Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-59

78 Az országgyűlés képviselőházának 59. magyar szőlőnek és bornak Budapest talán a legjobb, a legnagyobb »exporthelye«, a legkedvezőbb »külföldje.« Majdnem a felét elfogyasztja az egész szőlő- és bortermésnek. De mit látunk? Méltóztassék megnézni, a város önkormányzata szanálás címén kénytelen itt a drágaságot fokozni. Most azzal fenyegetnek bennünket, hogy a villany árát, a gáz árát, a villamos közlekedés árát és sok minden mást is emelni fognak, nem is beszélve a fogyasztási adókról, a vámokról, amelyek a föld termését, az ideszállított portékát, amikor idejön, rendkívül megdrágítják. Most azután hiába küzdünk akárhogyan is azért, hogy a magyar mezőgazdaság, vagy amiről most szó van, a szőlő- és borgazdaság virágozzék, fejlődjék, ha egyszer ennek annyi más ezernyi akadály útját állja. Hiába lesz a legjobb törvény, nem tudjuk a célt elérni, aminthogy eddig sem tudtuk elérni azt, hogy a rövidlátó és szűkkeblű kormányok a borfogyasztási adót csökkentsék. Több, mint 10 esztendővel ezelőtt interpelláltam ebben a tárgyban és követeltem a borfogyasztási adó eltörlését. Azóta van bizonyos fejlődés, mert körülbelül a felét a borfogyasztási adónak a kormány elengedte és ime látjuk is a jó következményeit. Megtörtént ez anélkül, hogy a kincstár károsodnék, mert hiszen a forgalom emelkedik vele és az adó megtérül más utakon, ha talán a pénzügyminiszter úr nem is tudja hirtelen azt bizonyos kategóriában elszámolni. A forgalom emelése és élénkebbé tevése más utakon megszokta jutalmazni az egyik oldalon tett helyes intézkedést. Én is azt gondolom, hogyha most még tovább megyünk és eltöröljük a borfogyasztási adót, akkor még nagyobb lendületet tudnánk adni, még nagyobb virágzásba tudnánk hozni a szőlő- és borgazdálkodást és az aggodalmak mind eloszlanának, a hátrányok mind elhárulnának, amelyek annak folytán vannak, hogy még mindig megvan egyáltalán a borfogyasztási adó. Aminthogy elhárulna sok minden akadály és nem lenne itt túltermelés, ha a szőlősgazdát abba a helyzetbe hoznák, hogy törkölyét vagy borát szeszes itallá alakíthassa át. Éppen Hertelendy Miklós igen t. képviselőtársam mutatott rá megdöbbentően arra. hogy annak folytán, hogy ilyen szűkkeblű financiális kormányintézkedések vannak, 50—60%-a a magyar gyümölcsnek, a magyar törkölynek elpusztul, mert kiöntik a fa alá, kihordják trágyának a szőlőbe. Hát így természetesen elhiszem, hogy van túltermelés. Túltermelés van azért is, mert — ahogyan felpanaszolták az igen t. képviselőtársaim és a túloldalról mindenki ezt panaszolja és csodálom, hogy még sem segítenek rajta — nagyon drágák a gyümölcsnél a védőszerek, ennélfogva természetesen nagyon sok a férges hozam. Mit lehet ezzel a férges hozammal csinálni? Kereskedői forgalomba hozni nem lehet. Ennek a nemzet vagyonnak, jövedelemnek a megmentése csak úgy volna lehetséges, ha a szőlősgazdák ezt kifőznék szesszé. De ez lehetetlenség, mert ahogyan Hertelendy Miklós igen t. képviselőtársam itt felvilágosított bennünket, olyan súlyos előzetes teherrel jár ez a kincstári haszonrészesedésnél fogva, hogy kénytelenek vagyunk nézni, hogyan pusztul el ez az értékes anyag. így tehát máris gondoskodás történik ezzel a szűkkeblű politikával arról, hogy ne legyen túltermelés, mert hiszen elpusztul kihasználatlanul ennek a nemzetvagyonnak, a gyümölcstermelésnek és törkölynek 50%-a. Azután ennek az egész ügynek nemcsak ilyen kettős könyvviteli jelentősége van, haülése 1935 november 15-én, pénteken. nem bizonyos tekintetben a szőlősgazda, a földmívelő nép lélektani hangulatának is van ehhez valami köze. A régi világban, amikor az a gazda kevesebb ilyen teherrel megróva a maga kisüstjén főzhette a szeszt, sok egyéni kisfőzde volt. Jó világ, kedélyes hangulatú világ volt ez, elbibelődtek a főzéssel az emberek késő ősszel és tényleg nem volt semmi baj, nem szidták annyit a kormányt sem, a bajokat sem vették annyira észre. Azt elhiszem, hogy a szeszkartel racionálisabban tudja a szeszt termelni, esetleg nagyobb nemzeti jövedelmet is produkál, de egy nemzet életében nem mindig az a fontos, hogy nemzetgazdasági szempontból jövedelmek keletkeznek, jövedelmek adódnak, hanem fontos az is, hogy ezek a jövedelmek hogyan oszlanak meg. Lehet, hogy a szeszkartel dupla jövedelmet hoz annak a pár embernek, aki abban érdekelve van, hozza a dús, nagy jövedelmet, de a többinek nem. Nemzetgazdaságilag igaz, hogy erősebbek vagyunk, mert több lett a nemzet vagy on, csak ott van a baj, hogy ez a nemzetvagyon nem oszlik meg a kisemberek között. Amikor büszkén hirdetjük és éppen ezért foglalkozunk oly nagy szeretettel, melegséggel, oly szívesen és minden gyanakvás nélkül ezzel a kérdéssel, mert a szőlőterületek 88%-a a kisemberek kezén van, akkor igazán a demokráciának azon a területén mozgunk, amellyel szívesen foglalkozunk valamennyien. Ez egy olyan javaslat, amelyet igazán nem tudunk meggyanúsítani azzal, hogy itt a kisember voltaképpen csak cégér és a javaslat csak a nagybirtoknak, a latifundiumnak az érdekeit szolgálja, mint ahogyan ez a lóláb az adósságrendezésről szóló javaslatnál és más javaslatoknál is eléggé kilátszott. Ha ez így van, ha csakugyan kisemberek ügyét szolgálja ez a javaslat, akkor miért nem teljesítjük, amikor mindenki kívánja, a túloldalról is követelik, hogy a bortúltermelést megakadályozzák, az egyik korrektivum legyen az, hogy viszont engedjük meg annak a kisembernek, hogy szeszt csinálhasson törkölyéből és^ gyümölcséből és borpárlatot borából. T. Képviselőház! Nem segítünk semmit sem a túltermelésen azzal, ami itt van például a 11. §-ban, hogy a kilenc fokon aluli erősségű borokat a közfogyasztásból kivonjuk. A javaslat itt megint önmagával, azzal az elvvel jut ellentétbe, hogy a kisgazdák 80 százalékán segíteni akarunk, hiszen a kisgazdák nagyrésze nem is ért talán olyan jól a bortermeléshez, vagy nincs neki megfelelő eszköze, megfelelő lehetősége ahhoz, hogy kilenc fokos bornál jobb minőségűt csináljon. Most ezeket a kisembereket kiszolgáltatjuk egyszerűen a kereskedelemnek, hiszen közfogyasztás tárgyává nem teheti az ő termelt borát, ennélfogva azt össze fogják vásárolni a kereskedők, a kereskedők azután majd csinálnak abból a kilenc fokos borból 12 fokosat és boldogulnak vele, míg a kisgazda kénytelen lesz elkótyavetyélni a kilenc fokos borát. Igaz, hogy megvan a lehetőség arra, hogy a kilenc fokos borból sűrítéssel vagy pedig borpárlat hozzáadásával magasabb fokú bort lehessen csinálni, de gyakorlatilag hogyan képzeljük ezt el? Annak a kisembernek, annak a szegény, majdnem sínylődő embernek nincs módja, nincs pénze arra, hogy sűrítőkészüléket, sűrített mustot, vagy pedig borpárlatot szerezzen be, tehát legalább arról méltóztassék gondoskodni a kormány, hogy körzetenként sűrítő telepek állíttassanak fel és az ilyen gyengébb minőségű borok megjavítására azután a kormány siessen segítségül.