Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

374 Az országgyűlés képviselőházának 90. ülése 1986 február 13-án, csütörtökön. nyát veszi a villamosítás fejlődése és az 1929-es évet, amikor már teljesen a helyközi energia­szolgáltatásra térünk át. Az 1931—1933-as évek­ben tulajdonképpen már nagyobb villamosmű nem is létesült. A fejlődési adatokkal kapcso­latban meg kell, hogy említsem, hogy 1914-től 1917-ig nagyfokú hanyatlás áll be, amint az előbb említettem, éppen a háborús viszonyok­ból kifolyóan. 1929—1931-ben bizonyos fellendü­lés van, de érdekes, hogy már érezhető a bekö­vetkezendő gazdasági krízis előszele, lígy hogy 1931. után egy 6%-os apadás áll be, amelyet, sajnos, csak 1934 után tudtunk kiegyenlíteni és a villamosítás kérdését az ezelőtti állapotba hozni. Ennek a csökkenésnek azonban — nehogy félre méltóztassanak érteni — nemcsak kizáró­lagosan gazdasági okai vannak, hanem erre az időre esik az olcsóbb motorikus modern erők­nek, a fagázmotor oknak használata, azután a nyersolajmotoroknak fagázmotorokká való át­alakítása és bizony a gazdasági viszonyokkal kapcsolatosan a földmíves népnek a Házban oly sokszor tárgyalt nyomora, a propaganda hiánya, amelynél, sajnos, — mint a megfigye­lésekből kitűnik — még az olyan gazdák is, akik bevezettették esetleg ebben az időben a villanyt, bizony visszatértek a petróleumra, az olajra és a faggyúgyertyára. A még el nem látott területek villamosítása tekintetében sokkal nehezebb probléma előtt állunk, mert hiszen a jó, üzletileg rentábilis területek villamosítása tulajdonképpen már megtörtént. Ma még súlyosbodván a gazdasági helyzet okozta nehézségek, ez tulajdonképpen csak úgy képzelhető el, ha nagyobb községek nyolcan, tízen vagy húszan összeállnak s egy­egy bizonyos egységet képezve látnak hozzá a villamosítás fejlesztéséhez. Ezt azonban fel­tétlenül meg kell előznie egy nagy propagandá­nak és e nagy propaganda eredményeképpen lehet csak bizonyos vonatkozásban remélni a villamosítás fejlődését. Az olcsó mechanikus erőnek, az ipari decentralizáció egyetlen mód­jának kihangsúlyozásával, a mezőgazdasági termelés feldolgozásának racionalizálásával, a kisipar és a háziipar fejlesztésével, — mint ezt éppen említettem a svájci, lyoni és franciaor­szági példánál — cséplési, darálási, világítási, higiénikus eszközök gyártásával és ami a leg­fontosabb, sok iparágat foglalkoztató lehetősé­get kidomborítandó, a szerelési munkánál sok munkást, sok kisiparost foglalkoztatandó pro­pagandával lehet megindítani egy egészséges villamosítási fejlődést. Nem megvetendő szám még az a bizonyos bruttó bevétel sem, sem pénzügyi, sem nemzetgazdasági vonatkozás­ban, ha megemlítem, hogy körülbelül 100—120 millióra tehető az az összeg, amely a villamo­sításból mint bevétel befolyt. Mélyen t. Képviselőház! Az az ellenvetés, hogy a mi primer energiánk, amelyre ma tá­maszkodhatunk, a szén, bizonyos idő múlva el­fogy, komoly energiagazdász előtt nem bír súllyal és komolysággal, mert ha semmit sem változik a technika, ha semmit sem fejlődünk, akkor is jó száz éven felül elegendő barnasze­nünk és lignitünk van, amelyet primer ener­giaként a villamosítás terén felhasználhatunk. Mélyen tisztelt Ház! Az új villamosítással kapcsolatban meg kell még említenem és talán részleteiben ki kell emelnem néhány szempon­tot, a további fejlődés irányát megjelölendő. Az első szempont a bővítés szempontja, — mint mondottam — a második: bizonyos gazdasági egységeknek, bizonyos technikai kooperációs központoknak létesítése és a harmadik: új te­lepek létesítése. Ez akkor is szükséges, ha tulajdonképpen semmit sem fejlődik villamosításunk, mert­hiszen a természetes szaporodás, a természetes haladás, normális gazdasági viszonyokat felté­telezve, körülbelül 8—10%-ot. azaz számokban kifejezve, körülbelül 70—75 millió kilowatt­órát jelent. Energiatermelésünk primer eszköze itt elsősorban csak a szén lehet. A yízierő kér­dése, tekintettel arra, hogy nagyesésü vizeink alig vannak, számottevő problémaképpen^ nem említhető. Gázkútjaink elegendő gázzal és be­rendezéssel még nem rendelkeznek, úgyhogy ezeknek a primer energiáknak tekintetében számbavehetően elsősorban a szénre alapítha­tunk. Mármost a fejlődés vonala éppen eme adottságoknál fogva mi lehet? A különböző szénmedencéket összekötő vonal. Kezdem Pécs­nél, folytatom a Bakonynál, a Vértesnél, a Mátránál, a Bükknél. Ez az a bizonyos ener­giavonal amelynek mint primerenergia ter­melő- és lelőhelynek irányából Kell a magyar villamosítás további fejlődésének és fejleszté­sének fakadnia. A bővítésre vonatkozóan csak azt jegyzem meg, hogy természetesen csak ott lehet bőví­teni, ahol modern telepekről van szó, ahol ez rentábilis, gazdaságos. A technikai kooperáció­kat pedig az előbb vázolt szénmedence keretén belül a tartalékáram, csúcsterhelés nehézségei­nek áthidalása szempontjából és ezzel kapcso­latban az áram olcsóbbítása szempontjából kell feltétlenül bevezetni. Az egységesítés még egy célt szolgálna, amely nem megvetendő, még­pedig a villamosénergiával kapcsolatos szere­lési cikkeknek egy típusra való hozásával min­denesetre bizonyosfokú olcsóbbodást idéz­nénk elő. Végül jön a villamosítás fejlesztésével kap­csolatos legfontosabb probléma, a tarifapolitika. Itt, — mint az előbb elmondottakból méltóztat­nak látni — elsősorban a közüzemi vállalatok tarifapolitikájáról volna szó, másodsorban pe­dig a magánvállalatokéról. Azegyes' községek­nek, ha burkolt formában is, részvénytársasági alapon működő közüzemei tulajdonképpen nem azt a célt szolgálják, amelyet a villamosenergia­gazdálkodás, vagy tarifapolitika szempontjából az emberek várnának, mert merő üzleti alapra fektetve, elsősorban: a községi háztartások hiá­nyainak fedezését, vagy bevételeinek fokozását szolgálják, a magánvállalatokkal kötött magán­jogi szerződések pedig üzleti alapom köttetvén s a maguk egyéni üzleti érdekeit tartván sízem előtt, mindenesetre erősebb ellenőrzést és he­lyesebb tarifapolitikai kalkulációk bevezetését tesziik szükségessé. Ezzel kapcsolatban a jelentés kiemeli azokat a szempontokat, amelyeket egy egészséges ta­rifapolitika bevezetésével kapcsolatban köve­tendőknek tart: az új telepeknél, bővítéseknél, tartalékenergiaseolgáltatásoknál, de legfőkép­pen a fogyasztó-árammérőknél, ahol — hogy csak egy krassz példát említsek — Budapest szé­kesfővárosban csúcsterhelés esetén megesik néha az, hogy a 110 volt feszültségű áram leesik 90 voltra, ugyanakkor azonban az ampèrmeny* nyiség alig esvén, a mérő alig mutat valamivel kevesebbet, holott tudott dolog, hogy a feszült­ség esésével a fényerő hatványozottan csökken. Ezeknek biztosítása, számlázása és egyéb ilyen apró problémák azok, amelyek a villamosítás további fejlődésével kapcsolatosan megemlít­hetők. A tarifapolitikánál pedig elsősorban is

Next

/
Thumbnails
Contents