Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-81

168 Az országgyűlés képviselőházának < kénytelen itt a nyilvánosság előtt a pénzügy­miniszter úrhoz fordulni és az Ő figyelmét erre az eljárásra felhívni. Két elvi szempont az, amelyre elsősorban támaszkodnunk lehetne ez ellen a gyakorlat ellen. Ezt, sajnos, csak azért hozom fel, hogy elvi álláspontunk is kifejezésre jusson, nem pedig azért, mintha a legcsekélyebb reményeim is volna arra, hogy ebben a kérdésben a mai viszonyok között az elvi álláspont érvényesü­lésére számítani lehessen. Az egyik elvi állás­pont a nőnek a munkához való joga. A mai gazdasági rendben, amely a család szerepét és feladatkörét döntően másként vonja meg, mint a megelőző korok, szerintünk elvileg a nőnek is joga van képességeit és tehetségét felaján­lani a társadalmi munkafolyamatban. A má­sik elvi ok pedig az egyénnek az a joga, hogy magánéletét úgy alakítsa, ahogyan ő akarja: ha hajadon akar maradni, vagy férjhez akar inenni, ebbe a magánügyébe semmiféle ma­gánvállalatnak beleszólása nem lehet. A ma­gánember legegyénibb jogába való brutális beavatkozás a házassági tilalom. Ezekről azonban ma nem lehet beszélni, mert ki beszélhet ma elvileg a nő munkajogá­ról, amikor sokezer férfi van állás és kereset nélkül; ki beszél az egyéni életalakítás jogáról akkor, amikor a, munkáltató kapitalista vállal­kozó a munkavállalónak még az álmába is beleszólást akar nyerni 1 ? Gyakorlati ervekkel kell tehát ezt a szörnyű, embertelen és közér­dekellenes gyakorlatot megvilágítani, olyan gyakorlati érvekkel, amelyekből kitűnik, hogy a pénz hatalma ma már odáig megy, hogy ke­resztülmegy az államérdeken, keresztülgázol a kormány hivatalosan vallott és támogatott családvédő politikáján, olyan gyakorlati ér­vekkel, amelyek rámutatnak arra, hogy a pénz hatalma még a törvény érvényesülését is meg­akadályozza. (Ügy van! a szélsőbáloldalon.) T. Ház! Ma a kistisztviselők és a kistiszt­viselőnők abban a korban, amely a házasság­kötésre a legalkalmasabb, nem keresnek any­nyit, hogy családot tarthassanak el belőle. Áll ez elsősorban a horribilis jövedelemmel bíró biztosítási intézetekre, amelyeknek szégyenle­tes munkabérstatisztikáját csak az javítja, hogy a mammufcfizetésű vezérigazgatók fize­téseit is a tisztviselői fizetésekhez számítják. Nyole-tíz évig várnak egymásra fiatal jegyes­párok addig, amíg kettőjük fizetése elegendő lesz arra, hogy abból a két fizetésből együtt lehessen családot alapítani. Hozzá „kell ten­nünk ehhez azt is, hogy abból a kettős fizetés­ből az esetek tömegében felmenő és lemenő ág­beli, valamint oldalági hozzátartozóikat is tá­mogatni kell az illetőknek. En elismerem, hogy nagyon szép elgondo­lás az, amely azt mondja, hogy a nő a házas­ságkötés után maradjon otthon, de ezt egy­részt nem teheti azért, mert ezek a kistisztvi­selőnők nem mehetnek mesebeli hercegekhez feleségül, akik őket fizetésükből el tudják tar­tani, másrészt pedig az anyának, „vagy az anyósnak, vagy a munkanélküli nőhozzátar­tozónak munkaereje a legtöbb kisháztartásban elég a háztartási munka ellátására, a munká­jából elbocsátott fiatalasszony tehát felesleges otthon a háztartásban. Indokolható volna a mai körülmények kö­zött a férjhezment tisztviselőnő elbocsátása akkor, ha a férj keresete elérné legalább a csa­lád eltartásához szükséges minimumot, de en­nek elbírálása egyénien, esetenként kellene. 1. ülése 1936 január 29-én, szerdán. hogy történjék, semmiesetre sem azon a sta­táriális módon, ahogyan most általános gya­korlatként végrehajtják ezt a biztosítási ma­gánvállalatoknál. Azt a brutális eljárást, hogy a férjhezment tisztviselőnőt helyzetének, szo­ciális viszonyainak vizsgálata nélkül egysze­rűen kidobják, — amely példát most már a nagy pénzintézetek, tehát a gazdaságilag leg­teherbíróbb munkáltatói rétegek is követnek — az állam és a társadalom érdekeivel szögesen ellentétben állónak tartom és ezért tartom szükségesnek a kormány figyelmét erre fel­hívni. Az állaim érdeke azt kívánja, hogy családok jöjjenek létre, mert öngyilkosságot követ el az az állam, amely ezt megakadályozza, vagy ezt nem segíti elő. (Ügy van! Ügy van!) Ha a ma­gángazdaság ezzel az államérdekkel szemben a házasságkötést a maga gazdasági eszközeivel lehetetlenné teszi és megakadályozza, akkor ennek a kétféle érdeknek összeütközése arra kell hogy bírja az államot, hogy a maga érde­kének érvényesülését minden eszközzel segítse elő. Mert mi következtfiet'ik a biztosító magán­vállalatok ilyen intézkedéséből és ebből a gya­korlatból 1 ? Az kö vétkezhetik, hogy a kistisztvi­selőnő nem megy férjihez, egyedül marad, azt mondhatnám, egy világi kolostorban él, (Prop­per Sándor: Aggszűztenyésztés mesterségesen!) vagy pedig következhetik a másik dolog, hogy túlteszi magát ezeken az intézkedéseken, for­mailag nem köt házasságot, de lényegileg há zasságiban él. Ebből azonban az államnak csali kára szárinazhatik, mert az állam szervei előtt kötött házasságiból még a legrosszabb anyagi viszonyok között is származnak gyermekek, hi­szen a nőiben élő anyai érzés keresztültör a^ leg­ridegebb gazdasági elgondoláson is, de a házas­ságon kívüli együttélés igenis oda vezet szám­talan együtt ható ok következtében, hogy a gyermekáldást minden eszközzel megakadályoz­zák. Nos tehát, amikor az állam és a társada­lom a házasságon kívüli együttélést üldözi és a legkülönfélébb joghátrányokkal sújtja ezt s az ebből származó gyermekeket, a nélkül, hogy ennek jogosultságát elismerném, azt kell mon­danom, 'hogy ha ezeket a joghátrányokat a férfi és a nő a gyermek érdekében el akarják kerülni, akkor nincs a világnak semmiféle munkáltatója, akinek erkölcsi, vagy szociális jogosultsága volna ahhoz, hogy ennek útjába álljon. T. Képviselőház! A másik gyakorlati érv, amely a biztosító magánvállalatoknak ez ellen az újabb gyakorlata ellen szól, az, hogy a kö­telezvény aláírása — vagyis, hogy ezek a tiszt­viselőnők vállalják azonnali elbocsátási indo­kul a férjhezmenetelt — azt jelenti, hogy a ma­gánalkalmazottak jogviszonyainak törvény­erejű rendszabályait megkerülik és kijátsszák ezek a vállalatok, mert ezekben a törvényerejű rendelkezésekben a felmondási időről szólva, egyetlen szó sincs arról, hogy ha például a tisztviselőnőnek kinő a bölcsességfoga, vagy rövidre vágatja a ihaját, vagy más magán­ügyére vonatkozóan történik valami, vagy pe­dig férjlhezmegy, ezt a fennálló rendelkezések azonnali elbocsátási oknak ismernék el. A férj­hezmenetellel nem változik az alkalmazott munkakészsége, hiszen legtöbbször még azt a kedvezményt sem adják meg a férjhezment munkavállaló tisztviselőnőnek a kevésbbé szi­gorú vállalatok, hogy a házasságkötést közvet­lenül követő napon elmaradjon munkájából. A fiatalasszony már kora reggel ott ül a mun­kaihelyén és dolgozik, végzi a munkáját s ezzel

Next

/
Thumbnails
Contents