Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-79

Az országgyűlés képviselőházának 7\ miként is tudhassam azt valaha tökéletesen... De legyen csak jobbágyaimnak általuk választott pártvédjük, majd fog az adni nekem és tisztjeimnek, hacsak egy hajszálnyit is vétünk ellenük! Ilyesmitől az Önző retteghet, nem én; mert én nem az ilyen alkalmatlanságtól, hanem inkább attól rettegek, hogy tudtom nélkül, vagy emberi vakságom, gyarlóságom következtében tán valami igazságtalanság keseríthetné jobágyaim sorsát.« Majd a Világban a földmívelő népről így szól (olvassa): »Ha a nemesség leereszkedik a parasztsághoz, az még nem elég, hanem magához némiképpen fel is kell emelnie. Gsak így lesz a hon erős és boldog, így lesznek egyes lakosai tehetségesek s a királyi vár oly sziklára építve, melyet sem külföldi erők, sem az idők viszontagsága nem rendíthet meg.« Hogy milyen rendkívüli nagyrabecsülés töltötte el Széchenyi István grófot a magyar jobbágyság, a magyar földmívelőnép iránt, erre nézve ezt a két igazi Széchenyi-mondatot méltóztassék megfigyelni. A Világban írja (olvassa): »A parasztság sok nemzetbelire van tagolva. A sváb értelmes munkássága, a tót irthatatlan termékenysége, az oláh szokásaihoz való makacs ragaszkodása, a rác kereskedői ügyessége mind szűkebb határok közé szorítják a törzsökös magyart, aki tán — ha a független férfiúi magatartás az ízlésnek legigazibb mérője — minden kivétel nélkül az ország legszebb lakosa. A magyar parasztság — a magyarság utolsó gyámola — az összes többi részhez arányítva, számra nézve nem sokkal nagyobb. r Csekély szambán nemz, mint az oroszlán, míg a tót, német s oláh úgy szaporodik, mint gomba az erdőn.« írTÓf Széchenyi Istvánt az országgyűlésen csak egyszer utasította rendre a nádor. 1824 december 28-án annyira síkraszállt a jobbágyság érdekében, hogy a nádornak szigorúan rendre kellett utasítani. De minden szónál szebben beszélnek a cselekedetek, a tettek. Vannak a történelemben a klasszikus kortól kezdve a legújabb korig politikusok, akik gyönyörűen szavalnak a népről, csakhogy demagógok, egyetlen lépésük, egyetlen szavuk nem használt. Széchenyi István alapjában véve szűkszavú ember volt. Szavainál sokkal szebbek cselekedetei. Szavainál sokkal hangosabban hirdetik cselekedetei, hogy ta magyar földművelő népet senki sem szerette jobban, mint ő. Mert Széchenyi volt az, aki megalkotta a tizenkét törvényt, amely a Stádiumban látott először napvilágot, és amely az, egész 1848-as átalakulás alapja lett. Ebből a tizenkét törvényből csak a következőket emelem ki: az ősiség eltörlése, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a nem nemesek birtokszerzési joga, a jobbágyok képviselete a vármegyénél, a jobbágyok felszabadítása. Gróf Széchenyi Istvánt Kossuth Lajos nevezte a legnagyobb magyarnak, öt a magyar nemzet nemcsak örökkétartó hálával, hanem lángoló szeretettel is veszi körűi s nemcsak itt az országgyűlés házában, nemcsak a palotákban, hanem a legkisebb kunyhókban is látja minden magyar ember a hazáját és népét önfeláldozással szerető magyar ragyogó ideálját gróf Széchenyi Istvánban. De amikor hitbizományi főnemesekről beszélünk, mondom, távol áll tőlem, hogy akár a hitbizományi rendszer védelmére keljek, akár a főnemesség védelmezőjévé toljam fel ülése 19S6 január 2A-én, pénteken. 109 magamat, azonban óvom a fiatalabb, de talán ambiciózus képviselőtársaimat attól, hogy általánosítsanak, amikor magyarságról van szó. Ami itt ebben a Házban elhangzik, és amit ellenfeleink felhasználhatnak a magyar nemzet ellen, az künn, a trianoni határokon túl mindig felerősítve megy tovább (Ügy van! Ügy van!) mint propaganda, amely elhat Parisba, Londonba, elhat mindenfelé. Annak; bizonyítására, hogy ez csakugyan így van, elmondom a következőket: Amikor tegnap hallottam itt egy beszédet, amely a magyar főúri világ kétségtelenül nagy részének hibáit tárta fel általánosítva, eszembe jutott a nemzetközi mezőgazdasági bizottságnak a nyáron Brüsszelben tartott ülése. Ezen az ülésen, amikor arról volt szó, hogyan lehetne a földmívesmunkásokat részeltetni a nagyüzem eredményeiben, hozadékában, — értve alatta a feles művelést amire az, olaszok mutattak példát, értve alatta a kisbérleteket, a földbérlet-szövetkezeti rendszert, amelyre mi mutattunk példát — a cseh delegátus erőszakkal hozta elő a cseh földreformot a következő formában: a cseh kormány az idegen arisztokratáktól elvette a főidet és a munkásnépnek adta oda. Örömmel állapítom meg, hogy az osztrákok, olaszok és lengyelek velem együtt védelmére keltek a magyar nemességnek, amikor megállapítottuk azt, hogy a magyar nemesek nem idegenek voltak az ezeréves magyar határok között, hanem magyar polgárok voltak. (Ügy van! jobbfelőL) Lojálisán le kell itt szegeznem, hogy Vogue márki elnök félbeszakította a cseh delegátust, megakasztotta fejtegetéseiben azzal, hogy politikát ne keverjen bele a mezőgazdasági bizottság tárgyalásaiba. (Helyeslés.) Méltóztassék a kettőt összehasonlítani, és azt hiszem,, akkor (mindenkiben meggyökeresedik az az elhatározási, hogy hibáinkat ne teregessük a világ elé és főleg ne általánosítsunk, hanem iparkodjunk arra, hogy ami jótulajdonsága van ennék a nemzetnek, azt megismertessük a nagyvilággal. (Ügy van! Ügy van! a jobbés a baloldalon.) Miért neiin méltóztatnak beszélni főurakffól» akik a magyar népért sokat alkottak. Hiszen nemcsak Széchenyi István grófról beszélhetünk, de beszélhetünk Károlyi Sándor grófról is, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) akit az egész agrárvilág mindenfelé, ahol a agrárszövetkezeti mozgalmat ismerik, a legnagyobb megbecsüléssel tisztel. Károlyi Sándor grófot anég ima is úgy Franciaországban, mint Olaszországban, Angliában, de mindenütt, mint az agrárszövetkezeti mozgalom kimagasló vezérét isimierik. Azt hiszem,, kevés magyar ember tett annyit a magyar földmívelő népért, mint ez a hitlbizottnányos arisztokrata, Károlyi Sándor gróf, aki a magyar szövetkezeti mozgalom alapjait lefektette. Most méltóztassanak megengedni, hogy beszédeim záradékául újra hivatkozzam Széchenyi István gróf programmai ára, amely azt követeli, hogy minél több erős magyar kúria és önálló falusi kisgazdaporta legyen az országban és ezeken a tűzhelyeken minél több boldog és művelt család gazdagítsa a nemzetet. (Helyeslés.) Mivel a törvényjavaslat, meggyőződésem szerint, ezt a oélt szolgálja, (Dujin Jenő: Ezt a célt nem szolgálja, az biztos!) s a hitbizományi reformmal kapcsolatban, amelynek