Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-58

70 Az országgyűlés képviselőházának 58. bor métermázsánként. Amíg ilyen viszonyok voltak, addig a törvényhozásnak igazán nem képezte gondját a magyar bor kérdése. Csak talán egyszer vált súlyosabbá a helyzet, amikor H kilencvenes években és a XX. század első évtizedében egyes lelkiismeretlen kereskedők olyan borhamisításokat követtek el, hogy ezzel a magyar bor jóbírnevét veszélyeztették, sőt tönkretették. Ekkor a magyar törvényhozásnak tényleg hozzá kellett nyúlnia a borkérdéshez. Ez volt az előzménye az 1908 : XLVII. tc.nek, amely nem annyira az értékesítést, mint inkább a hamisítások megakadályozását, üldözését tartotta szem előtt. A világháború ntán — mint azt igen t. barátom, Czermann Antal t. képviselőtársam kifejtette — egyszerre megváltozott a helyzet. Elveszítettük Ausztria 40 milliónyi fogyasztóközönségét és saját fogyasztóközönségünk is igen erősen leapadt.^ A bajt tetézte, hogy visszás helyzet állott elő a szőlőtermelés terén atekintetben is, hogy a szőlőterület kétharmad részét tartottuk meg, viszont saját fogyasztóközönségünk egyharmadára apadt. Nagy baj volt az is, hogy éppen arra való tekintettel, hogy borainkat Ausztriában el tudtuk helyezni, a többi külföldi piacok számunkra nem voltak fontosak és szervezetlenek is maradtak, úgyhogy a háborút azzal fejeztük be, hogy Ausztria elveszett, a többi piacon pedig nem volt még semmi keresnivalónk. Amikor a helyzet ennyire megváltozott és a viszonyok ilyen gyökeresen változtak meg, nagyon természetes, hogy a törvényhozásnak is észlelnie kellett a változást, a válságos helyzetet és a bor és a szőlőtermelés kérdésével kellett már foglalkoznia. Innen van az, hogy alig egy évtized alatt — ha az 1923 : XLIII. tc.-t, a szőlőtelepítésről, a szőlőojtványok és szőlőveszszők forgalombahozásáról szóló törvényt is beleszámítjuk — negyedszer foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Igen t. Képviselőház! Kétségtelen, hogy a trianoni szerződés következtében úgy változott meg a helyzet, hogy a magyar szőlőgazdaság és bortermelés válságos helyzetbe került. Ez a válság tulajdonképpen akut válság és még ma is tart. Ha a válság okait kutatjuk, akkor azt kell észlelnünk, hogy a válság oka abban van, hogy az értékesítési lehetőségek igen korlátoltak. Exportlehetőségeink szintén nincsenek, vagy szintén nagyon korlátoltak, azonkívül pedig hozzájárult ehhez a háború utáni időkben is a túltelepítés. Ezeknek a körülményeknek tulajdoníthatjuk — különösen a túltelepítésnek — azt, hogy a borár csökkent, ársüllyedés következett be. Ennek következtében nagyon természetes, hogy ma a szőlőgazdálkodás nem rentábilis, veszteséges gazdálkodási ág. Az a kérdés tehát, mi a teendő, hogy ezen a visszás helyzeten változtassunk. Igen egyszerű: rentábilissá kell tennünk a szőlőgazdálkodásunkat és (bortermelésünket. Arra a kérdésre, hogyan történjék ez, a felelet ugyancsak egyszerű: a válság okait kell igyekeznünk eliminálni és a válságot kell igyekeznünk enyhíteni. Ha a válság oka a túltermelés, akkor a túltermelést egyszerűen meg kell szüntetni. Ez volt az 1923 : XLIII. tc.-nek az intenciója. Ez a törvénycikk főleg a hegyvidéki nemesebb fajok védelmét célozta; indokolásában azt mondja (olvassa): »Meg kell akadályozni azt, hogy a mezőgazdasági termelés elől elvonassanak az olyan területek, amelyek más mezőgazülése 1935 november 14-én, csütörtökön, dasági ágra és termelésre alkalmasak, egyébként pedig csak silányabb és gyenge minőségű bort termelnek.« Sajnos, a telepítések az 1923 : XLIII. törvénycikk életbelépte óta is tovább folytak. Nem tudom, mi ennek az oka; úgy gondolom, hogy talán nem volt eléggé szigorú a végrehajtás és a földművelésügyi kormányok esetleg túlságosan bőségesen éltek a törvénynek azzal a felhatalmazásával, hogy kivételes esetekben méltányossági szempontokból megengedhetik nem immúnis homokterületeken is a szőlőtelepítést. Azok az okok, amelyek az 1923 : XLIII. törvénycikket indokolttá tették, a túltelepítéssel szemben elfoglalt álláspont tekintetében ma is teljesen indokoltak éppúgy, mint a törvény meghozatala előtt voltak. Itt ki kell emelnem, hogy a válság alatt és a túltermelés következtében főleg a nemesebb borfajokat termő hegyvidék szenved. Ennek a hegyvidéknek a magyar szőlőgazdaság és bortermelés általános válsága és bajai közepette megvan a maga speciális válsága, megvannak a maga speciális bajai, szemben éppen a síkvidéki szőlőkkel. Nevezetesen a hegyvidék köztudomás szerint sokkal drágábban és nehezebb körülmények között termel, mint a síkvidék; a hegyvidéken a szőlőmívelés és a bortermelés költségesebb és a hegyvidéknek az a nevezetes hátránya is van, hogy terméshozama is rendszerint kevesebb, mint a síkvidék terméshozama. Ilyen körülmények között a bőtermő síkvidékkel is külön meg kell küzdenie, ennek konkurrenciájával is kell számolnia, amire a mai szomorú és nehéz bortermelési viszonyok között már képtelen. Ha pedig a magyar bor jó hírnevéről, a magyar borok kiválóságáról, a magyar borok becséről beszélünk, ha arról beszélünk, hogy a magyar borok jó hírnevét meg kell óvni, meg kell őrizni, akkor azt hiszem, mindnyájan elsősorban a hegyvidéki kiváló minőségű borokra, nemes borfajainkra gondolunk. Amikor arról van szó, hogy a szőlőtelepítést meg kell akadályozni, amikor arról beszélünk, hogy nem kell megengedni a szőlőtelepítést olyan, különösen nem immúnis homokvidéki területeken, amelyeken a'bszolút rossz, gyenge és silány bor terem, akkor természetesen a síkvidéki telepítések alatt sohasem szoktuk érteni — nem is lehet és nem is szabad érteni — azokat a síkvidékeket, ahol a kiválasztás következtében már teljesen megfelelő jó borok teremnek, olyan borok, amelyek a magyar bor hírnevét nem veszélyeztetik. Ha azonban ezen jobb borokat termő síkvidék rovására nem lehet és nem szabad megsegíteni a hegyi borvidéket, annál inkább kell ezeknek a vidékeknek segítségére sietni a teljesen silány, gyenge és meglehetősen, vagy teljesen értéktelen borokat termő sík vidékekkel szemben. Ezeken a síkvidékeken igyekezni kell az 1923 : XLIII. te. által szem előtt tartott helyzetet megteremteni. Ez a törvénycikk ugyanis azt célozza, hogy azokon a nem immunis homokterületeken, ahol korábban szőlő nem termett, nem volt telepítve, nem lehet telepítéseket létesíteni, ha pedig történtek telepítések ott, ahol korábban nem voltak, akkor a régi állapotot helyre kell állítani. Ezt az állapotot hegyvidéki szőlőgazdaságunk és bortermelésünk megmentése érdekében feltétlenül el kell érnünk. Ezt a védelmet a hegyvidéki szőlőknek meg kell adnunk, mert ha ez nem történik meg, akkor hegyvidéki szőlősgazdáink tönkre-