Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-76
Az országgyűlés képviselőházának 76. ülése 1936 január 21-én, kedden. 15 elvi szempontból a három és félmillió katasztrális hold kötöttforgalmú ingatlanra automatice fog érvényesülni, úgy, hogy a (kötöttségnek fenntartása, mellett foglal állást? E mellett az alapvető kérdés mellett azok a reformintézkedések, amelyek ebben a törvémyjavaslatban vannak, az én szememben alárendelt jelentőségűek, de ne higyje a miniszterelnök úr, hogy le akarom kicsinyelni, sőt, ellenkezőleg 1 . Ha már fenntartják a hitbizományokat, ezek a módosítások kétségtelenül bizonyos roódosí: tást, javítást hoznak, ha nem is szüntetik meg azokat a káros hatásokat, amelyek a hitbizo- j mányi intézmény lényegében fekiisznek. Csak egyet nem értek, hogy miért 'kellett itt a nyilvánosság előtt szerzői vitát folytatni Bethlen Istvánnal, hogy kinek a fiókjában maradt a hitbizományi javaslat, kié a bzerzői érdem. (Mozgás és zaj a baloldalon.) iSem értem, hogy miért volt szükség a 95. pont megfelelő szakaszában, büszkén, mint egyéni találmányt bejelenteni ezt a reformot, mint korszakos alkotást. Nem akarom lebecsülni a kodifikációs munkát, mert ha valaki, én igazán értékelni tudom azt a nehéz munkát, azonban mégis meg kell állapítanom, hogy ezekben a reformrendelkezésekben egyetlenegy önálló gondolat nincs. Ezek a reform intézkedések, amelyek itt foglaltatnak, t. miniszter úr, mind benne vannak a polgári törvénykönyv előkészítő bizottságának jegyző; könyvében, nem is beszélve a jogászegylet! értekezésekről, a szakirodalomról, amelyben számtalanszor feldolgoztattak, nem is beszélve Kenéz t. képviselőtársam könyvéről, ahol csak az alcímeken kell végigmenni, amelyekben ő a reformokat szükségeseknek tartja a hitbizományoknál, hogy ezeket az intézkedéseket részben megtaláljuk. (Kenéz Béla: De ott sem mondottam, hogy el kell törölni!) T. képviselőtársam nem mondta, hogy el kell törölni, ellenben olyan halálos ítéletet mondott a latifundiumok és hitbizományok fölött... (Kenéz Béla: Túlzásaik fölött!) hogy megállapításai alapján egy reformkormánynak haladéktalanul minden kegyelmi eljárás kizárásával végre kellett volna hajtania a halálos ítéletet. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Mózes Sándor: És a túlzásokat meg kellett volna szüntetni!) Állítom, hogy ha valaki összehasonlítja ezt a hitbizományi javaslatot az ezelőtt 40—50 évvel az akkori igazságügyminiszter elnöklete alatt folyt értekezlet jegyzőkönyveiben lefektetett indokolt, megvitatott reformgondolatokkal, akkor jogászi és politikai szempontból az ítélet nem ennek a javaslatnak javára fog kiütni. De egy bizonyos következetességet láttam a felvetett ideáknak és javaslatoknak szelektálásában: Például abban az 50 évvel ezelőtt lefolytatott vitában felmerült mindjárt egy kérdés, a hitbizományok alapításánál, hogy kit illessen meg a hitbizomány jóváhagyásának joga. És akkor, bár közjogi helyzetünk nem volt annyira prekárius, mint ma, az álláspont az volt, hogy a jóváhagyást nem a végrehajtó hatalom birtokosának, a királynak, hanem a törvényhozásnak kell fenntartani. Azt hiszem, ma még inkább indokolt ez a törekvés, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a meg nem koronázott király privilégiumot nem is gyakorolhatott, tehát hitbizományt sem hagyhatott jóvá. A logika szerint mai közjogi berendezkedésünkben igazán indokolt lett volna az a reform, amelyet akkor hangoztattak, amikor Szent István koronájával megkoronázott magyar király ült a trónon, hogy: a privilégium adományozása magának a törvényhozásnak tartassék fenn. Itt van a másik kérdés, az érdemnek a kérdése. Jogilag újra átvettük a közéleti érdem megkövetelését a hitbizomány alapításához, annak ellenére, hogy egyenesen elvetették az érdem kikötését olyan kiváló szaktekintélyek is, mint például Vavrik, akikre az igen t. miniszter úr a javaslat indokolásában hivatkozott. De legyen szabad egy másik száktekintélyre hivatkoznom, Tisza Istvánra, akit igazán nem lehet megvádolni azzal, hogy nein az evolúciónak, hanem a revoluciónak volt a híve, hogy nagyon forradalmár lett volna. Tisza István elvileg a hitbizomány mellett foglalt állást, de nyíltan megmondotta, hogy ha a hitbizományok alapításának megindokolására nem tudnak felhozni mást, mint a családi név fényének megőrzését, akkor ezért egyáltalán nem érdemes törvényt alkotni, az apparátust megmozgatni. Tisza István azt kívánta, hogy törvényben állapítsák meg a hitbizományok alapításának feltételeit, hogy ennélfogva mindenki számára nyitva legyen a hitbizomány alapításának lehetősége, aki igazolja, hogy mindezeket a feltételeket teljesíti. Tisza István tehát ugyancsak ki akarta^ kapcsolni a diszkrecionális elbírálás alá eső érdem kérdését. Én nem lelkesedem ezekért az indítványokért, mert én az eltörlés álláspontján állok, de ha valaki idehoz egy törvényjavaslatot, akkor indokolt lett volna, hogy ezeket az igen komoly, megfontolt ötleteket, gondolatokat kodifikálja. Vannak itt egyebek is. Itt vau az állampolgárságnak a kérdése. Abban nem volt élté; rés, hogy az állampolgárság elvesztése kizáró ok, az állampolgárság megléte pedig a privilégium alapja. Két irányban töri át ez a javaslat ezt az elvet: elejti az állampolgárságot akkor, ha olyan idegen állampolgár akar hitbizományt alapítani, akinek államában magyar állampolgár ugyancsak alapíthat hitbizományt; és nem tudom miért, — minden szakasz mellé oda kellett volna írni a konkrét hitbizományos nevét, akinek helyzetét megfontolva hozták a szakaszt — hozzáteszi azt is, hogy ott, abban az országban effektív hitbizomány légyen. Hát ha egy nemzet egy közjogi privilégiumot fenntart, akkor mi közöm van nekem ahhoz, hogy egy másik államban alapít-e magyar állampolgár hitbizományt vagy sem. Érdekem nekem az, hogy egy másik állampolgár más országban hitbizományt alapít? Erdekem nekem az, hogy egy magyar állampolgárnak más országban fennmaradjon a hitbizományal Hiszen nem arról van szó, hogy a hitbizományt elkobozzák, hanem arról, hogy megszűnik a hitbizomány, és a család összességének birtokába megy át. Még meghatóbb az a megértés, amellyel a Trianon által teremtett helyzetet veszi figyelembe a javaslat. Megállapítja, hogy nem veszti el az utódlásra való jogát a várományos, ha idegen állampolgár is, akkor, ha magyar állampolgárságát a trianoni békeszerződés következtében vesztette el. Eszembe jut az a sok szegény nyomorult tisztviselő, vasutas, (Ügy van! Ugy van! a baloldalon.) aki egy életen keresztül befizette nyugdíjjárulékát, de nem optait, mert esetleg volt egy kis háza, amelyet nem tudott otthagyni, vagy azt sem tudta,
