Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-84

Az országgyűlés képviselőházának 8A. Bethlen István gróf felvetette azt a kérdést, hogyan lehetne Magyarországon az agrártermelésnek olyan módját meghonosítani, amely mellett ne öt vagy tíz vagy húsz holdra legyen szüksége egy kisgazdának ahhoz, hogy a földiből meg tudjon élni, hanem mint Hollandiában, két-három holdra. Ezt csak akként lőhet elérni, ha a magyar kisbirtokososztályt megtanítják jobban gazdálkodni és megtanítják arra, miként kell intenzíven gazdálkodni. (Rácz Kálmán: Hát a piac?!) Magyarország agrárállam t. Képviselőház és méltóztassék megállapítani, — én Budapestkörnyéki képviselő vagyok, látom a helyzetet — mi az oka annak, hogy 'az agrárállamban a zöldségkertészek még mindig bulgárok? (Friedrich István: Megélnek két holdból!) Miként lehetséges az, hogy Budapest környékén a bulgár kertészek 100—150 pengő bért fizetnek egy hold föld után és annak ellenére, hogy ezt a horribilis bért fizetik és hogy súlyos adókat fizetnek, mégis gazdagodnak? Talán jó volna .a magyar kisgazdatársadalmat is megtanítani az intenzív gazdálkodásra és talán szükség volna arra, hogy a magyar mezőgazdaságot megtermékenyítsük, hogy ne úgy legyen, mint ma, amikor egy magyar mezőgazda, ha kölcsönt akar felvenni, szaladgálhat Ponciustól Pilátusig és mégsem tud pénzhez jutni, hanem talán a földbirtokpolitikai javaslatok során arról is kellene gondoskodni, hogy miként lehetne a magyar földbirtok hitellehetőségeit ismét helyreállítani, de néni a védett birtokok intézményével, nem akként, hogy a földbirtokos a jövendőre vonatkozólag már azért se legyen jó egyetlenegy fillérre sem, mert az előző adósságok kérdése sincs rendezve. Ne úgy méltóztassék gondolni ezeknek az agráradósságoknak a rendezését, hogy egy szép napon vegyünk spongyát és töröljük, le az adósságokat, hanem talán arról is kellene gondolkodni, hogy azokat, akik nem tudják adósságaikat fizetni, úgy lehetne tehermentesíteni, hogy földjeik egy részét telepítési célokra átadnák azoknak, akik ezeket a földeket meg tudják fizetni, például azoknak a magyar kisgazdáknak, akik megfelelő tőkével rendelkeznek ilyen földek vételére. Makkai t. képviselőtársam felvetett még egy nagyon érdekes és nagyon aktuális kérdést. Azt kérdezte, mi lehet az oka annak, hogy a magyar gazda — még a tízholdas gazda is — a helyett, hogy örülne a maga önállóságának, gazdasági cselédnek kívánkozik. Mielőtt a feleletet a magam részéről erre a kérdésre megadnám, legelsősorban meg kell állapítanom, hogy Makkai képviselőtársamnak ebben a tekintetben teljesen igaza van, amennyiben tényleg sok tízholdas kisgazda szívesen kívánkoznék gazdasági cselédnek. Ennek oka pedig, t. képviselőház, azs, amit általában a magyar társadalomban tapasztalunk. Nem méltóztatik észrevenni, hogy a magyar ifjúság — sokszor a képzett és tanult ifjúság is — mennyire törekszik 80 és 100 pengős állások után, mert fél az élet küzdelmeitől, fél attól, hogy önálló exiszteneiát alapítson, inkább megelégszik a 80 vagy 100 pengős állással. A magyar gazdát, a, magyar kisbirtokososztályt is megfertőzte a magyar intelligens^ társadalomnak ez a betegsége, a hónap elsején megkapott fizetés utáni vágy (Eckhardt Tibor: Ez a hibás közoktatás következménye! Hibás iránya van közoktatási rendszerünknek! — Mózes Sándor: A hibás adóztatás!) s legyen bármilyen kevés az a fixum, csak fixum legyen, (Egy hang bal felől: ülése 19 Sß február U-én, kedden. 225 Es nyugdíj!) csak tisztviselő lehessen ő, köztisztviselő, magántisztviselő, vagy bármi másféle. A másik ok pedig, amellyel t. képviselőtársamnak felelni óhajtok, az, hogy sajnos Magyarországon egyik oldalon éppen az adópolitika következtében, a másik oldalon pedig a nem kifogástalan gazdaságpolitika következtében 5—10 holdas gazdaságból a magyar kisgazdának családjával együtt megélnie nagyon nehéz, (Csizmadia András: Nem lehet!) vagy nem lehet, ahogy Csizmadia András képviselőtársam mondja. Ha pedig nem lehet, akkor változtatni kellene azon a gazdaságpolitikán, amely ezt eredményezte és új lehetőségeket kellene keresni az ország külkereskedelmének útjain; de megint nem akként, hogy azokat a helyeket, amelyeket a magyar kereskedelem felkutatott és nagynehezen megmunkált a magyar kivitel számára, egyszerűen átutaljuk a Hangyának, vagy pedig egyéb szövetkezeteknek. Mert mi a következménye ennek? Az, hogy egyideig sikerül ezeknek a szövetkezeteknek a kereskedelem által felkutatott piacokat megtartani, azután pedig egyszerre kiesnek ezekből a piacokból. (Antal István: A piacokat az állam szerzi! — Rassay Károly: Az állam teszi lehetővé, de nem ő szerzi!) Abban az esetben, ha az állam szerzi a piacokat, akkor tisztelettel kérem egyik oldalon ennek a kisgazdatársadalomnak az érdekében, hogy méltóztassék több és jobb piacot szerezni, a másik oldalon pedig méltóztassék olyan politikát folytatni, amely mellett a már megszerzett piacokat meg lehet tartani. (Rassay Károly: Harmadszor: akkor ne tessék 70.000 pengős fizetéseket adni!) Hogy mindez hova visz, legyen szabad felemlítenem, hogy éppen tegnap játszódott le előttünk egy jelenet, amely valósággal forradalmi volt és f amely a kispolgári társadalom igen kitűnő részének, a magyar húsiparosságnak a feltámadása volt az ellen a szövetkezeti politika ellen, amely nemcsak a nagykereskedelem, hanem a magyar feldolgozó ipar szájából is kiveszi a kenyeret. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) S itt az a tiszteletteljes kérdésem, mit keres a Magyar Köztisztviselők Szövetkezete a magyar sertés feldolgozása körül? Ahogy a hentesek nem akarnak államtitkárok lenni, úgy az államtitkárok se akarjanak hentesek lenni. (Rassay Károly: Nincs kizárva! — Kölcsey István: A,hitbizományi javaslatról méltóztassék beszélni-) Hogy lássa t. képviselőtársam, hogy menynyire nagyrabecsülöm és teljesíteni kívánom óhajait, tényleg rátérek a hitbizományi javaslatnak olyan pontjára, amelyről azonban semmi jót a világon mondani nem tudok és pedig rátérek a kishitbizományok* kérdésére. Képviselőtársaim már tizenöt esztendeje állandóan előadásokat tartanak itt a Házban nekünk a magyar nép lelkéről, a magyar nép sajátos természetéről, amely sajátos természet azonban mindig mást kíván a képviselő urak felfogása szerint, mint a mi felfogásunk szerint a józan ész. (Rassay Károly: Mert mindig azt kívánja, amit a kormány kíván!) Nekem hitem és meggyőződésem, hogy a magyar nép sajátos természete mindent kivan, csak a kishitbizományokat nem kívánja. Meg vagyok róla győződve, hogy ha a magyar népet nem is titkosan, hanem nyíltan megszavaztatnák arravonatkoizólag, hogy óhajt-e kishitbizományokat, legyenek meggyőződve t. képviselő-