Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-82

190 Az országgyűlés képviselőházának 82 könyve tartalmával, amelyet mi az egyetemen valamennyien tanultunk, abból vizsgázni volt szerencsénk s amelyet ezért meglehetősen jól ismerünk. Ne tessék tehát azt a beállítást adni, hogy Kenéz Béla képviselőtársunk most más álláspontot foglalt el, mint akkor, mert vele vitába szállni ennek a kérdésnek terén igen nehéz feladat amúgyis. A legfontosabb momentum, amelyet a képviselő úr kifejtett, az, hogy a kis hitbizományok terén nem tartja megengedhetőnek, hogy a közigazgatás bármiféle funkciót végezzen, mert a közigazgatás szerinte annyira át van itatva politikai elemekkel, hogy az igazságot nem tudja objektív módon szolgálni, tehát minden ilyen dolgot a bíróságokra kell bízni. Ha mi 15 esztendő óta, az ellenforradalmi rendszer megalkotása óta folyton abban a mentalitásban élnénk, hogy a közigazgatás csak a mindenkori kormányok végrehajtója, hogy tehát benne semmit bízni nem lehet, akkor ma már a legegyszerűbb közigazgatási eljárás is a Kúriáig menne fel. viszont félelmében, hogy mit fog vele a közigazgatási hatóság majd tenni, mindenki ideggyógyintézetbe kerülne. (Fábián Béla: Kérdezze meg Gömbös Gyulát, amikor a paksi kerületben csendőrök kísérték!) T. Ház! A hitbizományi törvényjavaslat vitájának eddigi folyamán a legtöbb szónok részletesen foglalkozott a hitbizományok keletkezésének történelmi .körülményeivel, majd a történelmi és jogi kérdéseken kívül elsősorban a gazdasági rész érdekelte a szónokokat: az a kérdés, vájjon ez a törvényjavaslat az agrárdemokrácia terén, továbbá a földmegoszlás területén, mint hatást, mit fog magával hozni? Ezekben a kérdésekben ós a javaslat érdemét illetően igen sok értékes és megszívlelendő felszólalás hangzott el s meg kell állapítanom, hogy azokat az aggályokat, amelyek a törvényjavaslattal szemben felvethetek, úgy az ellenzéken, mint a kormánypárton egyforma őszinteséggel mondották el idáig. Ezekhez szintén nincs hozzátennivalója az embernek, amikor, mint késői szónok jut sorra egy javaslat vitájában s a parlamentarizmus egyik Íratlan házszabályának azt tartja, hogy amit előtte már részletesebben és magasabb nívón elmondtak, azt ne igyekezzék mégegyszer ismételni. Ezért a törvényjavaslat lényeges pontjaival, amelyeket pártom képviselői már megbíráltak, nem kívánok részletesebben foglalkozni, csupán álláspontom leszögezése végett vagyok bátor kijelenteni, hogy az én elvi álláspontom eredetileg az volt, hogy a hitbizományokat teljes egészükben fel kellene szabadítani. Belátom azonban azt, hogy ez a liberális korszak reformja kellett volna, hogy legyen, a 67-^es Magyarországé, amikor az osztrák-magyar monarchiának védett gazdasági területében megvolt az agrármunka nyugodt lehetősége, amikor védett piacunk volt s Amerikától és az orosz gabonától meg voltunk védve és amikor a földnek konjunktúrája emelkedőben volt. Ha ezt a reformot a liberális korszak nem tudta végrehajtani, noha éppen a liberalizmusnak alapdogmája embereket, gazdasági egyedeket nevelni és függetlenné tenni, a megkötöttségtől, iaz évszázadok óta élő privilégiumoktól felszabadítani, akkor ma, amikor már az európai fejlődés erősen revízió alá vette gazdasági szempontból azt, hogy mi az a mérték, ameddig valakit szabaddá és függetlenné lehet tenni, hogy meg tudja magát védeni a világválságtól: még sokkal inkább . ülése 1936 január 30-án, csütörtökön. meggondolandó ennek a reformnak sorsa, mint ezelőtt évtizedekkel lett volna. Eme elvi álláspontom mellett nagyon helyeslem azt, hogy sikerült elérni, hogy a hitbizományok szabadíttatnak fel, mint ahogyan ez az eredeti javaslatban volt, végül pedig a kishitbizományok alapításának rendszerét, főleg nemzetiségi területeken és megfelelő számbán, szükségesnek, helyénvalónak és indokoltnak tartom. T. Képviselőház! E megjegyzések után ki kell jelentenem, hogy ez a törvényjavaslat az én felfogásom szerint meglehetősen konzervatív éis lehetett volna ennek sokkal radikálisabb és azt hiszem, szerencsés lehetőségekkel összeegyeztethető módon radikálisabb színezetet is adni. Mindazonáltal a törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm, mert fontos lépésnek tartom annak az agrárevulóeiónak terén, amely elindulhat az útján, ha az agrárfejlődést nemcsak egy szempontból nézzük, ha a hitbizományoknak felszabadítását nemcsak az agrárdemokrácia terén tekintjük sorsdöntő dolognak, hanem azt több más törvényjavaslat is követni fogja. Ebben az évben a képviselőház két fontos törvényjavaslatot tárgyal, amelyek mindegyike a földkérdéssel foglalkozik: az egyik a hitbi; zományi reformról, a másik a telepítésről szóló törvényjavaslat. A hitbizományi reformnak tudjuk, mi a rendeltetése. A telepítésnek felfogásom szerint az kellene, hogy rendeltetése legyen, hogy a 15 év előtti Nagyatádi-féle földreformnak földhöz juttató ttjain segítsen olyan módon, hogy az akkor kapott törpebirtokok úgy legyenek kiegészíthetők, hogy az a magyar kisgazda, aki földhöz jutott, valóban meg is tudjon élni. (Csoór Lajos: De meg is tudja fizetni az árát!) A Nagyatádi^féle földbirtokreform ellen nagyon sok észrevétel hangzott el az elmúlt években és hibáira nagyon sokan hívták fel a figyelmet. Valószínűnek látszik, hogy a földbirtokreform arra mindenesetre jó volt, hogy a háborúból visszaözönlő nincstelenek tömegének a városokba való beözönlését megakadályozta, oda. kötötte Őket a faluhoz és így az ipari proletariátus és a nagyvárosi nincstelenek számát nem gyarapította. Ez azonban nem elégséges ahhoz, hogy ezek a néposztályok valóban életképesek legyenek és a nemzet, a társadalom számára valóban fontos munkát tudjanak kifejteni. Szükség van ezeknek a törpebirtokoknak kiegészítésére és a telepítési javaslat ebből a szempontból nagyjelentőségű lehet. Azután feltétlenül szükség van egy harmadik lépésre, amelyik a Nagyatádi-féle földbirtokreformnak pénzügyi oldalát volna hivatva rendezni, mert lehetetlenség minden további reform és minden további lépés az agrárdemokrácia terén, ha a nép nem érzi át és nem látja be azt, hogy nem szerencsétlenség, ha valaki földhöz jut. Nincs értelme reformról beszélni és agrárdemokráciát hirdetni addig, ameddig azok, akik ebben a földben részesültek, hátrányos helyzetükből ki nem szabadíttatnak. Vannak azután Magyarországon még más nagybirtok-kategóriák, amelyeknek fokozatos demokratizálása szintén fontos. Ezek közül egyik legjelentősebb a városi birtokok kérdése, ami egészen külön tanulmány tárgya lehetne. Ezek itt-ott jól kezelik, apró kisbérletekre osztották, másutt azonban akadályozzák éppen a városban összegyűlt, egészséges kisgazdaréteg terjeszkedését és így