Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-74

536 Az országgyűlés képviselőházának 7U< ezt a földiránti szeretetet kívánja betűbe önteni, megörökíteni, mert a földiránti szeretet igazában csak állandóság mellett fejlődhetik ki, az egyik generáció váltja a másikat, a fin lép az apa helyébe, élve az embernek örök, soha meg nem szűnő életét, amelyben, az ember mindig csak dolgozik és teremt azért, hogy a földön keresztül szebbé, hatalmasabbá tegye azt az országot, amelyben él ő, éltek az ősei és fognak élni az utódai is. (Élénk tetszés és taps a jobboldalon és a középen. — Dinnyés Lajos: A csáklyás-programm! — Pesthy Pál (Dinnyés Lajos felé): Te is tapsolhatnál, tradícióid folytán megszívlelhetnéd! — Dinnyés Lajos: Van olyan tradícióm, mint önöknek. — | Zaj. — Elnök csenget.) vitéz br. Roszner István: T. Ház! Én Dinnyés képviselő úr közbeszólásait mindenkor őszinte élvezettel veszem, mert hiszen abban az időben, amikor Bethlen István grófot még nem szerették annyira, az agrár-gondolat vezetői mégis csak ők voltak, én tehát hajlandó vagyok nekik az elsőbbséget koncedálni — mondjuk — a jus primae noctis erejéig, de az életet jelent; megtermékenyítés az mégis innen származik. (Derültség és taps jobbfelöl és a középen.) T. Ház! Ez az, amit én családi birtoknak nevezek, ami iránt a magyar népben olyan mélyen gyökerezik a szeretet és a hajlandóság. De éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy a liberális agrárpolitikai felfogás folytán annyira könnyen labilissá és mozgóvá váló földből maradjanak szigetek, maradjon egy darabka, amelyet az idő viszontagságainak kíméletlen hullámai nem tudnak elmosni. Ezeken a szigeteken azonban kell, hogy a tulajdonos élethivatásszerűen foglalkozzék a gazdálkodással, mert ha ez nincs meg, akkor nem várhatjuk attól a hitbizománytól azt az eredményt, amelyet világnézeti szempontból követelnünk kell. Csak az, aki ott él kinn a birtokon, képezheti az ország oszlopának és törzésnek egy részét, képezheti az ország erőtartalékát, amelyhez mindenkor vissza lehet nyúlni. Én a magam részéről szeretném, ha a törvényben valahogy jobban ki volna domborítva, hogy hitbizományi nem azért adunk, — nem a múltról beszélek — hogy valakinek tőkét adjunk a kezébe, hogy könnyen és biztosan élhessen, hanem azért adunk neki hitbizományt, hogy ezzel magyar kötelességre késztessük. (Helyeslés.) Mi abból az új hitbizományi tulajdonosból vezető embert, vezető réteget akarunk egyszer nevelni. Jogot — teher, kötelesség nélkül azonban én nem tudok elképzelni. T. Ház! A lucfenyő, amikor gyökeret ver, a talaj felső rétegében terjeszkedik, csak a humuszba ereszti! gyökereit, könnyen ési gyorsan fejlődik, remek, szép, pompás lesz, de ha jön a szél, kidönti. Ezzel szemben a tölgy mélyen ereszti gyökereit, nehezen mennek le a gyökerek, küzdenek, átmennek a legkeményebb talajon, sanyarúan jut hozzá a tölgy a táplálékhoz, de acélos, örökéletű lesz, a vihar megtépázhatja, de sohasem dönti ki. Es ha mi a törvényjavaslatban nem adunk határozott kifejezést annak, hogy a hitbizomány tulajdonosa — tekintet nélkül a birtok kategóriájára — ilyen értelemben foglalkozzék a birtokkal, akkor kaphatunk sudár, gyönyörű, pompázó fenyőket, de magyar tölgyeket ott nem fogunk kapni. A törvényjavaslat lényegére kívánnék ülése 1935 december 13-án, pénteken. egészen rátérni, hiszen a törvényjavaslat lényegének tárgyalása alapjában véve részletes vitához tartozik. En azt a tíz percet, amely még rendelkezésemre áll, arra akarom igénybe venni, hogy megemlítem, hogy abban a hitbiizományban a kultúrának egy szigetét látnám és azt kívánnám, hogy az a hitbizomány nemcsak a munka intenzivitása terén fejtse ki a maximumot, hanem a felszerelések terén is meglegyen mindaz, ami egy modern gazdasághoz kell. A törvényjavaslat azt mondja, — biszen jogilag ez így helyes — hogy a jogutód jogosult arra, hogy az előd által történt befektetéseket megváltsa. Bocsánatot kérek, de a hitbizomány csak nem lehet a maradiság fellegvára és az, ami 250 esztendő előtt modern voilt, ma már legfeljebb csak kuriózum. Ha valakinek hitbizományt adunk a kezébe, akkor tmégis csak azt kell tőle kívánnunk^ hogy a kultúrával, az idők szavával haladjon és nem kívánhatjuk azt a jogutódjától, hogy köteles legyem azt megváltani. Hiszen a vitézi jbiirtoknál hasonló példa van, ott sincs iS2Ó arról, hogy az utód megváltson valamit. Miért kell akkor, hogy itt a ihitbizománytulajdonosokinál más elbírálást kövessiütnk? Azért, inert az érdekeltek ezt isizeretnék? T. Ház! Lehet, hogy talán elfogult vagyok, de — nagyon sajnálom —• én csak egy érdeket ismerek és ez a magyar nemzet érdeke (Elénk helyeslés a jobboldalon.) és ha a magyar nemzet érdeke azt kívánja, hogy ott, a hitbizoimányoknál, igenis mintaszerűen folyjék minden, akkor az előtt «mindönkinek deferálnia kell. Példákat hozhatok az életből. Említeni akarom

1 például Festetics György hercegnek azt a gyönyörű keszthelyi ménesét, amelynek kitenyésztéséhez legalább százhatvan év kultúrája kellett. Ha a jogutódja unja a gazdálkodást és azt a birtokot ki akarja adni, akkor az a nemzeti kincs elvész. A törvényjavaslat lehetővé teszi, — hiszen ez természetes is — hogy a hitbizomány tulajdonosa bérbeadja azt a birtokot. Uram Isten, — nem tudom, lehet, hogy itt is elfogult vagyok — de én oly fokban szeretem a földet, hogy amikor arról van szó, hogy földet üzletszerűségből bérbeadni, akkor az nekem fizikailag fáj. A földmívelésügyi miniszter úrnak van egy rendelet arról, hogy a negyven évet szolgált gazdasági cselédeket jutalmazni kell. Ezzel nincs merő ellentétben az, hogy pl. kisbérlet esetén ezt a cselédet minden érdeme ellenére az utcára tegyük 1 Azért, mert a cseléd a gazdájával szolidáris, nem számít, mint külön szavazó, hanem oda áll politice, ahova a gazdája, azért már az nem ember és a gazdasági cseléddel ezért már nem kell törődni, de a zsellérnek, aki voksot jelent, ígérjünk kisbérletet? Bocsánatot kérek, a cseléd is ember, még pedig rendkívül megbecsülendő ember, régi tradiciókban felnőtt ember, aki rendszerint a hűségnek, a tisztességnek a mintaképét jelenti. Egy ilyen hitbizományi birtok nemcsak a mezőgazdasági kultúrának, hanem a cselédségnek is otthona kell, hogy legyen. És amikor mi ridegen azt mondjuk, hogy egy ilyen hitbizományi birtok bérbeadható, akkor gondoljunk arra, hogy hány ember kerül ott az utcára. A bérlőnek egy szempontja van: azért veszi bérbe a földet, hogy keressen. Annak az csak üzleti vállalkozás. A hitbizomány, ez a nemzeti kincs, üzleti vállalkozás tárgyává válik, a tulajdonos tőkét kap a kezébe, hogy könnyen éljen, és a birtokon lévő cseléd vagy akárki