Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-84

Az országgyűlés képviselőházának 8Aelőzőleg két héttel, a miniszterelnök úr ezt a javaslatot a hitbizománytulajdonosoknak már bemutatta, mondván nekik: nem. kell félnetek, nem olyan komoly ez a reform. (Ellenmondások a jobboldalon.) En azt hiszem, t. Ház, hogy becsületes embernek becsületes reformtól soha sincs oka félni. Egy reformtól csak akkor kell félni, ha demagógia, egyoldalú pártpolitika és szakszerűséget nélkülöző dilettantizmus jelentkezik ezeknek a kérdéseknek a megoldásánál. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Kölcsey István: A Wolfnerek Polgáraiban! — Horváth Zoltán: Azok ott maradnak! — Dinynyés Lajos: Halljuk, mit csináltak!) Ha a t. képviselő úr keresztrejtvényeket akar feladni, ülés után szívesen megfejtem, de ne méltóztassék azt követelni, hogy itt 'a tárgyalás alatt fejtsem meg. (Derültség.) Éppen a kormánypárti propaganda, t még pedig a jelenlegi igazságügyi államtitkár úr vezetése alatt álló sajtó, hónapokon keresztül használta fel ezt a javaslatot két irányban is: bizonyos mértékig hangulatot csinálni a feudalizmus és az arisztokrácia ellen, azután a magyar múltnak egy korszaka ellen, amelyet ők ma már csak liberális korszaknak neveznek, elfelejtvén azt, hogy mit jelentett e nemzet számára Ferencz József korszaka. (Br. Berg Miksa: Ez igaz! Bárcsak most meglenne!) Mi ebben a propagandában soha részt nem vettünk és nem ás szándékozunk benne résztvenni, mert én, aki elsősorban falusi tömegeket, kisgazdatömegeket, paraszttömegeket óhajtok és fogok is mindenkor képviselni, (Helyeslés^ a baloldalon.) büszkén mondom itt ebben a Házban is, hogy a magyar úrra nemcsak szükség van, de, ha a magyar közélet dekadenciát mutat, azért mutat, mert a magyar úr maga nem tudta fenntartani elsősorban azt az értelmi és műveltségi színvonalat, amelyen az úrnak mindenkor lennie kellene. Urnák lenni nemcsak kaszinói fogalom, úrnak lenni nemzetgazdaságot jelent egy nemzet számára. Urnák lenni jelent megbízhatóságot, úrnak lenni jelenti az adott szó szentségét, jelenti az adott ígéretek betartását. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. Mozgás a jobboldalon. — Csizmadia András: Akkor tessék már egyszer úrnak lenni. — Taps a jobboldalon.) Csizmadia András igen t. képviselőtársamnak azt mondom:, hogy a magyar paraszt, a magyar kisgazda elsősorban úr volt mindig ebben az országban, mert szótartó volt. (Ügy van! Ügy van! a báloldalon. — Csizmadia András: De Dinnyés nem tartozott közéjük! — Dinnyés Lajos: Mi baja van velem folytonosan? — Zaj.) Azt, hogy úr-e valaki vagy sem

v nem az szabja meg, hogy cipőben vagy csizmában jár-e. Urnák lenni jelenti elsősorban a nevelést, (Ügy van! Ügy van! balfelöl)' nevelést, amely nem óhajtja a másét elvenni, nevelést, amely mértéktartással és mások véleményének megbecsülésével, komolysággal, áldozatkészséggel és kötelességtudással folytatja a maga mindennapi életét családjával és hazájával szemben. Ezt jelenti úrnak lenni. Es én, aki magyar kisgazdák házánál elég gyakran fordulok meg, sohasem éreztem azt, hogy nem velem teljesen egyforma nevelésű úrral állok szemben. Előfordult, hogy tanulatlan ember volt, de a nevelése úrnak a nevelése volt. Ha kezet adott valamire, arra mérget lehetett venni, hogy be is fogja tartani. A magyar paraszt legnagyobb erénye az, hogy az élet minden változatában úr, az élettel és a halállal szemben az úr bátor, becsületes, önzetlen magatartását tudja ülése 19SŰ február ú-én, kedden. 233 tanúsítani. (Mózes Sándor: Nem ismer úri huncutságot!) Amikor a magyar múlttal, az 1867 utáni Magyarországgal szemben hallunk sokszor nagyon nyers és nagyon meggondolatlan kifakadásokat, akkor meg akarom világosan mondani, mi a véleményünk nekünk Magyarországnak erről a koráról., Az bizonyos, hogy történelmünk egyetlen korszaka sem volt mentes hibáktól, tévedésektől, de történelmünk során mindenkor nagy nemzeti erényekről is tettünk tanúbizonyságot és ha az utókor az elődökről megemlékezik, illő, hogy az elődök érdemei, az elődök erényei iránt mutassuk meg azt a köteles tiszteletet, amelyet ők tőlünk megérdemelnek. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Saját történelmünknek, nem akarom ezt az erős szót használni, hogy meggyalázása, de értékeinek devalválása az, ha a nemzetnek egy ilyen hatalmas koráról — megmondhatjuk őszintén, fénykoráról — olyan hangon hallunk általában, még pedig hivatalos és félhivatalos formában nyilatkozatokat, amelyek ennek a magyar történelmi múltnak igazságos megítélését nem jelenthetik. Mi volt tulajdonképpen őseinknek feladata, amikor 1867-ben végre a nemzet a maga önálló életét, legalább is részben, berendezhette. Â törökdúlás óta ez a nemzet sohasem heverte ki azt az időveszteséget, azt a vérveszteséget, azt a kulturális veszteséget, amelyet a 150 esztendős török megszállás itt jelentett. 1867 utáni elődeinknek valósággal országot kellett itt építeni, utakat, hidakat, vasutakat, ármentesí'tést, hitelszervezetet, iskolákat, ipart, fővárost. Máról-holnapra kellett óriási nagy feladatokat megoldani, amelyekre ma már sokan azért nem gondolnak, mert ami megvan, annak a hiányát máj nem érezzük. Egy primitív, elmaradt, szegény, szerencsétlen országból kellett 1867 után egy európai értelemben vett művelt országot teremteni. (Kölcsey István: Ugy van, ezt elismerjük!) Valljuk be, talán kicsit rohamos volt ez a fejlődés, talán nem mindig volt szerves a fejlődés, és éppen azért néha gyom is keveredett a gyorsan, gomba módjára növő intézményeink közé, amelyeket ez a korszak teremtett, de Ferenc József kora kétségtelenül fénykora volt ennek a nemzetnek, (Helyeslés és taps a baloldalon. — Zaj a jobboldalon.) amely előtt tisztelettel, kalaplevéve kell minden magyar utódnak meghajtani az elismerés zászlaját. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Természetesen voltak hátrányai, voltak hibái is ennek a korszaknak és ha valaki, éppen én érzem magam bizonyos mértékig hivatva, hogy ezekről a hibákról beszéljek, mert ezeket a hibákat éppen azon a téren követték el, ahol a magunk politikai elgondolása szerint mi keressük azokat a megoldásokat, amelyek ma még, sajnos, nincsenek meg. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) T. Ház! Országot építettünk, de nagyon gyakran megfeledkeztünk népünkről. Sohasem fogom elfelejteni azokat a bölcs szavakat, amelyeket régebben egyszer már idéztem itt a Háziban. Amikor a Talbot-centrale építkezésére felügyelő angol mérnökkel hosszasan együtt utaztam, a végén azt mondta nekem ez a mérnök: »Uram, maguk egy olyan gyönyörű centrálét építettek,, amilyen nincs a brit birodalomban, de én most három hétig ott voltam