Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

372 Az országgyűlés képviselőházának 90. váró közbeszólására válaszolják. (Peyer Károly: Egy kis megjegyzéstől még nem kell úgy félni. — Esztergályos János: A kis nebántsvirág! -- Propper Sándor: Vitéz mimóza Imre! — Zaj és derültség.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. vitéz Martsekényi Imre előadó: T. Házi! Méltóztassanak megengedni, hogy mindenekelőtt minden félreértést eliminálandó, leszögezzem azt, hogy ez a jelentés nem állami villamosításról szól, hanem a magántevékenység köréből való villamosítást igyekszik támogatni és elősegíteni. Ez a jelentés nagy általános vonalakban hozza a Ház elé és tárja fel a magyar villamosítás problémáit és ha szabad magamat így kifejeznem, tulajdonképpen két részre tagozódik: az első rész feltárja a villamosítás mai állapotát, visszapillantást vet a magyar villamosítás múltjára, az 1880-as évektől kezdődőleg a mai állapotot leszögezve és ebből kiindulva két irányelvet szögez le a magyar villamosítás továbbfejlesztésére. Ezzel kapcsolatban számszerű kimutatásokat közöl az addig villamosított községekről, városokról, arányba hozva ezeket az ország lakosságával, úgyszintén a villamosítandó községek és városok számáról, szintén arányba hozva az ország lakosságával. Az 1888 óta létesített nagyobb erőműtelepek számát adja, azok fejlődését, teljesítőképességét és az Összes addig létesített erőműtelepek átlagos és összes teljesítő képességét kilowatt amperekben megadva.. Öszehasonlító statisztikát közöl, hogy a magyar állapotokról helyes konzekvenciát vonhassunk le a többi európai országok villamosításának számadataira, azokat fejkvótára, kilowattórára átszámítva, hogy így a magyar állapotokról helyes képet kaphassunk. Beszámol a még el nem látott területek villamosításának nehézségeiről, ismerteti a fejlődés irányait, egyrészt a telepek bővítése révén, másrészt a meglevő telepek technikai kooperációban való egyesítése révén, harmadsorban pedig, ami a legdrágább, új telepek létesítéséről számol be. Számszerű adatokat közöl továbbá a szabványosítás fejlődéséről, — célzok itt elsősorban a háromfázisú váltakozó, ötvenperiódusú áram bevezetésére és általánosítására. A fogyasztóközönség érdekeit szem előtt tartva kiemeli az eddig magánjogi szerződések alapján községek és vállalatok között létesült megállapodások divergens, helyenként, városonként és vármegyénként változó feltételeit, anélkül, hogy ebben egy egységes műszaki gondolatvezetés vagy irányítás érvényesült volna. T. Ház! Mindezeket az adatokat és mindezeket a szempontokat a jelentés táblázatokkal, grafikonokkal, diagrammokkal — mint ahogyan a közkézen forgo jelentés mutatja — és térképekkel igyekszik igazolni s e tényekből kiindulva igyekszik a villamosítás követendő irányelveit leszögezni. Röviden és összefoglalva, mielőtt a részletekre áttérnék, ez a jelentés tulajdonképpen a kezdeti stádium fejlődésadta nehézségeiben, zűrzavaraiban igyekszik öt évtized után végre valamelyes rendet teremteni, racionalizálni ott, ahol kell, rendszeresíteni, összevonni, egyszerűsíteni, ha kell egységesíteni, szigorúbban ellenőrizni, az egységárakat revízió alá véve szabványosítani és mindezek alapján kellő propagandával biztosítani a villamosítás fejlődését. Ez a tervezet, mint mondottam, csak általános és erre nézve az 1930-ban Berlinben tartott nemzetközi energia-konferencia már kiülése 1936 február 13-án, csütörtökön. mondta, hogy a villamosítás fejlődésénél nem lehet merev dogmákat megállapítani. Ez a villamosítás tényéből következik, mert hiszen napról-napra fejlődik a technika,, napról-napra fejlődik a villamosítás is. Nem lehet merev, dogmatikus kereteket megállapítva az embernek előre leszögeznie magát bizonyos elvek mellé, mert csak nagy általánosságban lehet megszabni^ azokat a nagy irányelveket, amelyek alapján a villamosítás fejlődését szolgálni óhajtjuk. Mint méltóztatnak látni, ez a jelentés tulajdonképpen négy részre tagozódik. Az első rész a villamosítás fejlődésének mai állapotát ismerteti és a mai állapottól a múlt felé viszszanézve ismerteti azt a majdnem félévszázadot, amelyről a magyar villamosítás szempontjából egyáltalában beszélni lehet. Az első törvényes intézkedés ebben az irányban az 1888:XXXI. te, amely — hiszen az idő mutatja, 1882-hen vagyunk — még igen keskeny mesgyén mozog, tulajdonképpen semmi más célt mem szolgál, mint a gyengeáramú berendezések, a posta, a távíró, a telefon védelmét, az erősáramú berendezéseket pedig akkoriban, úgy mint még^ ma is„ a magánjogi szerződések szabályozzák a községek és vállalkozók között. Mi sem természetesebb, minthogy ezek a magánjogi szerződések csak egy-egy helyi, vagy körzeti, vagy járási érdeket szolgálnak és nagyobb országos elgondolás vagy irányítás ezekben meg nem nyilvánul. Ellenőrzés tulajdonképpen csak a vagyonfelügyeleti hatóság részéről van abban az időben, de tervszerű irányításról, műszaki ellenőrzésről és felülvizsgálatról abban az időben még beszélni nem lehet. Jellemzi — röviden mondva — ezt a kort, bizonyos hézagos jogállapot és így a fejlődés bizony nehezen indul meg. A fejlődésnek a tulajdonképpeni lökést — ha őszintén meg akarom mondani— a háború adja laeg, mert a szénellátás nehézségeiből levont konzekvenciák vezettek minket a villamosítás fejlesztésének szempontjára. 1918-ban már a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium egy ismertető jelentést közölt a magyar villamosításról, majd 1919-ben született meg az első törvénytervezet a magyar villamosítás ügyében a villamos-energiának termeléséről, elosztásáról, vezetéséről és értékesítéséről. Ez azután hosszas tárgyalások folyamán 1922-ben újra tárgyalás alá vétetett. Sajnos, ennek kapcsán mindazok az előnyök, amelyék az első tervezetben benne voltak: állami segítés, támogatás, kamatgarancia, stb. töröltettek, indokoltatván az állam budgetáris helyzetével és a háztartási egyensúly biztosításának szükségességével. Mint méltóztatnak látni, ez a tervezet azután különböző retortákon átmenve, végül 1931-ben az előbb idézett 1931 : XVI. tc-ben látott napvilágot. Mielőtt azonban ennék részletezésére rátérnék, méltóztassanak megengedni, hogy mennyiségi vonatkozásban adjak képet a mélyen t. Háznak villamosításunk fejlődéséről és múltjáról. 1925-ben fejlesztő-telepeink összes teljesítőképessége volt 321.385 kilovoltamper, ami 1933-ig örvendetesen 670.750 kilovoltampèrre emelkedett. A fejlesztett villamios energia pedig 1925-ben összesen 460*2 millió kilowatt-óráról 1933-ban 722 millió kilowatt-órára emelkedett, ami egy fejenkénti 84 kilowatt-óra átlagot jelent Magyarországon. 1925-ben 336 község volt villamosárammal ellátva, 1934-ig ez a szám örvendetesen 1040-re emelkedett, ami