbizományokat létesíteni nem szabad. Ha 250 esztendőnek ez az eredménye egy országban, akkor azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, hogy híres axióma, hogy a Bourbonok mindent elfelejtettek és nem tanultak semmit, valóban nemcsak a Bourbonokra áll, hanem megáll némely kormányzati rendszerekre is. (Surgóth Gyula: A kommunra állt ez! — Propper Sándor: Arról ne beszéljen, azt az önök uralma hozta létre! — Farkas István: A gyávaságuk hozta létre! — Ellentmondások és zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Ügy elszaladtak önök, mint a gyáva nyulak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Farkas István: A gyávaságuk hozta létre! Ezért maguk szégyeljék magukat, nem mi! — Zaj. Ellentmondások a jobboldalon.) Buchinger Manó: T. Ház! Mélységesen sajnálatos és mélységesen káros az ország legfontosabb érdekei szempontjából, hogy ezt a problémát az elmúlt kormányzatok annyira elhanyagolták és hogy ez a mostani kormányzat, amely magát re form-kormányzatnak nevezi, ugyancsak nem tudott egyebet és többet produkálni, mint amennyit ez az előttünk fekvő törvényjavaslat kifejez és jelent. T. Ház! A történelmi példák egész sokaságát fel lehetne hozni annak bizonyítására,