Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-72
490 Az országgyűlés képviselőházának 7i jenek!) Interpellációmban azt kérdeztem a miniszter úrtól, hogy hajlandó-e közölni azokat az irányelveket, amelyeket a készülő sajtóreformnál tekintetbe fog venni. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem!) Nagyon jól tudom, hogy a házszabályok mit írnak elő. Nagyon jól tudom, hogy e törvényjavaslatnak mi az útja addig, amíg törvényerőre emelkedik. De tekintettel arra, hogy maga a sajtófőnök úr, akinek a miniszter úrral előkelő és kellemes összeköttetése van, mint igazságügyi államtitkárnak, maga is irányelveket fektetett le jászberényi beszédében, (Horváth Zoltán: Belefujt a kürtbe!) azt kértem és vártam, hogy a miniszter úr majd pár ilyen irányelvet le fog szögezni, le fogja szögezni, hogy a kritika joga továbbra is biztosítva lesz a sajtó reformban és nem hagy nyitva egy utat, melyen keresztül azt lehet kiérezni, hogy itt a sajtónak bizonyos fokig gleichschaltolása fog bekövetkezni a sajtótörvény reformja által. Végtelenül örültem volna, ha az igazságügyminiszter úr irányelveket közölt volna, (Napy zaj a jobboldalon és a középen. Br. Berg Miksa: Hagyják beszélni!) de a miniszter úr csak azt közölte, hogy készül valami, az irányelveket nem érintette. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az eljövendő sajtóreform nyugtalanságot idéz elő a sajtóban. még pedig jogos nyugtalanságot (Ellenmondás a jobboldalon.) abban a tekintetben, hogy továbbra is azon az alapon, amelyen eddig Intézték el a sajtó kérdéseket, a kivételes felhatalmazás alapján fognak menni a dolgok, vagy pedig az elkövetkezendő reformban benne hogy a miniszter úr azt fogja mondani, hogy lesznek-e bizonyos irányelvek. Azt vártam, ezek között az irányelvek között foglaltatik, hogy több jogot, több szabadságot ad a sajtóreform, hogy a bíróságok elé kerülnek a sajtóügyek, így a betiltás joga is. Ezzel szemben a miniszter úr azt mondotta titokzatosan, hogy készül ugyan valami, de hogy mi, arról még nem nyilatkozik. r (vitéz Csicsery-Rónay István: Benne van a négyéves programúiban! — Horváth Zoltán: Együtt a titkos választói joffgal! — Haám Arthur: Az is benne van! —Horváth Zoltán: Abban minden benne van!) Mivel az ígazságügyminiszter úr feltett kérdésemre választ nem adott, nem vagyok abban a helyzetben, hogy válaszát tudomásul vegyem. (Zaj.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az Ígazságügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul vesiztik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette • vitéz Soheftsik György képviselőtársunk a házszabályok 143. §-ának a) pontia alapján szólásra kért és kapott engedélyt. A képviselő urat illeti a szó. vitéz Scheftsik György: T. Ház! Nagyon örülök annak, hosrv Dinnyés Lajos ^képviselőtársam interpellációjában »Csurgó és Vidékéi-vei kapcsolatban arra is célzást tett,_ hogy — bár ez a lap nem esik az időszaki sajtótermékek fogalma alá — abban olyan cikk jelent meg, amely Reibel Mihály képviselőtársamra nézve sértő és valótlan adatot tartalmaz és bár hangsúlyozom, hogy e cikket nem én^ írtam, mint felelős szerkesztő mégis ('kötelességet érzek abban az irányban, hogy Dinnyés Lajos képviselőtársam felszólítása nélkül is elégtételt adjak annak a főtisztelendő úrnak, aki előző magatartásával — különösen a levente-perben '. ülése 1935 december 11-én, szerdán. tanúsított hősiességével — valamennyiünk nagyrabecsülésére számot tarthat. Méltóztassanak megengedni, hogy papi mivoltára való tekintettel is {Zaj a baloldalon. — Horváth Zoltán. — Mi az, hogy papi mivoltáért?) elégtételt szolgáltassak neki s azért a téves információn alapuló cikkért pedig 1 bocsánatot kérek. (Horváth Zoltán: Micsoda beszéd ez? — Br. Berg Miksa: Ez félvisszavonás csak! — Zaj a baloldalon). | De rátérek arra, amit Dinnyés Lajos t. képviselőtársam ezzel kapcsolatban a zugsajtóra vonatkozólag mondott. Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez a zugsajtó éppen úgy vonatkozhat azokra a sajtótermékekre is, (Horváth Zoltán: Erre is!) amelyek évente tíznél többször nem jelennek meg, mint az időszaki sajtótermékekre. Nem a megjelenési idő a mérvadó ennek a kérdésnek az elbírálásánál, hanem a lap mentalitása. Kívánatosnak tartom nemcsak a határozatlan időközönkint megjelenő lapoknak megrendszabályozását, hanem a napilapokét is, nehogy olyasmi fordulhasson elő, ami az Az Est legutóbbi számában is előfordult, hogy nevem a szolnoki városi panamával és az e miatt becsukott bárral kapcsolatban kompromittált egyénekével együtt szerepelt. (Zaj. Taps a jobboldalon. Horváth Zoltán: Csak tapsoljanak! — Br. Berg Miksa: Ez a sajtószabadság! Kossuth eszméi!) Elnök: Kérem a képviselő urat,, hogy felszólalásában a személyes megtámadtatás viszszautasításának határán belül szíveskedjék maradni. Következik Györki Imre képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi és a közlekedésügyi miniszter úrhoz az útépítések tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Interpelláció a kereskedelemügyi és^ közlekedésügyi miniszter úrhoz az útépítések tárgyában. Kérem a miniszter urat, nyilatkozzék arra vonatkozólag, hogy 1. a kormány útépítési programmjában miért nincs felvéve nagyobb arányú útépítés a tiszántúli területen? Kérem a miniszter urat, nyilatkozzék arra vonatkozólag, hogy 2. a már kiadott útépítési munkálatokat,, amelyek a tiszántúli területre vonatkoznak, miért nem hajtották végTe és miért nem kívánja folytatni az útépítési programmot, amely 1931-ben bekövetkezett bankzárlat folytán félbemaradt? 3. Van-e a miniszter úrnak tudomása arról, hogy a Szegeden keresztül vonuló transzkontinentális út nagy részén, de az ország más helyén is a legutóbbi időkben készített utak betonés aszfaltutak voltak. 4. Tájékozva van-e a miniszter úr arról, hogy a beton- és aszfalt-útépítéseknek a munkanélküliség leküzdése céljából aránylag kevés jelentőségük van, mert az útépítések kevés kézierő alkalmazása mellett gépierővel hajtatnak végre. Dr. Györki Imre s. k. országgyűlési képviselő.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Györki Imre: T. Képviselőház! Amikor néhány héttel ezelőtt a miniszterelnök úr" az Alföldön járt kortesúton és amikor megjelent Orosházán, Szentesen és Békésgyulán, akkor foglalkozott az Alföld problémáival, (Zaj. —